2018. október 9., kedd

Egy nyaralás - három világítótornyos zsák

Idén valahogy úgy alakult a nyarunk, hogy végig dolgoztunk, nem igazán voltunk sehol, és a nyaralásnak beillő nagy nyári tekerésre is csak augusztus végén jutottunk el. Ebben az évben nem tekertünk sokat egy-egy napon, inkább múzeumoztunk és várost néztünk:
  • Szentendrén megnéztük Yoko Ono kívánság fáját és beugrottunk a világítótornyos étterembe
  • Esztergomban meglepetés koncertet, a szálláson pedig világítótornyos képet találtunk
  • Komáromban kicsit keresni kellett a világítótorony szobrot, de megtaláltuk, sőt, a szállásunkon szintén volt világítótorony
  • Győrött nem volt torony, csak aludtunk egyet
  • Mosonmagyaróváron megnéztünk minden múzeumot, ami aug. 20-án nyitva volt, a városi rendezvényen pedig világítótornyot alkottunk

Miután Mosonmagyaróvárra betekertünk és felfedeztük a múzeumokat, csodálkoztunk, hogy olyan üres a város. Aug. 20. és hosszú hétvége, de alig vannak az utcákon, a sétálóutcán is csak páran lézengenek. Aztán kiderült, hogy Moson központjában hatalmas városi ünnepséget és többnapos rendezvénysorozatot tartanak. Magyaróvárról elsétáltunk hát Mosonba és megtaláltuk az embereket. Remek kalapot nyertem, ami a 30°C feletti hőmérsékletnél és a hosszú gyaloglás után kellett is, valamint alkottunk a jobbnál-jobb kézműves foglalkozásokon.
A magokkal szórt kenyerünkről nincs fotó, mert megettük, a nemezelésnél túl hosszú volt a sor, de a szitanyomásnál mindketten aktívak voltunk. Férj dinamikus, nagyobb világítótornyot vágott ki a papírból, míg én a minta pozitív és negatív változatát is a textilre festettem. Sajnos a nagyon meleg nem tett jót szitának, hamar beleszáradt a festék, így a negatív változatnál a háttér csak foltosan lett kék.
De újabb világítótornyokkal lettünk gazdagabbak, és olyan emlékünk van Mosonmagyaróvárról, ami aztán a biciklis táskába is belefért, és tovább tekertünk vele Pozsonyba.
A fotón még csak kettő zsák volt kész, de azóta mindhármat használatba vettük: az olvasnivaló könyv vagy az uzsonnás dobozunk lakik benne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése