2015. december 27., vasárnap

Karácsony

Csodálatos karácsonyuk volt. Semmi kapkodás. Semmi tülekedés. Semmi kicsinyes igyekezet, hogy kijöjjenek a pénzükből. Semmi esztelen erőfeszítés, hogy eszükbe jusson, nem adták-e ugyanezt az ajándékot két karácsonnyal korábban ugyanannak a személynek. Semmi tolongás az utolsó percben vásárlók tömegében, semmi családi összejövetel, ahol némán és mindenki által feszélyezve ültek, semmi idegroham. A Kék Kastélyt fenyőágakkal díszítették fel, és Valancy édes kis ezüstcsillagokat készített, amit a zöld ágakra akasztott.
Lucy Maud Montgomery: A kék kastély
Jó lenne így megélni a Karácsonyt, a lényegre figyelve, a bentre és nem a külsőségekre. Elhagyni a megfelelési kényszert, és csak azokkal lenni, akiket szeretünk. Azzal foglalkozni, amit szeretünk.
Ez utóbbihoz hoztam egy kis ajándékot. Egy keresztszemes hímzésminta. Szintén Lucy Maud Montgomery, de nem Valancy, hanem legismertebb hősnője, Anne. A jelenet épp Anne-t és Gilbertet ábrázolja, amikor a postáról hazafelé tartanak. Anne kezében a visszaküldött Averil vezeklése kézirata. Ez a filmek közül a 2. (magyar) rész eleje.
A hímzést a mintán is látható színes rajz alapján A/3-as méretű papírra készítettem. A kész minta kb. A/4-es méretű képkeretbe került bele, 18x24 cm-es, azaz 100x120 öltés. Mivel a kész hímzést elajándékoztam, csak ennyi maradt belőle. Eddig papíron, most beszkenneltem, és próbáltam összeilleszteni. A felirat kissé elcsúszva szerepel a képen, de a nyíl mutatja, hogy pontosan hová is kerül.
Színkódok nincsenek a képen, bár egy-két színt próbáltam körülírni, de a kicsi, színes kép alapján ez pótolható. Nem rajzoltam le minden keresztszemes öltést sem, csak a színhatároknál és a minta szélein. A vonalak a kontúrok, aminél a nem egyenes szakaszokon a kiszélesedések jelzik, ha le kell ölteni.

Ha valaki elkészíti, kérem jelezze kommentben, e-mailben, füstjellel, fénypostán... Köszönöm!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése