2015. április 29., szerda

A kis ficni-fecni filcdarabokat...

...sosem volt szívem kidobni, Elraktam, gyűjtögettem, dobozba zártam. És néha használtam. Ezeket vettem elő most is, amikor még mindig a felmosórongyot fehér filcet használva, világítótornyos filcfüzért terveztem készíteni.
Kerestem a netről világítótorony mintákat, ezeket kartonra ragasztottam és készen lett a sablon - füzérhez, varráshoz, hímzéshez, bármihez, amihez világítótorony kell. Abból pedig nálunk kell pár.
A sablon alapján kivágtam a felmosórongyból filcből a fehér alapokat. Az alapanyagon lévő apró mintákkal nem törődtem, simán belevettem a kivágandó sablonba.
Következő lépésként kiborítottam magam elé a kis filcfecniket. Nagyjából színek szerint elkezdtem válogatni, majd amelyik megihletett, azzal feldíszítettem a világítótornyokat.
Aztán tovább válogattam, majd elkezdtem csíkokkal, rombuszokkal, ajtókkal, ablakokkal felöltöztetni a tornyokat.
Íme a 16 db, ami elsőre elkészült:

A legtöbb esetben az apró minták alakították a torony mintázatát, például a széles sötétkék csík a bal felső sarok tornyán, vagy a zöld rombuszok a jobb alsó sarokban. De az egyik világítótoronyra túl sok jutott az alapanyag mintájából, így annak a másik oldalát dekoráltam, De ez a bizonyíték, hogy tényleg a felmosórongyból vannak:

És miért nem dolgoztam a nagyobb darabokkal? Mert nem tudok belevágni, és amúgy sem inspiráló...

2015. április 27., hétfő

Papírpillangók

... avagy, amit valóban elkészítettem a Pinterestről.

A Pinteresten csak gyűlnek és gyűlnek a képek, inspirációk, ötletek, albumok, táblák és pinek. A fejemben kavarog rengeteg megvalósítandó ötlet. Aztán hazamegyek és mosogatok, porszívózok, megpróbálom befejezni a sok elkezdett munkám egyikét. A dolog annyiban marad.
De ez az ötlet épp illett az évszakonkénti dekorációkhoz, minden volt hozzá, gyors, azaz belátható időn belül vége is lett, így elkészült.
Selejt A/4-es papírokat összehajtottam, felrajzoltam rá egy fél pillangót, kivágtam, majd spárgával összekötöztem.
Készült belőle fehér szaténszalaggal és színes fagyöngyökkel füzér, ami a munkahelyem ablakán várja a tavaszt.

Az irodát közösen használjuk, általában csak egyedül vagyok benne, de néha másik kolléga is jön, a másik számítógépnél tevékenykedni. Mikor kiraktam a pillangókat, és ő is jött, épp nem találkoztunk, de aznap délután hozott origami pillangókat kiegészítésnek, így már ezek is rajta lógnak.

Az ablakba lógatott füzér mellett ajtókoszorú is készült: újrahasznosított karácsonyi koszorúalapra, brüsszeli zöld szalaggal, felmosórongyból filcből kivágott mintákkal. A filc elemek rögzítésén sokat gondolkoztam, mert a ragasztópisztolyt nem szeretem. Végül drótot fűztem a minta hátoldalába, majd a drót másik végét a koszorúra tekergettem. Így megáll a dísz, van tartása, de akár nyom nélkül le is szedhetem, ha meguntam.



Még tavasz elején, húsvét előtt került ki ez a dekoráció, de lefotózni és a képeket feltölteni,csak most sikerült, így akár a húsvéti dekoráció után megcsupaszított, nyúl- és tojásmentesített lakás dekorációja is lehet a sok pillangó.


Az eredeti ötlet:
http://idemakeriet.blogspot.hu/2011/01/pyssla-fram-varen.html

2015. április 14., kedd

Rendszerezés - start

Az előző bejegyzésben már szóba került a háztartásvezetésünk. Annak kapcsán, meg amúgy is megerősödött bennem, hogy túl sok mindenünk van, túl nagy a kupi. És ha nem is kell napokat takarítani, mielőtt jönnek hozzánk, azért barátok előtt is kell 2-3 óra. Család, rokonok előtt meg még több.
Ennek vége, valami rendszer kell ide!

Amit eddig tapasztaltam:
  • használd rendszerezésre, ami amúgy is van, vagy szemét. 
    • a fénymásolós papír doboza pont A/4-es, egyforma és ingyenes! Tárolhatsz benne a papírok mellett: sapkát, sálat; karácsonyi díszeket; üres üvegeket; tekercselt harisnyákat stb.
    • a tejes és üdítős dobozokból remek tároló lesz a zacskós terményeknek, tésztáknak. Csak le kell vágni a tetejét, mehet bele a zacskó. (Igen, szép az üveg is, de nagyobb és mindig újra el kell mosogatni, valamint kerülgetni az üres üveget. Ezt nyugodtan kidobhatod, lesz belőle másik.)
      • ha jobban levágod a tetejét, fiókrendszerező is lehet belőle
      • máshogy vágva fali jegyzettartó is készülhet belőle
    • kartondobozban vetted a keményítőt? Pont 2-3 ritkábban nézett DVD fér el benne, ezt elfekteted a polcon, ráteszed a gyakrabban nézett filmeket és máris jobban kihasználtad a helyet.
    • kiürült egy kicsi konzervdoboz, mert halat ettetek vacsorára? Máris megvan a helye a zacskózáró gemkapcsoknak, vagy a hirdetőtábla rajzszögeinek, vagy a fiókban kallódó apróságoknak.
    • kiürült a tusfürdős vagy a mosószeres flakon? Levágod a tetejét és máris van helye a tollaknak a konyhában.
    • elfogyott a vajkrém vagy a margarin? Egy gyors mosogatás és máris lesz helye a szalagoknak, gomboknak vagy egyéb apróságoknak.
    • vödrös tejfölt vettetek - ha megettétek és kimostad, lesz mibe tekerni az öveket.
    • járj nyitottan a boltokban, amikor árut pakolnak a polcokra: sok helyen láthatsz és juthatsz hozzá különböző alakú és méretű kartondobozokhoz - ingyen.
    • a zöldségesnél, piacon is remek műanyag ládákhoz lehet jutni ingyen.
  • ne dekoráld az újrahasznosított tárolókat: így rögtön befoghatod, és könnyebben is válsz meg tőle, a szekrényben meg úgysem látja senki. (Kivétel, ha ezzel mégis csökkentesz valami kupacot.)
  • ha veszel valami tárolót, akkor érdemes min. 2-3 ugyanolyat venni belőle. Egyformák férnek el jobban a polcon és mutatnak rendezettséget.Az egymásba rakható jó az IKEÁ-nak, mert könnyebb szállítani,de nem neked...
  • ha olyan készletet találsz, amiben különböző méretű tárolók vannak, abból is vegyél többet, lásd az előző pontot.
  • ha nem sikerül egyforma tárolókat beszerezni a nyitott polcra, borítsd be egységesen a különböző alakú és méretű dobozokat.
  • részesítsd előnyben a szögletes és egyenes falú tárolókat: kevesebb a holt tér közte, ugyanakkora területen több minden fér el. 
  • ahol lehet, fedeles dobozokat használj: kevésbé porosodik, ami benne van
  • lehetőleg legyen átlátszó a doboz, vagy legyen rajta  legalább egy kukucskálólyuk.
  • feliratozd egyértelműen a dobozokat: nem karácsonyi dekor, hanem karácsonyi textilek, vagy karácsonyi mécsestartók...
  • a dobozokba azt tedd, ami neked méret, ne azt, ami rá van írva (a fonalaim például nagyon jól érzik magukat egy műanyag sütitároló dobozban)
  • olyan szekrényt vegyél, amin állítható a polcok helye. Lehet, hogy nem akarsz 6 polcon A/4-es méretű mappákat, magazinokat, albumokat tárolni, mert csak 2-t töltenek meg de azon a szekrényen tárolnád a DVD-ket is. Így könnyebben áthelyezheted, az igényeidhez alakíthatod.
  • ha lehet, tegyél be egy újabb polcot a szekrénybe. Kétszer annyi helyed lett, az alacsonyabb kupac, pedig kevésbé dől.
    • a lakással örökölt konyhaszekrényemet igazából akkor szerettem meg, amikor plusz polcokat raktunk bele (OSB-lapból, mert épp az volt olyan méretű a boltban)
  • használd ki a holt tereket, pl.:
    • rögzíts a szekrényajtó belsejére jegyzetpapírt vagy vékony, könnyű dolgokat
    • vegyél polcra húzható kosarat (előtte nézd meg, hogy be lehet-e majd csukni az szekrényajtót, és nem vastagabb, vagy vékonyabb-e polcod, mint, amit a kosár tervezői megálmodtak)
  • tedd kaspóba, kosárba, dobozba - máris kisebb alapterületen fér el ugyanannyi cucc és rendezettebben mutat
  • szedd szét a cuccokat: amit ritkábban használsz, mehet magasabb polcra, hátsó sorba...
  • alacsonyan és magasan lévő, na meg mély polcoknál használj kosarakat, dobozokat: könnyebben
    hozzáférsz, egyszerre ki tudod húzni, és nem borul minden. Na meg persze neked sem kell hasalnod meg másznod, hogy hozzájuss.
    • takarítani is könnyebb, ha egy polcról kiemelsz 3 kosarat, áttörlöd, majd mehet is vissza, mintha egyesével szednéd ki az üvegeket, zacskókat...
    • nem pont erről írtam a tejesdoboz-újrahasznosító bejegyzésben, de a képeken jól látszik, hogy a zacskós terményeket meg a harisnyákat 1 mozdulattal ki lehet szedni a szekrény aljáról
  • legyen mindennek egyértelmű helye
  • használj A/4-es irattartó papucsokat, dossziékat, lefűzős mappát a mindenféle papíroknak
  • az irattartó papucsok a konyhában is hasznosak lehetnek: az élére állítva tárolhatók benne a vágodeszkák, kisebb tálcák vagy a műanyag dobozok fedelei
  • tartsd be az 1 perces szabályt: amit 1 perc alatt el lehet rakni, azt rakd is el
  • alakíts ki egy ideiglenes tárolóhelyet, ahol a mindenféle, még-nem-volt-időm-elrakni, vagy hamarosan-szükségem-lesz-rá dolgokat tarthatod. Érdemes ennek egy fiókot vagy dobozt kinevezni, hogy ne legyen annyira szem előtt. Időnként ürítsd is ki! (Kénytelen leszel, hiszem úgyis megtelik :-)
  • lehetőleg ne menj üres kézzel A-ból B-be: ha a szobából mész a konyhába, akkor vidd magaddal az esti teásbögrét, a konyhából meg az elkoszolódott konyharuhát a fürdőbe...
  • amit lehet, szervezz ki: férjnek, gyereknek. És légy elégedett azzal, ahogy ők csinálták. Ha újra megcsinálod helyettük, elmegy a kedvük tőle, nem segítenek. És neked is ennyivel könnyebb a takarítás, házimunka. Ha elsőre nem is megy, idővel belejönnek, és még egy nem alaposan áttörölt polc is tisztább, mint az át nem törölt.
    • adj nekik konkrét feladatokat
  • fogd munkára az időt:
    • reggel áztasd be a szemetest / a koszos ruhákat / tűzhelyet. Ha hazamész hamarabb végzel vele.
    • este mosogass el, reggel már a száraz edényeket teheted a szekrénybe, és nem kellett törölgetned
    • használd a mosógép / kenyérsütő időzítő gombját. Mire hazaérsz, már kész is.
Legközelebb selejtezek!

2015. április 8., szerda

Nem tudunk háztartást vezetni,

akkor nem is érvényes a házasságunk - jegyezte meg Férj egyik hétfő reggel. Mondatával kissé viccesen a jegyesoktatáson hallott hétvégi előadásra utalva, ahol egy atya felsorolta, hogy mikor tekinti a katolikus egyház érvénytelennek a házasságkötést. Az okok között szerepelt az egyik fél olyan állapota, hogy képtelen a háztartást vezetni.
Nem mertem keresni, mert olyan rend volt - mondta anyukám a lakásunkra ugyanezen a hétvégén, miközben villanykörtét keresett.
Hol itt az igazság?
Talán valahol a kettő között. Vannak olyan pontok, ahol mindennek megvan a helye, rendezetten tároljuk, és vannak, ahol felhalmozódnak a dolgok, rumli van. Néha gyakrabban mosogatunk, porszívózunk, néha csak a vendégek érkezése előtt.
Eltérő rendezettségű lakásokból érkeztünk a házasságunkba, azóta pedig már a 4. lakásban próbálunk meg rendet és tisztaságot tartani - néha több, néha kevesebb sikerrel. Így, ami nálunk van, az kb. félúton van a két eredeti háztartás között. Tipikus rumlipontként a sok kreatív alapanyagom, félkész munkám szinte állandóan jelen van. Emellett az étkezőasztalon halmozódnak fel rendszeresen a mindenféle dolgok.
Mióta nem ingázom a munkahelyemre, és több időm van reggel, próbálok kicsit tudatosabban és rendszeresebben takarítani, rámolni, de az eredmény még nem túl feltűnő.
A háztartásvezetéssel kapcsolatban néhány dolog még otthon, a szülői házban megfogalmazódott bennem:
  • a konyhában amit lehet, zárt szekrényben tartok
  • konyhai szedőket nem tárolok felakasztva a falra
  • sütés után mihamarabb elmosom a tepsiket és a sütési kellékeket
  • a tepsiket nem a sütőben tartom
  • külön válogatom a nejlonzacskókat: kajának jó, ruhának jó, szemetesnek jó
  • műanyag ételhordó dobozokat nem veszek, mert 
    • bár egy idő után elöregednek, sajnálnám kidobni 
    • sosem lehet őket rendesen egymásba tenni és rendezetten tárolni a szekrényben
  • a mosogatóba minél kevesebb morzsát juttatok
  • rendszeresen átnézem a hűtő és kamra tartalmát:
    • elhasználásra előkészítem, ami hamarosan lejár,
    • kidobom, ami már nem jó
  • minden helyiségben lesz szemetesünk
Így most:
  • néha 2-3 napig is kerülgetjük a koszos tepsit a konyhában
  • a lakás több pontján tárolunk nejlonzacskókat
  • elmosogatom a margarinos és tejfölös dobozokat és vödröket (bár őket sem lehet pontosan egymásba tenni, és néha dőlnek össze-vissza...)
  • néha mazsola figyel a kenyérkosárban, mert hamarosan meg kell enni
  • ha kivisszük a szemetet - a szelektíveket nem számolva - 5 helyről kell összegyűjteni
Itt tartunk most, van hová fejlődni.

2015. április 2., csütörtök

Nyereményzsák

Amikor 2013 decemberében kölcsönkaptam egy varrógépet, lelkesen elkezdtem varrogatni az otthon található, addig gyűjtögetett anyagokból. A sarkon található könyvtárból kivettem pár Tilda könyvet, aztán ezekből készítettem valami hasznosat. Az első Férj leselejtezett nadrágjából egy tárolóló lett: zsebbel, farkasfoggal, műfolttal - bővebben itt: http://kreativsagok.blogspot.hu/2014/04/nadragbol-tarolo.html
A tárolóval kapcsolatban egy kis játékot hirdettem itt a blogon és a Facebookon: aki megtippeli miből varrtam, annak varrok hasonlót. A kérdés végül túl könnyűnek bizonyult, mert mindenki eltalálta és rájött. Így bár sorsoltunk, nem csak a nyertesnek, hanem minden résztvevőnek készítettem valami kisebb meglepetést.
Az elkészült kisebb zsákok:
horgolótűtartó: http://kreativsagok.blogspot.hu/2014/05/zsakok-1-horgolotutarto.html
virágosak: http://kreativsagok.blogspot.hu/2014/06/zsakok-2-viragokkal.html
ingből varrtak: http://kreativsagok.blogspot.hu/2014/07/zsakok-3-ingbol.html
fiúsak: http://kreativsagok.blogspot.hu/2014/07/zsakok-4-fiusan.html

Miután minden zsák készen lett, a nyertesnek lehetőséget adtam a minta kiválasztására. Mivel két zsák is nagyon tetszett neki, ezért nyereményén ötvöztem ezeket, így készült ez a csipkés, horgolt virágos zsák:


A virágok közül a kék egy kicsi, többsoros japán virág, a szürke pedig eredetileg egy csillag mintája.
A bejegyzés apropója pedig, hogy hosszas egyeztetés után tegnap átadtam a nyertesnek.