2010. december 29., szerda

Gasztroajándék - 2010

Idén a családi ajándék almalekvár lett. Nem ez volt az első gasztroajándékunk, hiszen volt már a korábbi években: trüffel, házi bonbon, házi teakeverék, festett bögrében, idén pedig lekvár. A lekvár is házi, az üvegek pedig festettek.
A lekvárt, ami Mákos-fahéjas-vaníliás almalekvár lett, egy decemberi hétvégén főztem Démétér receptje alapján - kis változtatásokkal:
 - az almának csak a magházát vágtam ki, nem hámoztam meg
 - a felvágott almákat nem locsolgattam citrommal, hanem egy nagy tál vízbe tettem, hogy ne barnuljanak meg
 - az almákat nem reszeltem le, hanem csak a durván kockára vágott darabkákat nagyjából megpároltam, majd összeturmixoltam
 - vaníliarúd helyett 2 nagy tasak vaníliáscukrot tettem bele
 - fejre állítani sem szoktam az üvegeket, csak rögtön megy az előkészített fénymásolópapíros-dobozba = szárazdunszt.
Az üvegeket egy november végi hétvégén festettem, amivel egyben kipróbáltam az üvegfestékeket a karácsonyi kreatívhoz. Az üvegekből született: pöttyös, rombuszos, négyzetes, színátmenetes, de a lekvárral teli üvegeken annyira nem érvényesültek, hiszen a lekvár is eleve mintás volt: úszkáltak benne az apró mákszemek.
A lekvár pedig finom lett és sikert arattunk vele!

2010. december 21., kedd

Várólistacsökkentés - 2011

Mióta fent vagyok a molyon, azóta már követni is tudom, hogy mik azok a könyvek, amikről hallok, és szeretném őket elolvasni. Hiszen ott a várólistára lehet gyűjteni a könyveket, aztán gyűjteni és gyűjteni, és néha pedig olvasni is. Eddig. Ugyanis most játékot hirdettek, aminek lényege, hogy 2011-ben 12 könyvet kell(ene) elolvasni, amik legalább 6 hónapja várnak erre. Lobo felhívása a blogjában itt, a csatlakozott személyek és játék állása pedig itt.
Én is csatlakoztam, és a könyvek, amik a polcomra kerültek:

1.) Spiró György: Koccanás
2.) Gárdonyi Géza: Ida regénye
3.) C. S. Lewis: A varászló ünokaöccse
4.) C. S. Lewis: A végső ütközet
5.) John Bunyan: A zarándok útja
6) Barabási-Albert László: Villanások
7.) C. S. Lewis: Keresztény vagyok
8.) Lev Tolsztoj: Anna Karenina
9.) Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
10.) Máthé Angi: Mamó
11.) Cserna-Szabó András: Puszibolt
12) Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi

A lista vegyes: vannak benne egyetemi tartozások (1) és emlegetések (8), gimis emlegetések (2), baráti emlegetések (7), molyos rajongások (10) és  könyvben emlegetett könyvek is (5).
Azt észrevettem, hogy mióta fent vagyok a molyon jobban követem, hogy miket is olvastam. Például elnézve az idei listát egy csomó mindent már elfelejtettem volna, aztán "jé, tényleg!" ott van.

2010. december 20., hétfő

Gyapjúból világítótorony

Van már világítótorony hímezve, dekuzva, fából, műanyagból, óraként, kirakóban, naptárak hadaként, tányéron, bögrén, filcre tűnemezelve képként.
DE most vasárnap elkészült a 3D-s nemezelt világítótorony is. Rendesen szappannal, kézzel, gyurmázva! Éljen a kerület kártya, amivel lehet járni gyerekfoglalkozásokra és éljen Férj, aki kiváltotta!
Még a tetejét kell tűnemezzel rögzítenem, de a torony készen van. És szárad.

2010. december 16., csütörtök

Kukoricacsuhéból edényalátét

Még régebben kaptam kukoricacsuhét, amiből kötelet fontam, ezt pedig edényalátétté varrtam össze - a vonaton. Munkatársam kapta névnapjára, akitől az idei csuhék származnak. Kép nincs, mert tegnap készült a vonatúton, és este nem volt otthon a fotógép...
Először spárgából varrtam ilyen edényfélét, aztán sodort kukoricacsuhéból a Praktika leírása alapján, majd rafiakötegből a Múzeumok Majálisán, de készült már sásból is a nászúton. Kezdetben cérnával varrtam össze, de a most készültet már rafiával, mivel az jobban illik színben a kukoricacsuhéhoz.
Amit még tervezek a csuhéból:
 - valamilyen fület készíteni rá, hogy kosárféle legyen
 - vagy világítótorony alakúra varrni
 - kipróbálni a sodratból a szövött edény készítését (kosár leírása: http://csuhe.hu/kosar.htm)

235 éve született

Jane Austen a romantikus filmadaptációk ihletője, az empír ruhák népszerűsítője. Ennek örömére a Google is díszbe öltözött:

Szerintem az összes könyve megvan, a '70-es években kiadott fehér papírborítós - rajzos kiadásban, és néha jól esik kikapcsolódni velük. Kedvencem a Meggyőző érvek és a mell alatt vágott, empire fazonú ruhák. Ezért is sikerült menyasszonyi ruha keresésekor először kiválasztanom az összes kismamaruhát...

2010. december 15., szerda

Gyöngyből virág

Munkatársam névnapi ajándékának készült egy gyöngyből fűzött virág.
Az eredeti mintát a könyvtári gyöngyöskönyvből még egy könyvtári konferencián rajzoltam ki az alkotós velemjáró füzetembe, aztán egy vonatúton megfűztem, majd átadtam így a képen nem az eredeti szerepel [majd], hanem egy későbbi ajándék.
Annyit változtattam rajta, hogy 2 szintre, eltérő méretben fűztem a szirmokat, így egy kissé dúsabb és szabálytalanabb lett. Még zöld levelet kellene mellé kitalálni.

A vonaton való fűzéssel és a fűzött virággal pedig elnyertem a moziba induló alsósok tetszését :-)

Update: Mivel nem sikerült a nyakláncnak fűzött gyöngyök hosszát jól eltalálnom, így a vonaton készített kék, és egy későbbi rózsaszín virágot is visszakaptam javításra. De így legalább le tudtam őket fényképezni...

2010. december 13., hétfő

Karácsonyfadíszek

Félporcelán karácsonyfadíszek, amiket múlt vasárnap készítettem a WAMP-on, most vasárnap pedig megkaptam kiégetve, felszalagozva.
 

A WAMP karácsonyi kiadásai a Millenárison vannak, aminek gyerekfoglalkozásán dec. 5-én karácsonyfadíszeket lehetett készíteni a DEMO csoporttal. A különböző gipszből készült sablonokba kellett a félporcelán masszát belefolyatni, csöpögtetni, majd rövid száradás után folytatni lehetett a csöpögtetés - folyatást, végül a masszával teletölteni a formát. Így kicsit mintás lett a felülete.

2010. december 10., péntek

Labirintus

Íme egy feladvány, egy sk. labirintus - Férjtől.

2010. december 7., kedd

Rajz

  Még 2 éve a Múzeumok Majálisán Férj benevezett a Ludwig Múzeum csocsóbajnokságára, ahol nyert egy nagy fémdoboz ceruzát. Nem vagyok az a nagy rajzolós, vagy ha mégis akkor csak tollal. Így a készlet csak állt: vagy otthon, vagy elvittük gyülekezeti munkához és néhány gyerek rajzolt vele. Túl nagy sikere azonban nem volt a gyerekek körében, mert minden árnyalat olyan borongós-szürkés benne.
Aztán pár hete elajándékoztuk egy rajzolni szerető lánynak, előtte pedig kipróbáltam, és ez jött ki a kezemből.
Nagyon finom, puha ceruzák, árnyalatnyi különbségekkel a színek között.

2010. december 1., szerda

Adventi koszorúk - két felvonásban

Idén 2 adventi koszorút készítettem:

egy díszítettebbet ajándékba
csillogó gömbökkel és színes szalagokkal, sok borostyánnal, fehér gyertyával


és egy puritánabbat magunknak
rafiamasnival, fahéjjal, kevés borostyánnal,  bordó gyertyákkal







Ami viszont közös, az a gyertyák 3 + 1-es elrendezése, ami által kevésbé lesz szimmetrikus a koszorú, és nem szükséges minden diszítőelemből pont 4 db egyforma.