2011. november 30., szerda

Gasztroajándék

Már írtam mindenféle lekvárokról, amik a konyhában készülnek, ez a szőlőlekvár is egyike ezeknek. Ezt azonban nem mi ettük meg, hanem ajándék lett belőle, ehhez pedig feldíszítettem:
  • a tetejére került egy kis gyűrt, batikolt csomagolópapír, 
  • rafiával átkötve, 
  • valamint katalóguscédulából gyártott ajándékkísérő.
Mi épp nem karácsonyra adtuk, de akár a fenyő alatt is elképzelhető egy különlegesebb lekvár, befőtt, fűszerolaj édesszájú és/vagy sütni, főzni szerető megajándékozottaknak.

2011. november 15., kedd

Tökmagkrém

Az utóbbi időben többször hiányzott otthonról valamilyen alapvető élelmiszer, azaz kenyér, margarin, felvágott, sajt. Ekkor kerültek elő a mindenféle reggelipótlékok: tojásrántotta, tejbegríz, müzli, zabkása, májkrém, lekvár, tojáskrém... Régebben mindig volt otthon felvágott és sajt is, aztán az utóbbi időben az lett az elv, hogy ha van zöldség (paprika, retek), akkor nem veszünk sajtot. Ebből következett az is, hogy ha elfogyott a kenyérre való feltét, akkor csak margarinnal vagy egyebekkel ettük a kenyeret (azt még egyszerűbb pótolni a kenyérsütő miatt).
Aztán vasárnap délutánra már margarin is alig volt, de másnap min. 3 szendvicsnek kellett a táskákba vándorolnia, így valami olyat kellett alkotni, ami szállítható is. Ekkor készült a tökmagkrém.
  • Volt otthon hámozott tökmag,
  • ezt aprítottam
  • és a vízfürdőben felolvasztott margarinba
  • kevertem.
Zöld lett, de finom.Mivel kezdetben margarinhiányunk (is) volt, először sütőmargarin (kocka) került bele, de nagyon keményre hűlt, nem lehetett kenni, úgyhogy másnap este újra olvasztottam és kiegészítettem sima csészés margarinnal.
Sem nem egészséges (margarin), sem nem túl gazdaságos (tökmag), de izgalmas kenyérfeltétünk lett.

2011. november 14., hétfő

Adventi naptárak

Ezt a bejegyzést még tavaly írtam, így az idén az 2010, de lassan újra aktuális lesz, így most teszem közzé.

Idén 4 adventi naptár készült el, ebből
  1. Férj hagyományos naptárja, ami idén kissé rendhagyóra sikeredett
    Idén az ajándékokat rejtő zsákokat és dobozokat nem számoztam be, hanem a nagy karácsonyi zokni (sajnos nem sk) zsebeibe rejtett versekből derül ki, melyik lesz az aznapi meglepi.
  2. barátnőm szülinapi adventi naptár párnahuzata [a képen]
    Barátnőmnek november végi születésnapjára szintén adventi naptárat készítettem. Egy párnahuzatra varrtam fel 22 kicsi és 2 nagyobb zsebet, amibe ajándékokat rejtettem.
    Az egyik nagy zsebbe Mikulás került, a másikba pedig egy kevésbé karácsonyi párnahuzat.
  3. Férj alkotása nekem ;-)
    Idén Férj is irodalmira vette a naptárat, így a szekrényen lévő borítékon naponta jelennek meg a számok, benne pedig a mesék lakásunk és környezetünk lényeiről.
  4. ismerős minimalista doboznaptára
    Dekuzott teásdoboz, amiből naponta karácsonyi igéket lehet húzni.

2011. november 7., hétfő

Nincs hétvége új világítótorony nélkül

azaz, volt egy újabb hétvégénk, és lett egy újabb világítótorony otthon.
Ugyanis a Néprajzi Múzeum időszaki kiállításához kapcsolódva őszi családi nap volt tegnap, ahol többek között lehetett krumplinyomdákkal és sablonokkal textilt festeni. Lepedővászonra ún. nyomófestékkel készítettünk mindenféle ábrákat. A foglalkozás vezetője Óceánia motívumait faragta a krumplikba, ezekkel nyomdáztunk. Kezeim alól vászonzsákok kerültek ki, de a rendelkezésre álló mintákból nálam valahogy világítótorony (is) lett.
Képek majd holnap, még a varrás előtti állapotról.

2011. november 4., péntek

Toronyegér - egértorony

Még valamikor tavasszal készült az alábbi dekuzott egér. A Városligetben valamilyen rendezvényen lehetett a kézműves foglalkozáson régi számítógépes egereket díszíteni szalvétával, ráragasztott papírral, gyöngyökkel, csillámokkal az újrahasznosítás jegyében. Mivel találtam világítótornyos szalvétát, készült toronyegér :-)
A munkahelyen valószínűleg nem dekorálhatjuk ki a még működőképes egerünket, de az otthoni számítógépnél mindenféle mintával elképzelhető: virágos, indás, autós, rajzfilmhősös...

Nem próbáltuk ki, hogy elvágott madzag ellenére működőképessé tehető-e a szerkezet, így a világítótorony_hasznos címkét csak félve aggattam a bejegyzésre.