2017. május 25., csütörtök

A kis fekete

nyaklánc munkatársamnak készült. Mikor elgondoltam, hogy mit szeretnék készíteni a születésnapjára, akkor egy többsoros, különböző méretű fekete gyöngyökből készült lánc volt a terv. Aztán megnéztem az otthoni gyöngykészletet, és a gyöngytároló cipősdobozban csak egy sorra való fekete gyöngyöt találtam. Kellett hát valami, ami a túlságosan semleges és semmilyen láncot feldobja, így fűztem hozzá a virágmedált.
Így lehet egyszerű, visszahúzódó, de extravagáns, kihívó is, attól függ épp milyen kedve van a viselőjének.

2017. május 10., szerda

Drót fülbevalók - "megrendelésre"

Az egész még 2014 év elején kezdődött. Ekkor ugyanis elmentünk az egyik barátunk versestjére, ahol megdicsérték a versmondó fülbevalóját, amit én készítettem. Mivel a versmondó ezt nem rejtette véka alá, így kaptam az első megrendelésemet. Annyi kikötés volt, hogy legyen piros.
Mivel a megdicsért fülbevaló is drótos-gyöngyös, ugyanígy készültek a megrendelt darabok, amik között van egyszerűbb, lógósabb, hosszabb, rövidebb, szalmagyönggyel, kásagyönggyel, kisebb és nagyobb gyönggyel készült.


Aztán mivel a megrendelő ritkán látogat haza és a megrendelés is félig-meddig viccként hangzott el, így az átadásra csak a múlt héten került sor, de az öröm nagy volt, és ez a lényeg.

2017. május 4., csütörtök

Csillaghegyi kosár és tálca

Május első szombatja Óbuda Napja. A kerületben több helyszínen mindenféle remek programokat tartanak: koncertek, kézműves vásár, sőt Óbuda, azaz Csillaghegy tortáját is meg lehet kóstolni.
Legelőször 2015-ben fedeztük fel a rendezvényt, és lettünk törzslátogatói, akkor készült Csillaghegyen ez a peddignádból font tárolókosár.
Aztán 2016-ban is kinéztünk, akkor tálcát fontam, amit a kérésre, ajándékba varrt medvével és Csillaghegy tortájával fotóztunk:

Idén pedig május 6-án lesz Óbuda Napja, azon belül Csillaghegyen idén is lesz kosárfonás, tűzzománc. Részletek itt: http://obudanapja.hu/csillaghegy/