2014. január 30., csütörtök

1 főzés 3 ebéd

Múlt hét vasárnap délután leültem és menüt terveztem. Végiggondoltam mi van otthon, hogyan tudom kiüríteni a mélyhűtőt, hogy mihamarabb le lehessen olvasztani. A terv egész hétre készült, de már hétfőn felborult a rendszer.
A heti menünk alapja 4 db egészben sült egész csirkecomb volt, ezeket az alábbi variációban ettük:
  • 1/2 csirkecomb a borsófőzelékhez
  • 1 csirkecomb a rizshez
  • 1/2 csirkecomb kenyérrel és uborkával
  • a filézés közben leeső kis darabok tortillaként, kukoricával és húslével

2014. január 20., hétfő

3 év vs. 5 perc

Kb. 3 évig kerülgettük ezt a dobozt, aztán kb. 5 perc alatt hasznosítottuk.
 Még 2 lakással ezelőtt lomtalanítottuk. Megtetszett, hogy fából van és mély. Elég mély ahhoz, hogy akár tornyokat is tárolhassunk benne. Viszont csúnya, karcos volt a hátulja. Még korábban, amikor lemostam, kicsit lecsiszoltam a szélét, így a rajta lévő piros ceruzanyomok megkoptak. Aztán elraktuk. És elköltöztünk, őt meg bedobozoltuk.
Most előszedtem, fehér akrilfestékkel átkentem a hátulját, lelakkoztam az oldalát, Férj pedig felszögelte.

Egyelőre 2 torony lakik benne. Már így is jó, de ha vágatunk bele üveg- vagy plexilapot, vagy találunk elég nagy és vastag nejlont, akkor még pormentesen is tárolhatjuk a tornyainkat.
És csökkent a kupacunk :-)
Új beszerzés: semmi (volt fehér akrilfesték, szög, torony. Lakk nem éppen, de repesztőlakkal megoldottam.)
Eredmény: fali tároló a tornyoknak, idővel pormentesen, kevesebb kerülgetnivaló

2014. január 18., szombat

Világítótorony - a fürdőszoba színeiben

Az új lakásban a fürdőszoba barnás-homok-bézs színű. Ilyen volt, nemrég felújított, úgyhogy maradt ilyen. Ha választhattam volna, akkor apró kék kockás csempe lenne a falon, olyan mozaikszerű, na meg persze csempemozaikból kirakott világítótorony, mondjuk a kád fölött. De az is nagyon jó, ami van.
Viszont világítótorony azért kell bele. Zugló napján nem csak finom káposztás ételeket ettünk: halasat, köleseset, tejfölös-savanykásat, hanem matricát is festettem. Férj rajzolta a mintát, majd a fürdőszoba színeiben festettem ki: fehér világítótorony lett, sötétbarna csíkokkal. A nagy tükrön találta meg a helyét.


Kedvenc részleteim a fürdőszobánkból:
a drótos virágos kosár csipkével és masnival
 a kék pöttyös kacsa
 fa világítótorony tábla
házilag eszkábált lomtalanított, rusztikus fehér polc, rajta
világítótornyos kerámiavödör
mozaikcsempe a tükör körül (nem a mi érdemünk, örököltük).

Na meg persze a világítótornyos kéztörlő, ami nincs mindig kint.
 Ezt Sylt szigetén vettük nyáron, az északi nagy bevásárlólánc saját márkás, saját logóval ellátott terméke. Mivel a logójuk világítótorony, ezért árulnak ezzel mindent: kisebb és nagyobb törölközők, ágynemű, zománcbögre, fazék, bögre, pohár...

2014. január 16., csütörtök

Játék

Kaptam kölcsön egy varrógépet, amit lelkesen használok, és felhasználom a régóta varrásra váró anyagokat. Az egyik első alkotás egy tároló lett.
Ez:

De miből is készült? Mit hasznosítottam újra?
Ez a kérdés. Aki helyesen tippel, annak készítek egy hasonló tárolót, vagy valami mást, amit szeretne.
A játék feltételei:
  1. A bejegyzéshez tartozó kommentben tippelj.
  2. A tippeket jan. 24-ig várom.
  3. Ha van blogod, meg is oszthatod, de ez nem feltétel.

Cukor nélküli (birs)almaszósz

Az egész még ősszel kezdődött, amikor kaptunk egy nagy adag birsalmát. Vagy körtét. Birsalmasajtot főztem belőle, amihez az összes gyümölcsöt megmostam, majd szőröstül-bőröstül-magházastul egy alufóliával kibélelt tepsibe halmoztam, és megsütöttem. A megsült gyümölcsöket már könnyű volt megpucolni: lehúztam a héjukat, kivágtam a magházukat, a gyümölcshúst pedig kockára vágtam és egy nagy fazékba halmoztam. Azaz halmoztam volna, mivel egy idő után már nem fért bele. Ott álltam egy nagy adag megsült, kockára vágott birsgyümölccsel. A kimaradó gyümölcsöket jobb híján műanyag dobozban a fagyasztóba raktam. És milyen jól tettem! Ez lett az alapja ugyanis az almaszósznak.

A lefagyasztott sült birsalmakockákat a mélyhűtőből kivéve, fagyottan beleborítottam egy fazék aljára. Kevés vizet öntöttem alá, hogy még véletlenül, addig se éghessen le, amíg nem ereszt elég vizet és levet. Közben átválogattam az otthon lévő almáinkat, a fonnyadt, barna foltokkal rendelkezőket - amiknek még semmi baja, de meg már nem szívesen ennénk őket - megpucoltam. Kockára vágtam, és kivágtam a magházát (a héja rajta maradt). A megtisztuló almákat vízzel együtt folyamatosan raktam a fazékba, így volt ideje mind a birsnek, mind a friss almáknak megfőni. Mikor az utolsó adag alma is belekerült és nagyjából megpuhult, kevés tejet öntöttem hozzá (ez egy kicsit összeugrott, kicsapta a birs), majd keményítővel sűrítettem. A friss almákat kicsit tovább válogattam és daraboltam, így a birsek jól szétfőttek mire kész lett a szósz.
Nem raktam bele sem cukort, sem egyéb fűszereket, azt a birs karakteres ízére bíztam.

Serpenyőben sült natúr szelettel ettük*, de főtt hússal is finom lenne. És ehhez is mehetne a gyümölcsszószok megszokott kiegészítője, a hagymás vagy főtt krumpli.
Úgyhogy az idei ősz felfedezettje a birs, ami nemcsak birsalmasajtként ehető, hanem feldobja a rakott káposztát és bármilyen almás ételt. Így jövőre nem csak a kimaradó gyümölcskockákat fagyasztom le!

*És ez után az ebéd után nasira sem vágyom.

Szendvicskrémek

8 vendégünk volt szombaton. Mivel az asztalnál nem tudtunk volna kényelmesen leülni, és az amúgy is túl kötött, állófogadás jelleggel melegszendvicset készítettünk. Kétféle krém készült, azt mondták finom volt.
Májkrémes
25 dkg füstölt májast egy konzerv családi méretű májkrémmel (ez kb. 3-4 kicsinek felelhet meg) egy kevés margarinnal és mustárral elkevertem.
Halas
Egy nagyobb darab füstölt heringfilét, egy tömlős sajtot (elvileg zöldfűszeres volt, de nem lehetett érezni a hal mellett) és egy kevés margarint botmixerrel összekevertem (azért nem csak villával, mert hiába filé, vékony szálkák azért vannak benne.)

Megszórtuk reszelt sajttal, némelyiket kevés póréhagyma-karikával, majd 5-10 perc alatt megsütöttük, amíg a sajt megolvadt.

Az első két tepsit előkészítettük, azaz megkent kenyereket halmoztunk a tepsibe, így csak sütni kellett, és nem volt nagy roham az elején sem a készítésben. Később a két tepsiben felváltva készítettük, míg az egyiket kentük, a másik sült.
Majdnem 1,5 kg szeletelt kenyeret pusztítottunk el.

2014. január 9., csütörtök

Mit lehet tenni 2 perc alatt a konyhában?

Ha főzök gyakran vannak benne üresjáratok.
Hiába próbálok meg egyszerre több dolgot készíteni, mégis vannak időszakok, amikor nem kell kavarni az egyiket, még nem forrt fel a másik, de már előkészítettem. Nem sok, messzire nem mehetek, hisz a kifutó dolgok takarítása, a leégett ételek nem tartoznak a kedvenceim közé. Hallanom, látnom és bármikor közbeavatkozás-képesnek kell lennem.
Mit is tehetnék abban a fél-1-2-3-5 percben, ami ilyenkor adódik?

Amitől rend lesz a konyhában:
  • bezárom, elrendezem, elrakom, amit eddig használtam, de már nem kell
  • feltörlöm, ami kifolyt
  • elrendezem, azaz igény szerint feltöltöm, átcsoportosítom a teásdobozt
  • selejtezem, elrendezem a hűtő tetejét
    ha nem is rakom el, legalább tematikus kupacokat alkotok
    rendezettebbé teszem, ami ott marad
  • áttörlöm a hűtő ajtaját/tetejét
  • a hűtőben kiürítek egy zöldséges fiókot, és odakészítem a mosogatóhoz
  • alaposan megnézem a hűtő tartalmát
    selejtezem, ami szükséges
    felírom, amit venni kell
  • a hűtőben kipakolok és áttörlök egy ajtón lévő kis tárolót
  • elrendezem a hűtőmágneseket
    ha szükséges, áttörlök 1-2-t
  • átnézem a pulton lévő gyümölcstárolót
  • elrendezem a pulton a dolgokat
  • vízkőtlenítem a vízforralót: ecetes vizet forralok benne
  • letörlöm a pultot
  • morzsátlanítom a kenyérvágó deszkát
  • rendet rakok a kenyeres kosárban
  • kitalálom, mit főzök legközelebb és felírom
  • kihúzom a kamra- és mélyhűtőleltárról, amit elhasználtam
    ha szükséges, újraírom a papírt
  • elrakom a csöpögtetőben lévő dolgokat
  • lecserélem a mosogatószivacsot
  • feltöltöm a mosogatószeres edényt
  • áttörlöm a tűzhely oldalát, ajtaját, gombjait
  • rendet rakok a kenyér melletti nasikosárban
  • átnézem a nasikat, mit lehet megenni
  • elmosok 1-2 dolgot abból, amit eddig összekoszoltam
Amitől rend lesz a családban:
  • puszit adok az épp arra járó Férjnek
  • teát főzök, amit lehet kortyolgatni
Amitől rend lesz a lelkemben:
  • imádkozom
  • hálát adok, hogy van mit ennünk
  • hálát adok, hogy van konyhánk, ahol tudok főzni
  • hálát adok, hogy van saját lakásunk

2014. január 8., szerda

2013

2013-ban először
  • vettem (egy fél) lakást
  • etettem őzet
  • láttam élőben, működő világítótornyot
  • tekertem Ausztriában és Németországban a saját biciklimen
  • tekertem úgy, hogy jobbra tenger, balra tenger, előttem bicikliút
Évértékelés gyanánt a 2013-as boldogságmorzsák listája.

2013. január
  • Zebegény
  • Vác
  • váci teázó ajándék világítótornyos fémdobozzal
  • kedvenc szereplőnk: a szög
  • sült kacsacomb jégsalátából, rukkolából és paradicsomból készült salátával
  • akciós ruhák a Siptárból
  • nasidoboz csokis gabonapehelyből, dióból, mogyoróból, mazsolából
  • szökkenő szarvasok és sírva nevetés házicsoport után a villamosmegállóban
  • január közepén a fagyasztóból kivett karácsonyi bejgli
  • túrós tészta ebédre
  • zöldségegytál
  • szánkózás hétfő reggel a Normafán,
    a behavazott hegy és fák,
    első nyomokat hagyni a hóban,
    beleborulni a tiszta hóba,
    melegedős, szánkóolvadós forró csoki,
    szánkóval sétálni a plázában
  • vidám, tavaszi, sárga, jókedvrederítő nárcisz
  • csokoládéhab (mousse) 
  • a pöttyös kacsa és a csíkos mustár meséje
  • házicsoport
    mécsesfénynél imádkozni
  • mozi a vonaton
    Karlskirche
    Schlagobers
    gefüllte Ente - aus Wien (és ezt a vasárnapi ebédet enni hétfőn és kedden is)
  • gyors pizza (pizzalap, tejföl, hagyma, virsli)
  • együtt sült hagyma, krumpli és alma
  • zabkása
  • 20%-os kedvezményes matricát kapni munkatárstól és 4 termékre ráragasztani 
2013. február
  • gofrit sütni
  • madárcsicsergést hallani reggel 
  • 50 Ft-ért mozizni az Urániában, akkor is, ha a film szomorú volt
  • hogy béke van
  • kék fonalakból horgolni egy nagy kört, és elképzelni, ahogy boleró-kardigán lesz belőle
  • tervezgetni
  • kefirbe magvakat, diót, mogyorót, mazsolát önteni és ezt vacsorázni
  • számolni és tervezgetni 
  • színben összeillő fonalakat találni
  • piacolni a belváros legközepén
  • becsicsókázni
  • csírás kenyeret reggelizni Férjjel, aki szerint ez finom
  • barátokat látogatni, finomat enni velük és tervezgetni a jövőt
  • ismerőssel összefutni a munkahelyi menzán
  • ünnepi gőzgombócot enni 
  • hogy már otthon is lehet filmet nézni
  • hogy világos van reggelente, így nem botorkálok a lépcsőházban a sötétben egy emeletet, és nem kell visszafelé sem mennem, hogy felkapcsoljam a villanyt
  • reggel benyomni a mosógépet, majd a kiteregetett ruhák kellemes öblítőillatára hazaérni - köszönöm Férj!
  • konferenciázni szombaton
    és finom almás, meggyes, szilvás rétest enni
  • olyan ruhákat hordani, amiket még a gimi végén, egyetem elején vettem - és rájönni, hogy mennyi mindenünk van
  • az odafentvalókkal törődni 
  • régi elmaradásokat bepótolni 
  • madárcsicsergést hallgatni reggel
  • moziméretben, jó minőségben nézni a Váratlan utazást
  • nevetőráncokat látni 
  • mákszemek a linzer tésztájában
  • sajttal töltött sárgabarack
  • belemélyedni egy könyvbe
  • 3 színű horgolt virág
  • gyömbéres-citromos tea
  • retek
  • megvágni az ujjam hegyét és rájönni, hogy mennyire hiányzik (mivel nem tudom rendesen használni)
  • felkérést kapni
2013. március
  • vidám, sárga, tavaszi virágot kapni - csak úgy
  • madárcsicsergés
  • napsütés
  • hallgatótól nőnapi csokit kapni 
  • hatalmas, hosszú szárú rózsát kapni Férjtől
  • együtt tölteni a vasárnapot
  • reggel fürdés közben megfőzni a rizst, aztán egész nap nem otthon lenni, és mégis van ebéd másnapra
  • a reggeli, csivitelő, veszekedő madarakat hallgatni
  • diós mignon
  • piknikezni a Westend tetőkertjén
  • filmet nézni moziban
  • filmet nézni otthon
  • a trolivezető/metrópótló performansza
    esernyőt találni a március 15-ei hideg szélben, és utána kevésbé fázni
    horgolni a Szépművészeti Múzeumban
    szánkózni a városligeti Király-dombon
    társasozás közben nagyokat nevetni
  • pihenni és kikapcsolódni
  • nyaralásra készülni 
  • elsétálni az Erkel Színházba
    telt ház a hatalmas nézőtéren
  • Kaláka-koncert
  • hogy ott lehettem anyuval, amikor megtudta és kellett
  • Orbán György: Passió
  • a szomorúságban is nevetni tudni
  • a behavazott Sopronban sétálni
  • nagyokat sétálni a Keletihez
    ami gyalog alig több idő, mint trolival 
  • hogy az esernyőnk zenekedvelő
2013. április
  • rossz filmet nézni, ami mégsem olyan rossz
  • bútorokat kapni és tervezgetni a lakás berendezését
  • a sülő újhagyma illata a sonkás kockatésztában
  • látni egy idős párt kézen fogva sétálni
  • a Bazilika Lovagtermében lenni,
    majd lifttel felmenni a kupolához
    látni a két kupola közti részt
    rácsodálkozni a városra felülről, épületeket felismerni és piros biciklit látni
    kacskaringós lépcsőkön járni.
  • verset találni a padon
  • esküvői meghívót kapni 
  • régóta húzódó kreatív projektet befejezni (kartonpapír világítótorony akasztó az ajtóra)
  • verseket találni az ELTE BTK utcai hirdetőtábláján
  • sétálni és látni, ahogy mindenki örül, hogy végre tavasz van
  • lakáskulcsot kapni
  • rácsodálkozni egy utcatáblára
  • lesülni a váci Duna-parton 
  • egyre vékonyabb kabátokat hordani
  • madárcsicsergésben, napsütésben lenni, még akkor is, ha dolgozni kell
  • sörösdobozt használni vázának
    majd ezzel a vázával (tulipán a sörösdobozban) hazasétálni
  • Könyvfesztiválozni
    és babákat látni
  • piknikezni a Millenárison
  • fehér csokis moszkauer
  • bemenni a helyre, ami mellett mindig elsétálunk
    és szülinapozni
    sokat enni, és másnap csak üres teát reggelizni
  • pokrócon feküdni és koncertet hallgatni
    lángosozni
  • kellemes téren ücsörögve olvasni a napsütésben
2013. május
  • május 1-jei szabadnap a hét közepén
  • egy tucat héliumos lufit kapni
  • ismerőssel összefutni Óbuda napján
  • Radnóti sétálni
  • virágot kapni munkából megérkezve,
    majd hajózni a Dunán,
    koncertezni,
    végül hazasétálni
    és nosztalgikus bureket enni
  • költözni - saját lakásba
  • végleges helyére rakni a dobozokat az új lakásban
  • a belső udvaron, zöldben, napsütésben, madárcsicsergésben ebédelni, miközben egy srác gitározik a szomszéd padon
  • világítótorony a BKV hajón
  • csigát kapni a babychinóra 
  • dömösi romok
  • 20 Ft-ért kazettát venni
    kirakatban koncertet hallgatni
2013. június
  • asztalnál enni, széken ülve
  • nagyon jó, romantikus fémhálós, virágos, csipkés kosarat venni
  • fürdőtulipán
  • epres pohárkrém
  • ágykeretet kalandosan hazavinni
  • ágyban aludni 
  • házi sajtot készíteni
  • Culinaris lakoma 
  • cserepes rukkolát venni
  • jó fej sofőrrel buszon biciklit szállítani 
  • véletlen Anne filmre bukkanni a tévében és megnézni
  • csigának itatótálat találni, amiből lelkesen iszik, és végre nem dönti fel (bár arrébb rakta 2 nap után...)
  • strandkorbban ülni - még akkor is, ha egy esős, hűvös budapesti délutánon egy plázában van az a strandkorb
  • névtábla kidekorálva tornyokkal
  • Budaörsről hazagurulni
 2013. július
  • a vonaton varrni
  • táborhangulat otthon
  • szabadságon lenni
  • narancssárga-lila topán
  • Goethe szülinapozni
    egyenpólót nyerni
  • jostaszószt főzni
  • barackot kapni munkatárstól 
  • őzet etetni
  • süni a kertben 
2013. augusztus
  • a Donauradwegen elbiciklizni Passauig
  • Bécsben, Berlinben, Hamburgban biciklizni
  • coach surf-ölni
  • őzet látni
  • répatortát várni
  • műfüvön aludni
  • csipeszt és madzagot csomagolni az útra és mindezt használni - többször is
  • hamburgi nyulak a nyolcsávos út közepén
  • világítótorony árnyékában szunyókálni
  • névnapi szobába világító torony
  • világítótornyos törölközőt találni a világítótorony logójú szupermarketben
  • Berlinben vacsorázni, Prágában reggelizni, Pozsonyban ebédelni, Pesten uzsonnázni
  • buszon biciklit szállítani
  • hazaérni és pihenni
  • lóvasútra mászni a Margitszigeten
  • szekrényt találni
  • dobozokat eltüntetni 
  • jostás sütit sütni
  • szülinapi tortára hazaérni
    peanut buttert kapni
2013. szeptember
  • a Károly körút közepén a fűben ülni és fagyizni
  • karnissal villamosozni 
  • fonalakat elrendezni a sütitartóban, amik így jóval kevesebb helyet foglalnak
  • szomszédolni 
  • ajándékokat gyártani, és ezzel gyöngyöket és fonalakat fogyasztani
  • a trolitól kevesebbet sétálni
  • világítótornyos fürdőlepedőt találni a turiban
  • Olvasás Éjszakája, azaz
    programfüzetet almára cserélni
    félregisztráció után is könyvet kötni
    könyves fülbevalót kapni Férjtől
    extra csokikat kapni
    török töltött pogácsa (darált hússal, sajttal, paradicsommal)
    Férj nem csak észreveszi a kosztümös/romantikus DVD-ket, hanem vissza is sétál velem, hogy vehessek
  • a Deák téri metró mozgólépcsőjén ketten utazni: a másodunokatesóm és én
  • horgolni az utolsó előtti metrón
  • este megnézni a buszmenetrendet és így reggel időben beérni
  • meleg zabkását vacsorázni
  • kilátás a Citadelláról
  • rendőrlovakat nézni
    Rendőrmúzeumban ismerőssel összefutni (majd 2 nap múlva újra - a metrómegállóban)
  • kitakarított lakásba hazaérni 
  • világítótoronyra improvizáló Momentán 
  • a régi kedvenc boltban vásárolni és lufit kapni
  • frizbifocis szülinap
  • banánturmix 
  • Zugló-bögre
  • világítótornyot matricafesteni a fürdőszobai tükörre, fürdőszobai színekben
2013. október
  • nosztalgikus melegszendvicsezni (sajtos-diós, hmmm :-)
  • fiókgombot felszerelni 
  • világítótornyos törölközőbe törölközni
  • új matracon aludni
  • polcokat összeszerelni
  • dolgokat elrendezni
  • dobozokat üríteni
  • dobozból ebédelni
  • kék netmadzagot venni
  • sütőtököt kapni
  • enyhe napszúrást kapni okt. 23-án
  • örömet szerezni, és tudni, hogy ami nekünk épp nem kell, annak más nagyon örül 
  • fényképezni a bloghoz és
    blogbejegyzéseket időzíteni 
  • mogyoróvajas túró rudi
  • mivel Férj este finom szendvicset készített, reggel az így felszabaduló időben felszámolni pár kupacot pár perc alatt 
2013. november
  • angolul Gilmore Girlst nézni
  • értekezlet után, munka előtt varrni
  • lekésni a buszt, és a bevásárlásból megvacsorázni a boltban
    füstölt heringet enni
  • közösen hímezni
  • jostás süti - megint
  • lakásnézőben kirándulni
    Férjet látni
    táborhangulat
    egy teljes emeleten ketten aludni
    diót kapni
  • Bálnából sikeresen szabadulni, kódfejteni
    lúdláb tortát enni Márton napon
  • sütőtököt kapni
  • hétvégén pihenni és nyaralni
    kastélyban aludni
    imazsámolyon ülni
    imádkozni
  • kocsival hamar hazaérni
  • a héten nem kellett főznöm (Férj szinte végig konferenciázott, én pedig vagy anyutól vagy anyóséktól kaptam)
 2013. december
  • adventi naptárat kapni
  • munka után úgy hazaérni 6-ra, hogy már karácsonyi vásároztunk is
  • karácsonyi vásározni
    a vásárban alkotni
    kürtőskalácsot enni
  • gülübagolyos csat
  • extra, újrahasznosított karácsonyfadíszt kapni
  • ismerős látogató a munkahelyen
  • ajándékozáson elgondolkozni
  • varrógépet kölcsönkapni
  • tervezni és rajzot kiegészíteni
  • szabadságon lenni
  • konditerembe próbanapra
    elsétálni
    hogy volt nálam könyv, így 30 perc szobabiciklit észre sem vettem
  • finom bejglit kapni
  • színházjegyet kapni
  • nagyokat nevetni a 42-n családi körben
  • a "Jaj, mit tettünk!" mondaton családilag nevetni
  • a Balaton télen
  • nagyokat nevetni a 42-n baráti körben
Az olvasmányok vezetésével és értékelésével eléggé elmaradtam, de az első hét könyv 2013-ból:
7) Parti Nagy Lajos: Fülkefor és vidéke : Magyar mesék (vicces, de inkább keserédes, hosszú távon pedig fárasztó)
6.) Mette Jakobsen: Minou szigete (Furcsa. Gyönyörű borító, kézreálló könyv, érdekes tipográfia, míves betűk a fejezetek elején. Jó kezdet, ami valahogy az olvasással múlik el. Kár.
A Mama meg úgy néz ki, mint Anne Shirley [szürke szemű és vörös hajú] és azt teszi, amit Muminmama [fest a lakás falára].)
5.) Mészáros Márton: Mai magyar irodalmi olvasókönyv (Röviden, érthetően, közérthetően az irodalomelméletről és a kortárs magyar irodalomról. Elolvasásával jól megnövekedett az újraolvasós és a várólistám is.)
4.) Pál Ferenc: A függőségtől az intimitásig (Az elején sokszor éreztem úgy, hogy ismétli önmagát. Ez talán abból is adódott, hogy nem hallgatom hetente és az olvasás előtt két héttel meg pont hallottam. Leginkább az zavart, hogy sokszor, amikor kezdene mélyebbre menni, és/ vagy olyan témáról ír, ami jobban érdekelne, akkor nem kifejti, hanem lecsapja egy poénnal. A vége jobban megfogott és elgondolkoztatott, de azért jó volt elolvasni – nagy szünetekkel.)
3.) George Orwell: 1984
2.) M. C. Beaton: Agatha Raisin és a spenótos halálpite
1.) Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány (Aranyos történet, felnőttként mindössze pár órás könyv, gyerekként könnyű olvasmány lehet, tele varázslattal. Az elején nagyon nehezen viseltem a stílusát, valahogy sosem szerettem az írói kiszólásokat a történetből, azt a „bizonyára te is találkoztál már vele, kedves olvasóm” típusúakat, ez pedig tele volt ilyenekkel. Aztán kezdett beindulni a történet, és ezek is ritkultak. (Na, jó az egyik, amikor a nagymama az olvasónak is süt palacsintát, az aranyos volt.) Bár van rá magyarázat, de ez a könyv is csak a morcos-kardigános-bibircsókos-vénkiasasszony könyvtáros képét erősíti. A 90-100. oldal környékén lévő utószóban vicces volt olvasni az író gratulációját az olvasónak, hogy elolvasta a 62 oldalas történetet – ezt talán érdemes lett volna átírni a valós oldalszámokra. A végén tele van könyvajánló véleményekkel, ahol sok ismerős névvel találkoztam :-)

2014. január 5., vasárnap

Kávés-mazsolás szaloncukor

Idén is gyártottunk házi szaloncukrot. Mivel kicsit a rögtönzés jegyében, így az első kókusszal tuningolt  vízben főtt sűrű gríz alapú elég ízetlen és semmilyen lett. Még kakaóporral kiegészítve is.
Másodszorra már biztosabbra mentünk. Az éjszakára vízbe áztatott mazsolát daráltam le, öntöttem fel főtt kávéval és adtam hozzá darált kekszet, amíg gyúrható nem lett. Ezt formáztunk szaloncukor alakúra, majd csomagoltuk zsírpapírba és alufóliába. Ez már finom volt.
Többen kérdezték, hogy gesztenyés-e, így akár az is lehetett volna.