2015. december 30., szerda

A 2015-ös nyaralás világítótornyai

Ez az év sem múlhatott el világítótornyok felfedezése nélkül, így ismét Németország felé vettük az irányt. A szokásos oldalakon elkezdtem nézegetni, hogy hol vannak a szárazföldön egy kupacban olyan világítótornyok, amiket még nem láttunk, és még lehetőleg szépek is, azaz olyan klasszikus világítótorony alakjuk van. Háát, nehéz volt ilyet találni. Vagy jártunk már a környéken, vagy szigeteken vannak, vagy csak 1-1 van arrafelé.
Végül Cuxhavenben kerestem couch surfing szállást. A többség nem válaszolt, aki pedig igen, az nem tudott fogadni. (Írtunk egy büsumi srácnak is, de ő csak a nyaralás után 2 hónappal reagált.) Bár ezen a környéken is jártunk már, de maradtak még felfedezni való tornyok, és itt jó idő esetén a tengerben is lehetett volna fürdeni. Végül addig vártunk a couch surferek válaszára, hogy a youth hostelek is beteltek. Így egy nagy ugrással az utolsó pillanatban Stralsundban foglaltunk le egy ifjúsági szállást. Itt szintén jártunk már, de ezen a környéken is sok a világítótorony, és korábban nem jutottunk el Hiddensee-re, ami híres világítótornyáról.
Első nap átkompoztunk hát Hiddensee szigetére. A szigeten 3 helyen állt meg a komp, a híres torony a sziget északi csúcsán található. Számoltunk, gondolkoztunk, majd arra jutottunk, hogy a szárazföldhöz legközelebbi állomásig veszünk jegyet, aztán vagy gyaloglunk, vagy bérelünk biciklit. Mondván, hogy amit megspóroltunk a kompúton időben és pénzben, azt majd biciklire költjük. A legelső helyen, ami szembejött, ki is vettünk 2 biciklit. 5 euró volt darabja. Kérdeztük, hogy óránként? Nem, egész napra. Éljen! (Ennyibe került volna a kompon áthozni 1 irányba 1 biciklit, amit a szálláson többért béreltünk volna... És kb. ennyit spóroltunk 1 ember kompjegyén is, szóval jól jártunk.)
Miután bringára pattantunk, letekerünk kb. 10 km-t, és a híres Dornbusch világítótoronynál is voltunk. Fotózkodtunk, felmásztunk, messziről láttuk a szomszédos Rügen szigetének korábban felkeresett világítótornyait, és másnapi úticélunkat, valamint megnéztük a lépcsőházban kialakított toronytörténeti kiállítást.
Miután fájdalmas búcsút vettünk a sziget jelképét alkotó ... m magas épülettől, visszatekertünk a déli csücskébe, ahol egy kevésbé híres, de szép világítótornyot találtunk a fenyőfák között. A kisebb, Gellen névre hallgató világítótorony sajnos nem volt látogatható, de azért sok fotót készítettünk vele. Ez az egyik:
A parti séta után visszatekertünk a kompállomásra, vettünk uzsonnát és szuvenírt: képeslap, amin mindkét világítótorony rajta van, és egy makett Dornbuschról. Visszaadtuk a bringákat a bácsinak, akiről kiderült, hogy a német turistaparadicsomból a '70-es években a Balatonhoz járt nyaralni.
Férj pedig gyakran emlegette és mondta kompozás, biciklizés, vonatozás közben azt a régen tanult szöveget, ami Hiddensee-ről szól. Ezt:
Visszatérve Stralsundban sétáltunk kicsit a városban, és találtunk egy világítótrony-gyanús épületet. Pontosan nem sikerült kideríteni, hogy mi is ez, az biztos, hogy jelenleg egy iskola működik a mellette lévő épületben.
Másnap kissé kalandosabban jutottunk el Darßer Ort világítótornyához: vonat Barthig, majd busz Prerowig, végül biciklivel a világítótoronyhoz. A Darßer Ort világítótornya melletti őrházat a nemzeti park használja, a félsziget élővilágát bemutató kiállítás van benne. A kitömött állatok mellett tengeri akváriumokat is berendeztek a melléképületekben.
Az idei német nyaraláson tematikusan vettünk világítótornyos szuveníreket. Kicsi makett legyen arról a világítótoronyról, amit láttunk, és lehetőleg legyen ráírva a neve is.
Így szereztük be a fotón bal oldali és a középső világítótornyot. A fehér Dornbusch, a barna Darßer Ort világítótornya, a jobb oldali pedig szintén ez utóbbiról egy korábbi, óbudai beszerzésű kulcstartó. Ez utóbbinak az arányai kicsit megváltoztak, a színe is, de az oldalán lévő kiugrásról azért meg lehet ismerni.

2015. december 27., vasárnap

Karácsony

Csodálatos karácsonyuk volt. Semmi kapkodás. Semmi tülekedés. Semmi kicsinyes igyekezet, hogy kijöjjenek a pénzükből. Semmi esztelen erőfeszítés, hogy eszükbe jusson, nem adták-e ugyanezt az ajándékot két karácsonnyal korábban ugyanannak a személynek. Semmi tolongás az utolsó percben vásárlók tömegében, semmi családi összejövetel, ahol némán és mindenki által feszélyezve ültek, semmi idegroham. A Kék Kastélyt fenyőágakkal díszítették fel, és Valancy édes kis ezüstcsillagokat készített, amit a zöld ágakra akasztott.
Lucy Maud Montgomery: A kék kastély
Jó lenne így megélni a Karácsonyt, a lényegre figyelve, a bentre és nem a külsőségekre. Elhagyni a megfelelési kényszert, és csak azokkal lenni, akiket szeretünk. Azzal foglalkozni, amit szeretünk.
Ez utóbbihoz hoztam egy kis ajándékot. Egy keresztszemes hímzésminta. Szintén Lucy Maud Montgomery, de nem Valancy, hanem legismertebb hősnője, Anne. A jelenet épp Anne-t és Gilbertet ábrázolja, amikor a postáról hazafelé tartanak. Anne kezében a visszaküldött Averil vezeklése kézirata. Ez a filmek közül a 2. (magyar) rész eleje.
A hímzést a mintán is látható színes rajz alapján A/3-as méretű papírra készítettem. A kész minta kb. A/4-es méretű képkeretbe került bele, 18x24 cm-es, azaz 100x120 öltés. Mivel a kész hímzést elajándékoztam, csak ennyi maradt belőle. Eddig papíron, most beszkenneltem, és próbáltam összeilleszteni. A felirat kissé elcsúszva szerepel a képen, de a nyíl mutatja, hogy pontosan hová is kerül.
Színkódok nincsenek a képen, bár egy-két színt próbáltam körülírni, de a kicsi, színes kép alapján ez pótolható. Nem rajzoltam le minden keresztszemes öltést sem, csak a színhatároknál és a minta szélein. A vonalak a kontúrok, aminél a nem egyenes szakaszokon a kiszélesedések jelzik, ha le kell ölteni.

Ha valaki elkészíti, kérem jelezze kommentben, e-mailben, füstjellel, fénypostán... Köszönöm!

2015. december 22., kedd

Fülbevaló - molykihívásra

Az egyik munkatársamnak készítettem drótos, gyöngyös fülbevalót. Először csak elővettem a meghajtogatott, de fel nem használt drótok dobozát, elkezdtem összeállítani a fülbevalót, aztán eszembe jutott, hogy jelentkeztem a molyon egy kreatív könyves kihívásra. Gyorsan előkaptam hát az alább látható könyvet, kerestem benne valami olyan mintát, ami hasonlít az elkezdetthez.
Szerencsére a Hullámos fülbevaló ilyen volt. Ezt készítettem el. Azaz mégsem, mert az aljára nem 3 csigát, hanem 2 csigát és 1 gyöngyös díszítést raktam.
Hogy mennyire lehet követni a leírásait a könyvek? Amikor nem más mutatta, akkor alapból ebből tanultam meg drótékszereket készíteni. Szóval szerintem érthető és jó leírásokat közöl. A mintadarabok is változatosak, és a legtöbb nem önálló darab, hanem szettek, azaz a fülbevalóhoz gyakran társul nyaklánc, esetleg még karkötő is. Ennek ellenére a mintákhoz nem igazán ragaszkodtam sosem. Vagy csak egy részét használtam fel, vagy csak kiindulás volt, és a mintadarabokban szereplő elemekből készítettem valami újat.
Ennél a darabnál sem követem pontosan a leírást, mert zöld virágkötöző drótból hajtogattam az elemeket. Ennek pedig nem tudom a vastagságát. Valamint a legfelső gyöngy alatti elemet kissé máshogy hajtogattam: egy teljes kört, aminek két oldalán van 1-1 karika, míg az eredetiben egy M-szerű elem szerepel.
Végül egy közeli, minden hibát láttató kép:

2015. december 14., hétfő

Adventi koszorúk - 2015-ben

Idén is készültek adventi koszorúk, csak még eddig nem volt időm kirakni őket a blogra. Eddig.
Advent első hétvégéje mozgalmasan telt, társasjátékos rendezvényen vettünk részt mindkét nap. Erre kinéztek anyósék is, akinek immár klasszikussá vált névnapi ajándéka, hogy elkészítem az adventi koszorújukat. Így mindenki jól jár: ő kap valami hasznosat, én élvezem az elkészítést. Idén megkérdeztem a színeket is: fehér-narancssárga. Azonban ebben az évben nem vettem részt a jól megszokott adventi kreatívon, a koszorút egyedül készítettem, így nekem kellett hozzá mindent beszerezni: zöldet, gyertyát. Na az előbbit is csak a véletlennek köszönhetem - megnyírták a szomszéd ház bokrait, a levágott gallyak pedig 2 nap múlva is a bokrok mellett voltak. Ezt szedtem össze. A két nap elég volt, hogy kiderüljön: a levelei nem hullanak annyira, inkább csak megszáradnak. Ideális hát az adventi koszorúra. Gyertyákat viszont nem találtam. Előbb önteni akartam 4 egyformát, de erre már nem volt idő, így dolgoztam abból, ami otthon volt: sima fehér háztartási gyertyák, szalaggal átkötve. Végül ez kerekedett az otthon talált alapanyagok péntek esti felhasználásából. Advent első szombatján átadtuk, így vasárnap már az ebédlőasztalt díszítette.

A mi koszorúnk a hétvége zsúfoltsága miatt csak vasárnap este készült el, szintén rögtönzött gyertyákból: 1 saját öntésű hatalmas, 2 mécsestartó, 1 teamécses. Ez is narancssárga lett köszönhetően a mécsestartóknak és a koszorútartó fém tálcának.
November végén gyertyákat nem, de egy emeletes kínálótálat vettem, így abból adventi asztaldísz készült: pár rövidebb gally, 1 teamécses, fahéjrudak, csillagánizs, parafacsillagok, apró gömbdíszek összevisszaságából.

2015. december 3., csütörtök

Boltiból valami egyedi

Évek óta tervben van egy nagy világítótornyos mikulászokni elkészítése. Megvan a kép, az alapján lenne sablon is, de mindig volt fontosabb dolog, vagy valami, ami akkor épp annak tűnt. Szóval világítótornyos mikulászoknink még nincsen.
Barátnőm november végi születésnapjára azonban idén is összeállítottam neki egy adventi naptárat. Ebbe került valami hasonló. A KIK textildiszkontban találtam sima piros mikulászoknit olyan áron, ami a házi változatnak talán az anyagköltséget sem biztos, hogy fedezte volna. Azonban ez így még nem túl egyedi. Fogtam hát a jól bevált fehér filcet, kivágtam belőle a családtagok keresztneveinek kezdőbetűit, majd sima fércöltéssel felvarrtam a filc zoknira. Mindenkinek lett 1 névre szóló zoknija, nekem pedig 3 ajándékom az adventi naptárba.
Fénykép nincs, mert már elajándékoztam.
A naptár alapját ebben az évben egy fehér műanyag bevásárlókosár képezte, ebbe halmoztam a papír uzsonnástasakba csomagolt ajándékokat: magvak,édességek stb.
Tipp:
A betűket A/6-os méretű kockás négyzetrácsos papírra rajzoltam, így biztosan egyforma méretűek lettek, kevesebbet kellett vágni bennük. Sőt a lap mintája miatt könnyebb volt egyforma vastagságúra rajzolni a betűk szárait és talpait.

2015. december 2., szerda

Őszi könyvtári kosárka és alma beszúró

Bár már elpakoltam, és helyét felváltotta az adventi dekoráció, azért még közzéteszem, hiszen ezen az őszön készült, és gyarapította az őszi dekorációk gyűjteményét.
Ha a kerületben van valamilyen rendezvény, akkor ahhoz a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár közeli fiókkönyvtára is csatlakozni szokott. Készítenek totót vagy rövid tesztet felnőtteknek és gyerekeknek, könyvvásárt, valamint kedvezményes beiratkozási lehetőséget hirdetnek. És természetesen van kézműves foglalkozás is: hol vászonszatyrot lehet dekupázsolni, hol őszi kosárkát és beszúrót lehet készíteni.
Maga a kosár scrapbook papírból készült. A (négyzet alakú) papírlap minden oldalától egyforma távolságot kimérni, majd 4 bevágás, hogy fel lehessen hajtani az oldalát. Az egymáson lévő rétegeket stiftes ragasztóval összeragasztani, majd miltonkapoccsal a fülét is rögzíteni. Segítségképpen egy rajz a kosárról: a szaggatott vonal hajtás, a folyamatos vonal vágás.

Egyszerű, gyors, húsvéti kosárkának is beillene, de sok kosárból akár adventi naptár is készülhet. Vagy 1 kosárba tenni az aznapi meglepetéseket.
A beszúró: 1 réteg hullámos kartonból kivágott almaforma és 1 réteg sárga fénymásolópapírból kivágott almaforma összeragasztva. A 2 réteg papír között 1 hurkapálca és 1 zöld fénymásolópapírból vágott levélke, alatta kockás szalagból masni.

2015. november 23., hétfő

Tök - parafadugókból

Az őszi dekoráció alapja tavaly elkészült: levélfüzérek az ablakba, ajtóra, székekre. Idén azonban narancssárga tököket szerettem volna, úgyhogy vadásztam, és nézelődtem, hogyan is lehetne. A legtöbb töknek voltak levelei: zöld papírból vagy filcből; indái: rafiából vagy spárgából és szára: a legtöbbször valamilyen gallydarabból. A teste azonban elég változatos volt. A Pinteresten az alábbi ötletek jöttek szembe és tűntek szimpatikusnak:
  • papírcsíkokból
    narancssárga papírcsíkok miltonkapoccsal/cérnával fent és lent összefogva, zöld levelekkel kiegészítve
  • könyvlapokból
    2 db selejt könyvet kb. félkör, azaz tök alakban kivágni (a borítót és a lapokat is - esetleg csak a lapokat használni, a borítót leszedni a könyvtestről), a két gerincet összeragasztani, hagyva, hogy a lapok szétnyíljanak, a lapok szélét narancssárgára festeni + levelek papírból
  • konzervdoboz narancssárgára festve
    fejre állított konzervdoboz (hogy tömör legyen a teteje), lefestve narancssárga akrilfestékkel, a közepére gally, hogy szára legyen, majd levelek és kacskaringós spárga/rafia
  • textilből
    • narancssárgás árnyalatú anyagcikkelyekből nagyjából gömböt varrni
    • anyagcsíkokból tök alakot varrni poháralátétnek
    • (narancssárga) anyaggombócot spárgával körbetekerni, behúzni, cikkelyekre osztani
  • kör alakú keskeny, nagy átmérőjű hengerek
    a képen valamilyen fém karikákat festettek narancssárgára - ennek kivitelezhető verzióját keskenyebbre vágott nagy, ipari méretű cellux vagy wc-papír gurigákból lehetne megvalósítani - középen összekötözték, gallyból szár, rafiából indák
  • legyezőnek meghajtott papírcsíkok
    különböző szélességű narancssárga papírcsíkok legyezőszerűen meghajtogatva, a két végük összeragasztva, hogy kört alkossanak, a rétegeket méret szerinti növekvő, majd csökkenő sorrendben egymáson elhelyezni. A szára sűrűn feltekercselt barna papírszalag, a levelek zöld színű papírból kivágva, az inda rafia. (Középen merevítésnek egy darab hurkapálca szerintem nem árt neki.)
  • krepp papírból
    teljes, bontatlan wc-papír tekercs narancssárga krepp papírral körbetekerve, a szára gally, az indái rafia
  • fakocka
    narancssárgára festve, gallyal, levelekkel és rafiával
  • parafadugóból

    narancssárgára festett parafadugók összeragasztva 2 db 4, 2 db 5 és 1 db 6 elemű sorrá, majd ezek egymás tetejére ragasztva: alul 4, rá 5, majd 6, újra 5, végül 4 elemű sor. 1 db állított dugó a szára, végül papírból kivágott zöld levelekkel, és spárga vagy rafia indával nyeri el végleges formáját.
    3-4-5-4-3 változatban is láttam, valamint keresztben félbevágott dugókból.
Na ezt a legutolsót megvalósítottam, de előtte azért még gondolkoztam tovább, és az alábbi megoldások jutottak eszembe
  • fadoboz
    Kissé tovább gondoltam a fakockát, és ne-csak-dekor-hanem-legyen-valami-funkciója-is alapon, nyitható, kocka alakú dobozka jelent meg előttem, narancssárgára festve. A szára valami fagolyó vagy gally, ami egyben a dobozka nyitását is megoldja, és ha más nem, az őszi dekor remekül tárolható lenne benne a szekrényben.
  • nemeztök
    Ez szintén megvalósult, korábban írtam már róla, itt: http://kreativsagok.blogspot.hu/2015/11/a-hetvege-termese.html
A parafadugóból készült tök készítése során és előtt pár dolog jól jött volna:
Előbb csak a dugók két végét festettem le, majd összeállításnál csak a színeket néztem, így a tök felszínére feliratos dugók jutottak. Ha csak a két vége van lefestve, rusztikusabb, dugószerűbb lesz a tök, viszont figyelni kell arra, hogy - legalább - a külső sorban ne legyen a dugókon összeragasztás után látható felirat.
Ha már feliratos, akkor egyszerre fessük le a teljes dugót, vagy ne keverjük a színeket.
Kell bele piros, de abból csak kevés, és nem rikító meggypiros, hanem kissé narancssárgás.
A legalsó sort összeragasztottam, majd a dugók közötti lyukakba ültettem a további dugókat. Az első 5-ös sorban még csak az alaphoz rögzítettem a dugókat, egymáshoz nem annyira. Pedig kell.
A legfelső sor is tömöttebb lenne, ha tényleg előbb összeragasztom a sorban lévő 4 dugót, majd ezt ragasztom a már meglévő tökalaphoz.
A szárnak való dugót érdemes V alakban kissé megfaragni, hogy jobban beleüljön a két dugó közötti résbe, ahová ragasztjuk.

Szóval, ha legközelebb készül még parafadugóból tök, akkor ezekre figyelni fogok, ha pedig másmilyet szeretnék, itt a lista, nem kell újra keresgélni.

2015. november 19., csütörtök

A hétvége termése

  • nemezelt tök

Avagy családi nap volt a Millenárison, lehetett nemezelni is, így készült egy narancssárga nagy nemezgolyó.
Próbáltam tök alakúvá nemezelni, de túl kevés cikkelyt tudtam csak kialakítani, így narancssárga hímzőfonalat fűztem a zsákvarró tűbe, ezt döftem át rajta, és ezzel húztam össze a gombócot.
A szára szintén vizes nemezeléssel készült, de az alját nem nemezeltem össze, hanem azzal és tűnemezeléssel rögzítettem a tökhöz. A levele pedig csak tűnemezzel készült, és így is lett rögzítve.
Azaz mégsem, eredetileg vizes nemezeléssel készült 2 levél, de azok túl nagyok lettek - a darabokban lévő tök fotóján még ezek látszanak. Meg a szára is kissé nagy lett, így azt húztam szét, abból szedtem ki sötétzöld gyapjút, és tűnenezeltem belőle kisebb levelet. A tökre végül ez került, a nagy leveleket pedig eltettem a gyapjús dobozomba, a későbbi felhasználás reményében.
  • papírliba
Könyvtári foglalkozás volt a Terézvárosi Gyerekkönyvtárban Márton naphoz kapcsolódva, ott készült.

  • megpucolt dió és mogyoró
A kellemes napsütéses időt kihasználtuk, és az udvarra kiülve Férj diót, én mogyorót pucoltam. Eltérő hatásfokkal dolgoztunk, így az eredmény: 3 nagy befőttesüveg dió és 1 kisebb befőttesüveg félig megtöltve mogyoróval.

2015. november 12., csütörtök

TengerKékÉg

Egy újabb japán virágokból horgolt sál, többféle árnyalatból, ezúttal épp kékekből.
 Az egész onnan indult, hogy szerettem volna egy színes boleró-kardigánt horgolni. Mivel kék fonalból volt a legtöbb, kék kardigánom pedig nincsen, legyen kék.
1. fázis: Eredetileg egy hatalmas nagyinégyzetet terveztem horgolni, aztán nem maradt teljesen négyzetes, nem olyan volt, mint terveztem, szóval nem tetszett, elvetettem.
2. fázis: Legyen sok kis nagyinégyzetből összehorgolva. Elvetve, mert kevés az összeillő kék fonalam.
3. fázis: A kék nagyinégyzetek között legyenek szürke japán virágok, ezek fogják össze a négyzeteket a sarkaiknál fogva, és így álljon össze a kardigán. Elvetve, mert túl lyukacsos és összevissza lett volna.
4. fázis: Bontás, a kék nagyinégyzetekből japán virágok, ezeket összehorgolva sál.
5. fázis: Hihetetlen, de kész!
6. fázis: Mit kezdjek a sok félkész, szürke színű japán virággal? Sál nem lehet, mert már van egy szürke japán virágos sálam...

De nem tudok ám ragaszkodni a megadott mintához és formához, megint variálnom kellett a japán virágon. Ezúttal fonalspórolás miatt a szirmok alatt nem 4, hanem csak 3 erp-t horgoltam (a 4. sorban).

2015. november 9., hétfő

Kupaccsökkentő gyöngyfűzések

A kupaccsökkentés egyik eleme az otthon felhalmozott gyöngyök elfűzése. Bár sok helyet elvileg nem foglalnak, de ha minden tartó aljában csak pár szem gyöngy árválkodik, akkor sok levegőt is tárolok. Így előbb nagyobb, majd mindenféle vegyes nyakláncokat fűzök belőlük. Így kiürülhetnek a tárolók, lesznek ajándékok, és hely, szóval mindenki jól jár. 
Először is egy helyre rendeztem az összes, mindenfelé kallódó fűzhető gyöngyöt: egy cipősdobozban van minden műanyag és üveg, kisebb és nagyobb gyöngy. A cipősdobozban aztán kisebb parfümös és gyógyszere üvegcsékben, tic-tacos dobozokban vannak maguk a gyöngyök, nagyjából színek szerint.
Bár az elfűzésre több idő kell, azért fűztem új láncokat és újrafűztem pár meglévő, de elszakadt, vagy szűk, vagy nem jó a kapocs rajta, vagy csak kallódó nyakláncomat is, így azért csökkent a kupac, kevesebb mindent kerülgetünk.

A rózsaszín virággal díszített zöld lánc az újak közé tartozik. Gyakorlatilag egyszálas fűzés. Előbb meg kell fűzni a virágot, majd félig megfűzni a láncot, újra beleölteni a virág közepébe, és folytatni, befejezni az alap láncot. Ezt a virágos mintát többször megfűztem, kisebben, nagyobban, egyrétegűen, kétrétegűen, nyakláncnak, kitűzőnek, de a mintáját még nem tettem közzé.
A lényeg: nagy gyöngyöt érdemes a közepének választani, amin - a láncot nem számítva 8 szálat kell átvezetni. A virágszirmokat folyamatosan fűzzük, de nem az egymás melletti, hanem mindig a szemben lévő szirom lesz a következő. A szirom gyöngyei természetesen egyforma színűek, de ahol kétszer megy át a szál, ott sötétebb a rajzon, hogy könnyebb legyen követni.
A kezdéshez belefűzünk a nagy, középső szembe, majd felveszünk előbb 6 szem, majd 5 szem gyöngyöt, végül 1+1 szemet, és visszaöltünk az utolsó előttibe. Felveszünk újabb 5, majd 6 szem gyöngyöt, és a középső, nagy gyöngybe öltünk. Kész is az első szirom.
A 2. szirom vele szemben, ugyanígy készül. 
A 3. szirom az első mellé kerül, tehát nem csak a középső nagy gyöngyön fűzünk át, hanem utána még 6 sziromszemen is. A szirom fele ekkor már majdnem kész is van. Ha felvettük az 5, meg az 1+1 szemet, visszaöltünk, 5+6 szem, és újra a középsőnél vagyunk.
Ahogy haladunk az egyes szirmok mindig a már meglévők mellé kerülnek, felhasználva azok 6 szemeit. Az utolsó szirmoknál már csak az 5, 1+1, 5 szemeket kell fölvennünk.
A mintára egy másik sziromvariánst is rajzoltam, amikor nem hegyes, hanem kerek szirmai lesznek a virágnak. Ekkor a közös 6 szem után 11 szemet fűzünk, majd újra 6 (közös) szemmel jutunk el a középső gyöngyhöz.
A virág a gyöngyszemek nagyságától függően készülhet 6 vagy 8 szirommal is. 
A levél hasonlóan készül a sziromlevelekhez: haladunk az alaplánccal, majd felveszünk 9 gyöngyöt, visszaöltünk az utolsó előttibe, a 8-ba. A szálunkra újra 9 gyöngyöt veszünk fel, és az 1. gyöngyön vezetjük át újra, majd folytathatjuk az alapláncot.

A sokszínű, zöld alapon vegyes virágos láncot (Tavaszi rét) már régóta terveztem megfűzni, most készült el, és a kupaccsökkentésben is remek, mert elhasználhatók vele a maradék, pár szem gyöngyök is. Egy virághoz mindössze 8 szem gyöngyre van szükség.
Ez is egyszálas fűzés. Ha felvettük a 2 virág közötti távolságra szánt gyöngyöket, esetünkben 15 zöldet, akkor jön 1 szem virágszínű gyöngy, majd 1 szem sárga, majd 4 szem virágszínű gyöngy. Ekkor öltünk a sárga előtt virágszínűbe, majd újabb 3 virágszínű gyöngy, ami után már a sárga utáni virágszínű gyöngybe öltünk. Ha kész a virág, akkor jöhet újra 15 szem zöld gyöngy. Ahhoz, hogy a virág tényleg virág legyen, figyelni kell arra, hogy körben haladjon a fűzőszál, azaz a sárga előtti gyöngybe felülről, majd a sárga utáni gyöngybe alulról vezessük be a szálat.

A fekete, szalmagyöngyös lánc, újrafűzés, de a végeredmény sokkal jobban tetszik. Mindössze 1 extra hosszú szalmagyöngy, 1 nagyobb szemű gyöngy, 1 fényes nagyszemű gyöngy és 1 nagyobb szemű gyöngy követi egymást, de az eredmény meglepően dekoratív lett.

A fekete-fehér lánc az egyik első, még merev és vastag damilra fűzött, csúnyán felvarrt kapcsos, immár szűkké vált nyakláncom újrafűzése. Az eredeti kétszálas fűzésű, karikákból álló lánc gyöngyeit kiegészítettem további fekete és fehér maradék gyönggyel, így készült a mostani többsoros verzió.

A lila pedig egy extra hosszú, tekeredős lánc, többsorossá alakítása.

Itt tartok most: kicsit csökkent a kupac és újra használok pár láncot, de van még miből fűzni, úgyhogy várhatók még további gyöngyfűzések és minták kipróbálása.

2015. november 6., péntek

Gyors gesztenyés desszert

Hozzávalók 4 személyre:
  • kb. 8 db babapiskóta
  • 2 kis pohár natúr joghurt
  • 1 cs. gesztenyemassza
Elkészítés:
  • Előveszünk 4 szép poharat vagy 1 nagyobb üvegtálat.
  • A babapiskóták felét 4 darabba törjük, és az edény aljára halmozzuk.
  • Ráöntünk 1 kis pohár natúr joghurtot.
  • Ráreszeljük a gesztenyemassza felét.
  • A babapiskóták másik fele, a maradék joghurt, a maradék reszelt gesztenyemassza és kész is.
  • Ha maradt egy kis joghurt, azt rátehetjük még a gesztenydarabok tetejére, vagy ha nagyobb tálban készítettük, akár egy kiskanál segítségével írhatunk is a süti tetejére.
  • Pár órára vagy egy éjszakára a hűtőbe tesszük, a babapiskóták beszívják a joghurtból a nedvességet, a joghurt kicsit olyan lesz, mintha túró lenne, szóval összeérnek az ízek.
Önmagában is finom, de gazdagíthatjuk magozott meggybefőttel, reszelt csokoládéval.

Őszi születésnapokon, évfordulókon finom tortahelyettesítő, vagy különleges, de gyors desszert egy ünnepi vacsora után.

2015. október 28., szerda

Utcabáli ékszerek

Az Angyalföldi utcabálon eddig mindig remek kézműves foglalkozásokkal találkoztam. Fontam már ott több kosarat, kötöttem kis könyvet, dekupázsoltam vászontáskát
Ebben az évben azonban túl hideg lett, nem volt kedvem a nedves vesszőkkel fagyoskodni és összevizezni magam egy kicsi marokkosárért, meg épp besokalltam az otthon lévő, egymásba nem tehető kicsi kosaraktól. Így kötöttem ki idén az ékszerkészítő asztalnál, ahol falapokra virágos szalvétát dekupázsolva romantikus fülbevalók készültek. Aztán amíg száradt, addig memóriadrótra fűztem gyöngy karkötőket - ajándékba.
Hogy a fülbevalókból szett legyen, kértem még egy falapot, ebből medál készült, aztán nyakláncalap is előkerült, így még a rendezvényen teljes lett a készlet. Hogy megtartom-e, vagy elajándékozom, még kérdés.

2015. október 15., csütörtök

Nyári emlék


Ebben a borongós októberben kellemes visszagondolni arra az időre, amikor még a hűs árnyékot kerestük, így következzen egy meleg nyár végi hétvégén a karomra festett világítótorony.
Szeptemberben nyerő hónapunk volt: nyertünk színházjegyet aznap estére, amikor már amúgy is mentünk színházba, kerületi csomagot, azaz bögrét, jegyzetfüzetet és pendrive-ot. A kerületi családi sportnapon pedig 2 alkalmas squash bérlettel lettünk gazdagabbak. Miután a sportfeladatokat teljesítettük, jól szórakoztunk a gumiasztalon, de még volt idő a sorsolásig, kértem egy világítótornyot a karomra. A testfestést anyuka és lánya végezte. Először anyukához ültem le, de amint meghallotta, hogy mit szeretnék, megijedt, és inkább a lánya kezei közé kerültem. Neki is magyarázni kellett, hogy mi is az a világítótorony, majdnem Google-keresés lett belőle, aztán ezt festette a kezemre. Nincsen lámpaháza, de a tetejéből világít.

Fotóháttér: fehér póló Férj izmos hátán, miközben a gömb logikai labirintussal türelemjátékkal szórakozik :-)

2015. október 7., szerda

Rendszerezés - kreatív mindenfélék tárolása

Egyszer már ódákat zengtem a katalógusszekrényről, hogy abban szinte minden elfér, és külön fiókban, áttekinthetően tárolható. Azonban elköltöztünk, az új alkásban nem igazán volt helye, ezért a szekrényt elajándékoztuk. Kaptunk viszont cserébe keskeny előszobaszekrényeket, és bedobozoltam a sok kreatív alapanyagot. Jelenleg leginkább az előszobában lévő keskeny szekrényben tárolom, ami felgyűlt, és elhasználásra vár - sok esetben a költözéskor alkotott tematikus dobozokban. Így egyszerre kivehetem, amire épp szükségem  van, könnyebb elrámolni, rendet tartani köztük.
  • alapanyagok, eszközök doboza
    keskeny papírdoboz, ebben lakik mindenféle alapanyag: folyékony ragasztó, kézi fúró, szivacsecset, mintás cellux, sniccer, akrilfesték
  • extra tűk: nemezelő, zsákvarró, nagylyukú stb.
    pezsgőtablettás dobozban az alapanyagos dobozban
  • papírdekorálás
    keskeny papírdobozban: színes ceruzák, filctollak, kontúrmatricák, sablonok...
  • gyöngyök
    egy nagyobb cipősdoboz, benne gyógyszeres, kicsi parfümös üvegekben, tic-tac-os, filmes, vércukormérő-csíkos műanyag dobozokban a gyöngyök, kerek fémdobozban a damil és a gyöngyfűző tűk (papírba szúrva)
  • nemezelő gyapjú
    szögletes fémdobozban, levendulazsákokkal együtt!
  • filc csíkok
    piacon kaptam egy rekeszekre osztott műanyag ládát, abban nagyjából színek szerint feltekercselve
  • hímzőfonalak
    az osztott hímzők egy kerek fémdobozban, ahogy a nagymamámtól örököltem
    az osztatlan hímzők egy kicsi kartondobozban, ami épp csak akkora, hogy egymás mellett 3 guriga fér el, itt van 6 oszlop, mindez 3 rétegben egymáson - a hasonló színek kb. egymás felett. A maradékok meg erősebb nejlonzacskóban a fonalak tetején, benne a dobozban.
  • fonalak
    egy hosszú, átlátszó falú, eredetileg püspökkenyér szállítására szolgáló fedeles dobozban, meg egy fiókban
  • szaténszalagok
    a tekercsesek kimosott tejfölös vödrökben, a többi két átlátszó műanyag dobozban típus szerint (sima - extra vastag, feliratos)
  • cérnák
    tejfölös vödörben, állítva, 2 réteg egymáson
  • nyomdák
    kicsi, szögletes átlátszó műanyag dobozban
  • mintavágó ollók
    szögletes fémdobozban
  • mintalyukasztók
    tejfölös vödörben
  • drótok, lapos-, kúpos és csípőfogó
    kerek fémdobozban (dán kekszes)
  • papírok, kartonok
    Férjtől örököltem egy papír fiókos tárolót, abban laknak, egyrészt szín és vastagság, másrészt megkezdettségi állapot szerint
    a színes A/4-es méretűek irattartó papucsban, mert így áttekinthetőbbek
  • patentok, kapcsok
    kicsi műanyag dobozokban
  • ékszeralapanyagok
    egy majdnem négyzet alakú kartondobozban lakik egy kisebb fémdoboz, abban vannak a nyakláncnak való szalagok egy gurigából vágott spulnira feltekerve, valamint tettem bele több kimosott krémtúrós dobozt, azokban vannak a mindenféle kicsi apróságok
  • dekuzható mindenféle
    egy kartondobozba halmozva
  • gyertyamaradékok
    a levágott tetejű üdítős dobozokban = az öntőformákban, amik meg a viaszolvasztáshoz használt konzervdobozban laknak
  • szalvéták
    a költözésről maradt kartondobozban, ami pont szalvéta szélességű
  • minták, nyomtatott papírok
    lefűzős mappában tematikusan: karácsony, keresztszemes, horgolás, gyöngy...
  • mindent bele fiók
    falécek, üres kisebb dobozok, meg ami épp keresi a helyét
  • projektvödör
    beszereztem egy dekoratív fém szemetest, amibe elvileg a félkész, folyamatban lévő munkákat halmozhatom, de a gyakorlatban inkább a lakásban elszórva, vászonzsákokban laknak a befejezésre váró kezdemények.
Szóval a rendszerzéshez nálam használatban van tejfölös vödör, kiürült fémdoboz, sütitároló műanyag doboz, műanyag salátás edény, Férj vércukormérőjéhez használt csíkok dobozai, kiürült kartondoboz és kekszes doboz, pezsgőtablettás henger, azaz az, ami rendesen a kukában landolna és máshol szemét lenne.

Hú, nem csoda ha nem férünk el, ha ennyi mindenem van, tényleg el kell őket használni!

2015. szeptember 30., szerda

A turmixok reneszánsza

A smoothie-kat először nem értettem. Mi ez a nagy felhajtás körülöttük? Csak sima turmix, ami egy kicsit sűrűbb. Vagy babakaja. 
Egészen addig így voltam vele, amíg egyik reggel azt vettem észre, hogy a két napja vett őszibarackok elkezdtek rohamosan megbarnulni. Indulás előtt 5 perccel megenni már nem volt idő, szállítani nem lehetett, így összevágtam, raktam mellé kevés zabpelyhet és tejet, végül kis mákot szórtam bele. Zutty, bele a botmixer, pürésít, majd befőttesüvegbe tölt és be a táskába. Délután vettem elő, amikor az ebéd hatása már elmúlt, kezdtem megéhezni. Megittam, kikanalaztam - és jól laktam vele. Azóta gyakrabban készítek: délutáni nasinak, vacsora helyett, csomagolt reggelinek.

A legelső és eddig legfinomabb:
mákos-zabpelyhes barackturmix

Az őszi ízvilág:
1 fürt házi szőlő
2 szem körte
1 öntésnyi zabpehely
kevés mák

Minimalista őszi:
2 fürt házi szőlő
1 kisebb alma
1 öntésnyi zabpehely

Őszi - dióval bolondítva:
2 fürt házi szóló
1 körte
1 öntésnyi zabpehely
1 kisebb marék dió

2 összetevőből is finom:
2 fürt házi szőlő
egy marék dió

Vacsorapótló joghurtos extra sűrű (3 személyre):
1 szem alma
2 db kisebb körte
2-3 kisebb zöld héjú őszibarack
1 öntésnyi zabpehely
1 kis pohár joghurt

2015. szeptember 28., hétfő

Nyáriasított füzér

Avagy mielőtt leszedem és elcsomagolom, azért még közzéteszem.
A május elején, katalóguscédulákból készült füzér fent maradt a házassági évfordulós-lakásvató buli után is. Egy ideig csak a pasztellszínű papírok lógtak a lakásban, aztán ahogy egyre melegebb lett, közeledett a kánikula, kiegészítettem pár agyag világítótoronnyal - ettől lett nyári.
A világítótornyokat egy kerületi rendezvényen készítettem a világítótorony alakú sütikiszúrónk segítségével. Miután kiégették, spárgát fűztem a tornyokba, és így hurkoltam a füzérre.

2015. szeptember 14., hétfő

Nyomdagyár

A pezsgős dugókat nem használtam fel sem a parafadugókból ragasztott hirdetőtáblához, sem a koszorúalaphoz, sem az edényalátéthez. Mindig megmaradtak, csak pakoltam őket, mert jellegzetes alakjuk miatt nehezebb őket összeragasztani. 
Aztán egyik nap megláttam Kifli és levendula blogján a dugóba faragott betűket, így este elővettem őket, tollal megrajzoltam rájuk a betűk alakjait, majd snicerrel, azaz tapétavégó késsel levágtam a dugók tetejének feleslegét.
Először az ABC elején kezdtem, aztán a B-nél rájöttem, hogy elfejtettem tükrözni a betűt, legyen belőle inkább L, de annak meg rövid lett a talpa, így lett belőle fogpiszkáló I. Kis farigcsálás, és már volt pár betűm, majd elfogytak a pezsgősdugók. 
Most hogy van A, E, I, valamint K és T betűm, kirakhatom belőle mondjuk a Kati, Kata, te, ti, teke, ki, Tata, Kitti, tea, etika... szavakat is.
Ékezetes betűket szerintem nem fogok külön faragni, hanem 1-1 dugóból kifaragom a vesszőt, egy másikból pedig a pontokat, aztán a meglévő betűk fölé nyomdázom majd. Addig is újra gyűjtöm a dugókat, de csak a pezsgősöket!
Ha már belejöttem a faragásba, előszedtem a műanyag boros dugókat is, és háromszöget, szívet, valamint csillagot faragtam belőlük.
Ezeket sokkal nehezebb faragni, kissé szöszös marad a formák széle,* valamint az íveket nehezebb kialakítani. De megéri! Mert azon kívül, hogy saját magunk a semmiből alkotunk valamit, például háromszögekből remek füzért nyomdázhatunk egy ajándékkísérőre, vagy egy képeslapra.
És nem én lennék, ha nem faragtam volna világítótornyot is.

*A műanyag dugókról az apró kilógó részeket végül körömcsipesszel sikerült lecsípnem a minta mellől.

2015. augusztus 27., csütörtök

Nászajándék

Ha pénzt kérnek esküvőre, mindig bajban vagyok, mert szívesebben adok valami kézzel foghatót, valami személyesebbet. Persze senkinek sincs szüksége 5 teáskészletre, 3 vízforralóra, vagy a 35. társasjátékra, és teljesen érthető, ha maga szeretné eldöntetni mikor és mire használja fel, amit kap.
Szóval, ha pénz az ajándék, akkor legalább csomagoljuk stílusosan, legyen benne valami extra, valami, ami mégis személyes, nem csak egy sima boríték.
Így adtunk már fotóalbumot tele idézetekkel és (játék)pénzekkel, vagy közös fényképekkel és utalvánnyal megtöltve.

A legutóbbi esküvőre pedig egy műanyag pezsgőspalackba halmoztunk karikába tekert, rafiával átkötött papírpénzeket, valamint csíkokra vágott, ollóval pöndörített papírszalagokat.

2015. augusztus 19., szerda

Fa világítótorony

Pinterestes hörcsögölésem gyűjtögetésem egyik első darabja volt annak a fa világítótoronynak a képe, amelynek aljáról spárgára kötözve kagylók lógtak. Az évszakonkénti dekorációba pedig beleillik, hogy a nagyszoba ablakában nyáron is lógjon valami, például ez.

Volt otthon rétegelt lemez (majd' 10 éve kaptam, még dekupázsolni), lombfűrész, akrilfesték, úgyhogy elkészült.

A legnehezebb talán a minta falapra való átrajzolása volt. Ehhez végül:
  1. a talált fényképet a képernyőn addig nagyítottam, amíg a megfelelő méretet elérte (Ctrl+)
  2. ráraktam egy fehér papírt a monitorra, majd a tornyot körberajzoltam
  3. vastag, puha, sok B-s grafitceruzával jó erősen áthúztam a világítótorony körvonalait
  4. megfordítottam a papírt, így már a tiszta fele volt előttem, az erősen kihúzott vonal pedig a papír hátulján
  5. a megfordított papírt ráhelyeztem a falapra, majd egy kemény, sima HB-s, hegyes ceruzával megrajzoltam a világítótorony körvonalait
  6. ahogy a vonalat áthúztam, a grafit átütött annyira, ami alapján már ki tudtam vágni a rétegelt lemezből a világítótorony alapot.
Az eredeti mintából végül csak a világítótorony alakját vettem át, a mintája átalakult. Férj előrajzolta a vonalakat, majd akrilfestékkel kifestettem - mindkét oldalát. A színei is közben alakultak, mert néhány akrilfestékem az elmúlt években megadta magát és beszáradt, így lett például az ajtó nem barna, hanem fekete.
Az alját sem fúrtam ki: a kagylók nem alatta, hanem mellette, külön, másik spárgáról lógnak.

2015. augusztus 13., csütörtök

Lakás - a tervek

Szelektálom a papírokat - nemrég találtam egy listát. Amikor a lakáskeresés előtt álltunk, végiggondoltam, hogy mit szeretnék. Ezeket írtam fel arra a papírra, ami előkerült.
Lakás:
  • tégla
  • fűtött fürdőszoba
    • esetleg külön wc
  • galériázható vagy galériázott
    • DE nem csak a galérián van hely az ágynak
    • galéria a konyha fölött is
  • belső, zárt lépcsőházból nyílik
Ebből nagyjából csak az első és az utolsó szempont teljesült...
A többi:
  • a fürdőszobában külön fűtés nincsen, de a lakás közepén található, szinte folyamatosan nyitva az ajtaja, így nem hideg, úgyhogy ez OK így. Egyelőre nincs probléma abból sem, hogy a wc egyben van a fürdővel
  • ha nagyon akarjuk, akkor valami asztal fölötti alvógalériát most is elhelyezhetnénk, ha megszorulnánk a hellyel, de nem igazán fér el galéria.

Ami viszont nem szerepel, de nagyon hiányzik: terasz. Van viszont kert, ahová ki lehet ülni, lehet tollasozni.
Alapvetően és összességében szeretjük a lakást, jó helyen van, jó környéken, bár nem tökéletes és vannak hibái is. (Nekünk is.) És hiába vettünk olyat, ahol elég egy tisztasági festés, nem kellett felújítani, azért van, ami javításra szorul(na). Ehhez még gyűjtjük az erőt.

2015. augusztus 8., szombat

Névnapi alátét

Még tavaly kaptam a névnapomra két világítótornyos poháralátétet, amik a most divatos, kissé koptatott stílusban és halvány színekben készültek.

Azóta is használatban vannak, vagy ők, vagy másik világítótornyos alátét, vagy több világítótoronnyal díszített poháralátét együtt.

2015. július 28., kedd

1 este - 3 nyaklánc

Sokféle medál és medálalapanyag kallódik otthon. Ezekből alkottam egyik este pár gyors nyakláncot. 
A nyári, levendulás lila szalagot kapott, dupla, egymáson elcsúszó csomókkal, így állítható a mérete. 
A másik kettőnél kalapgumira fűztem a tűzzománc medált és az üveggyönygöket, így azokra nem szükséges csat. Elég a kalapgumit megfelelő mértre vágni, a végét lángnál kissé megégetni, majd ráhúzni a medált és csomóra kötni. Kész is. Kb. 5 perc, de egy új, kényelmes ékszerünk lett - akár magunknak, akár ajándékba.
A levendulásat én hordom, a kalapgumisokat a főnököm kapta születés- és névnapjára.

2015. július 15., szerda

Fagyispálcikákból

csak az egyik papírzsepitartót készítettem. A másik kreatív célra árusított falapokból készült. De az elv ugyanaz: elkészítem az oldalait, majd összeállítom.

A hátulja:
1-1 falapra keresztben falapokat ragasztok.

Az alja és az oldala:
félbevágok 1 db pálcát, majd ezt keresztben ráragasztom az egymás mellé helyezett falapokra.

Az eleje:
a vízszintesen elhelyezett falapok 2 végére ragasztok pár fapálcát függőlegesen

Végül barna csomagolópapírból vágott szélesebb csíkokkal, darabokkal ragasztom egymáshoz az elkészült elemeket.


Kávés keverőpálcából is működik, bár akkor magasabb lesz, valamint az aljában lévő elemeket előbb megfelelő hosszúságúra kell vágni.
A két végén széles, de rövidebb elemeknél pedig kicsit eltolva kell összeragasztani az egyes falapokat.
Patikában kapható falapocból még nem készítettem, de valószínűleg ott is többet kell vágni.

Amire érdemes figyelni:
ne essenek pont egy vonalba a  keresztben ragasztott falapok.
tervezzük meg a papírok helyét is, oda ne ragasszunk keresztben falapot.
faragasztóval a legstabilabb, de ha ez nincsen kéznél, hagyományos folyékony ragasztóval is rögzíthetők az egyes elemek.

Nyár végére egy, de akár több papírzsepitartónk is készülhet így - attól függ mennyi pálcikás jégkrémet eszünk.

2015. július 10., péntek

Desszert a harminc+ fokban

A nagy melegben többször is készültem, hogy főzök, de végül nem volt kedvem még jobban befűteni a lakást. Szerencsére az alapanyagok nagy részét már korábban elhasználtam, vagy kibírta azt a 3 napot, amíg megjött az enyhület, és sorra került. Volt azonban pár gyümölcs és egy kis tejföl, ami nem járt ilyen jól. Meg szívesen ettem volna valami sütifélét is. Úgyhogy összeborogattam, ami elhasználásra várt, és finom lett belőle.
Hozzávalók:
  • babapiskóta
  • tejföl, kefír, joghurt
  • (bogyós) gyümölcs: ribizli, málna, josta, meggy...
Előkészítés:
A babapiskótákat 2-3 darabba törtem.
A gyümölcsöt megmostam és leszemeztem.
A kefirt és tejfölt összekevertem.

Elkészítés:
Egy nagy üvegtál aljába rétegeztem 1 sor babapiskótát, ráöntöttem 1 réteg tejfölös keveréket, majd rápotyogtattam 1 réteg gyümölcsöt is, esetünkben jostát.
Újabb réteg babapiskóta, tejfölös keverék, gyümölcspotyogtatás - amíg kitart.
A tetejére a tejfölös keverék, és díszítésnek gyümölcsszemek kerültek.
A hűtőbe raktam állni.

Az eredmény:
A babapiskóta megpuhult, a tejföl és a kefir túrószerűvé vált. Bár cukor nem került bele, és a josta is kicsit savanykás, a babapiskótától mégis elég édes lett. Ha fanyarabb maradt volna, az sem baj, mert a nagy melegben úgyis valami kevésbé édesre vágytunk.

Tipp:
Poharakba is rétegezhetjük, akkor szebben tálalható.
Étcsokoládéreszelékkel a gyümölcsök között még különlegesebb lenne.
A tetejére szórt gyümölcsökből kialakított számmal, betűvel személyessé tehetjük. Nyári születésnapon akár rendhagyó torta is lehet belőle.

2015. július 1., szerda

Nyári székdíszek

Elkészültek a filc világítótornyokból a füzérek, a nagy meleg és a végre nyár örömére pedig kikerültek a lakásban is.

Az étkezőasztal 4 székének háttámlájára 4 kisebb világítótorony került:

Az ablakba és egy ajtófélfa mellé hosszabb füzérek:

A munkahelyem ajtajára és otthon, az előszobába nagyobb világítótorony jutott:
A füzérhez a vékony, fehér szaténszalagot színes fagyöngyökkel kombináltam. A szaténszalag esküvői dekorációból maradt, a fagyöngyöket pedig egy régi hajgumiról vettem - mint ősszel és a papírpillangóknál -  valamint kiegészítettem pár újonnan vásárolt fehér és kék darabbal. Ezzel ez volt ez egyetlen tétel, amit ehhez a projekthez be kellett szereznem, úgyhogy kupaccsökkentésben is hasznos volt.

2015. június 19., péntek

Csomagolási praktikák - praktikus csomagolás

Ha nyaralni megyünk legszívesebben elvinnénk a teljes házat, mert lehet hideg, lehet meleg, lehet eső, kell naptej, kell könyv, kell valami kaja az útra, kell utazótáska, kell ottani táska, kell szép ruha, kell kirándulós ruha, kell nyitott cipő, kell vízálló cipő, kell fürdőpapucs...
Hogy a csomagunk kisebb és könnyebben kezelhető legyen, nálunk az alábbi ötletek váltak be:
  • napi csomagok
    Férj újítása volt a napi csomagok megalkotása, amikor nem pólós, meg fehérneműs, azaz nem ruhatípusonkénti zacskókat hozunk létre, hanem annyi zacskót, ahány napra megyünk. Minden zacskóba kerül 1 napra elegendő ruha, azaz 1-1 póló, 1-1 fehérnemű, esetleg 1-1 pár zokni. Kiszedjük azt az egyet, és már kész is, nem kellett feltúrni az egész táskát, mégis ott van minden, ami kell.
    A napi csomagok mellett azért maradnak a tematikus csomagok is: alvós (pizsamák, törölközők); meleg ruhák (tartalék hosszú nadrág, pulcsi); extra ruhák (pl. ujjatlan póló, elegáns darab); fürdőruhák.
    A napi csomagokkal a szennyesek elrakása is könnyebb, ha pedig alkalmunk van nagyobb táskarámolásra, ezek a csomagok mehetnek alulra, és a nyaralás alatt már nem kell őket többé piszkálni.
  • semleges illatú, közös tusfürdő
    Nem viszünk 2 db külön férfi és női tusfürdőt, hanem viszünk egyet, aminek semleges illata van, mindkettőnknek megfelel.
  • termékminták, kis kiszerelések
    Az év közben gyűjtögetett sampon, tusfürdő, testápoló jön velünk a csomagban.
    Aminek visszazárható flakonja van, azt kiürülése után is megtartom és nyaralás előtt újratöltöm. Anno gyakran vittem magammal naptejet az analóg fényképezőgéphez vásárolt filmhez adott kis műanyag dobozban.
  • előbb lecserélt tusfürdő, fogkrém, sampon...
    Nyaralás előtt, ha látom, hogy már kezd kifogyni a fogkrém, tusfürdő, sampon, stb., akkor nem várom meg, amíg teljesen kiürül, hanem hamarabb lecserélem, a kifogyóban lévő flakont pedig beteszem az úti neszeszerbe. Odafelé könnyebb a táska, ha pedig a nyaraláson elfogyott, akkor hazafelé már nem foglalja a helyet.
  • vékony fürdőlepedő
    Mindkettőnknek van úti törölközője, ami nagy, azaz fürdőlepedő méretű, de vékony. Mivel vékony, könnyebb és kisebb helyen elfér, gyorsan szárad, de nagy, ezért körbe is tekerhetjük magunkon. Még régen kaptuk őket, és csak utazáskor használjuk, úgyhogy megbecsült darabok.
    Ha teljesen elkopnak, akkor majd a sportboltokban kapható mikroszálas törölközőre cseréljük le őket. Az is kis helyet foglal, gyorsan szárad, bár kissé furcsa és más technikával kell vele törölközni.
  • papírzsepis zacskók
    Erősek, keskenyek, pont pipereméretűek, de szendvics, vagy valami kisebb dolog, pl. töltő is remekül elfér bennük, így jönnek velünk.
  • vászonszatyor
    Egyrészt remek táska- és bőröndrendszerező, másrészt bármikor könnyen elővehető újabb táskának, de ugyanilyen könnyen el is rakható. Külön hasznos, ha valami törékeny is kerül a csomagunkba.
  • mini hűtőtáska
    Valami reklámtermék volt, akku nem kell bele, de tartja a hűvöset, ha becipzározzuk. Annak a pár szendvicsnek, 1 tábla csokinak pedig pont méret. Mivel nem merev a fala, üresen kis helyen is elfér.
  • pezsgőtabletta
    Egyrészt kalcium a napallergiám ellen, másrészt feldobja a már megmelegedett vizet is.
  • teafilter, instant kávé
    Még a gimiben "főztünk" teát a nagyszünetben, a mosdóban engedett meleg vízből, úgyhogy azóta tapasztalat: langyos vízben is finom tea ázik ki a palackban.
  • könyv
    2 könyvtáros voltunk, vagyunk, így ez szinte alap, de csakis puhakötésű és vékonyabb jöhet szóba. Valamint olyan, amibe már beleolvastunk, hogy ne az 5 órás vonatúton derüljön ki, hogy nem is tetszik.
  • mosás
    Ha van lehetőségünk, és hosszabb időre megyünk, akkor mosunk egyet közben. A kolikban van mosógép, 1 adag mosópor elfér valami műanyag tégelyben, madzag amúgy is van nálunk. Ekkor viszont érdemes sok hasonló színű ruhát pakolni: sok fehér vagy sok sötét, hogy egyszerre kimosható legyen.
  • műanyag evőeszközök + szalvéta
    Hogy ne kelljen vadászni a kanalat, ha útközben joghurtot ennénk, és legyen mibe megtörölni a kezünket.
  • kéztörlő kendő
    A gyerekeknek árult nedves törlőkendő remekül használható több órát buszozó vagy vonatozó felnőtteknél, akik megéheztek, vagy épp megtörölnék az arcukat.
  • varrókészlet, biztosítótű, csipesz, madzag
    Ha elszakad, elenged, vagy épp mostunk egyet.

2015. június 16., kedd

Nemzeti torony

Ha kirándulunk, akkor múzeumba is megyünk. Ha pedig gyerekfoglalkozás van, akkor lelkesen részt is veszek rajta. Ha március 15-én épp kokárdát lehet készíteni, akkor az készül (ha már úgyis otthon hagytuk a sajátunkat). De ha már ott vannak az eszközök és alapanyagok, akkor valahogyan világítótorony lesz belőle. Ha pedig márc. 15. van épp, akkor nemzeti világítótorony, azaz piros-fehér-zöld.

És úgy tűnik, hogy már az is hagyomány nálunk, hogy amin épp dolgozom otthon, ahhoz készítek valami kiegészítést a nyaraláson. Ha épp őszi füzért tervezek, akkor az készül. Ha pedig filc világítótornyokat, akkor az. 
Az elkészítés esetében annyi a különbség, hogy otthon ragasztottam az alapra a toronyelemeket, de a múzeumban varrnom kellett. A múzeumi Technokoll ugyanis nem, de az otthoni Palmakoll nevű ragasztó egyben tartotta a filcből kivágott darabokat.

2015. június 12., péntek

Tölcsérkosár - kicsiben, avagy

... házi postaláda a cipőszekrényen.

A nagy tölcsérkosár fonása után egy évvel konkrét tervvel indultam neki a következő Angyalföldi Utcabálnak. Kicsi, kisebb tölcsérkosarat szeretnék fonni, amiben majd potpourrit tartok a fürdőszoba - wc-ben. A terv első fele sikerült is, azaz a kosarat megfontam, ám maga a tartó nem igazán bizonyult hasznosnak és hatékonynak, így jó darabig csak kallódott a lakásban. Végül házi postaláda lett belőle, amibe mindenféle üzeneteket, kis meglepetéseket, ajándékokat rejtünk egymásnak. Ebben a funkciójában nem csak bevált, hanem örömre is derít.

Szegény kosár amúgy nem csak a funkciókeresésében kicsit mostoha sorsú, hanem
  • miután megfontam szélesebb, fonott szegélyt terveztem neki, de végül nem ezt, hanem fület fontam rá
  • az első kosárlakkozós körből is kimaradt, mert alig pár héttel előtte találtam neki helyet, kötöztem fel, aztán nem volt kedvem újra leszedni. De még van reménye, több kosarat is lakkozni kell még, úgyhogy sorra kerül ő is.

2015. június 10., szerda

Vintage recycling

... avagy hogyan hasznosított újra a dédnagymamám.

Tejeszacskóból horgolt kosarakat.

2015. június 5., péntek

Toronynyomda

A legújabb világítótorony a lakásunkban: nyomda - fakockára dekorgumiból, a Múzeumok Majálisáról.
Nem ez az első ilyen alkotás, de 2015-ben a pápai Kékfestő Múzeum standján új technikával lehetett nyomdát készíteni.
  • tollal vagy ceruzával megrajzoltuk a tervezett mintát,
    ollóval kivágtuk. 
  • a fakockára kétoldalú ragasztó került
  • a mintaelemeket elrendeztük egy másik dekorgumilapon, majd ráhelyeztük a fakocka ragasztós felületét
  • festékbe mártottuk, majd lehetett nyomdázni is

A kétoldalú ragasztónak köszönhetően pontosabban el lehet rendezni a mintákat, egyszerűbb az alapra rögzíteni az egyes elemeket. Hátránya azonban, hogy frissen kicsit nehéz volt szállítani, mert kissé beleragadt a csomagolásként használt papír, de idővel elmúlik a ragacsossága.
A foglalkozásvezető külön figyelmeztetett mindenkit, hogy a négy sarokba is kerüljön minta, mivel így a keret nem nyomódik bele a festékbe, nem lesz festékes az alap ott, ahol nem szeretnénk, pontosabb lesz a nyomat.
A 2011-ben készült nyomdán látszik is, hogy kissé kék a torony felett a fakocka széle.

2015. június 2., kedd

7-es füzérek

Május elején ünnepeltük a 7 éves házassági évfordulónkat. Ennek alkalmából, valamint a sokat ígért, de eddig mindig elmaradt lakásavatóként tartottunk egy kis összejövetelt, bulit. A terv az volt, hogy az esküvőn használt papír filigránokat és levegőn száradó gyurmából készült díszeket lógatjuk fel mindenhová, kiegészítve lufikkal (egy része szintén az esküvői lufis játékról maradt), valamint színes 7-es füzérekkel.

A füzérhez a 7-eseket katalóguscédulákból vágtam ki, ami tökéletes füzéralapanyag, mert 
  • színes mindkét oldala
  • nem olyan vastag, hogy nehéz legyen vágni,
    de elég vastag ahhoz, hogy legyen tartása
  • alapból fel van darabolva, nem kell méretre vágni
  • pont ideális méretű egy füzérelemhez
  • újrahasznosított alapanyag
  • úgyis van belőle otthon sok (csak épp nem találtam, így Férj pótolta a készletet)
A kivágott füzérelemeket 2 helyen kilyukasztottam, majd fehér ajándékkötöző-szalagra fűztem (szintén az  esküvői dekorból maradt), majd kötöztük könyvespolc alá, könyvespolcok közé és az előszobában, a fejünk fölé.
Végül nem csak a hetesekből, hanem a leeső elemekből is fűztem füzéreket, a lyukasztáskor keletkező konfettiket pedig lufikba szórtuk. Szóval a katalóguscédulának alig volt olyan része, amit nem használtam volna fel.

2015. május 29., péntek

Júniusi lomtalanítás

Május elején tartottunk egy kis bulit, amire több embert meghívtunk. Olyan lakásavatóféle és házasságiévforduló-ünneplés volt. Akkor sokat selejteztem, rámoltam, és szembesültem azzal, hogy még mennyi minden felesleges cucc van.
Több listát is lehet találni, amely segít a lakást megszabadítani a felesleges cuccoktól. Arra gondoltam, hogy júniusban nyáron folytatom, összeállítok egy saját listát, és szisztematikusan végigmegyek a lakáson. Íme a területek, ahonnan van mit selejtezni,* vagy csak rendet rakni köztük, elhasználni őket:

  1. befőttes üvegek
  2. bringazárak, -lámpák
  3. cipők
  4. csomagolóeszközök, -papírok, szalagok
  5. dekuzható mindenfélék: fa- és papírdobozok, tojások...
  6. ékszerek
  7. elektronikai eszközök: régi telefonok, töltők...
  8. előző munkahelyem papírjai
  9. e-mailek, levelezőlistás levelek
  10. fehérneműk
  11. fotóalbumok, kallódó fényképek
  12. gyógyszerek
  13. gyöngyök
  14. hivatalos papírok
  15. horgolmányok
  16. irodaszerek: tollak, ceruzák, radírok stb.
  17. jegyzetfüzetek 
  18. kamra: konzervek egy helyre
  19. katonai ládába halmozott dolgok
  20. konyhai cuccok, edények, méricskék...
  21. kozmetikumok
  22. könyvek
  23. közös múltunk darabjai
  24. kreatív könyvek és újságok
  25. kreatív papírok, szalvéták 
  26. mindenféle világítótornyos szalvéta, famatrica, sütikiszúró, szilikonforma, papírzsepi, szórólap...
  27. mindent bele-fiók 
  28. multimédia: kazetták, CD-k, DVD-k
  29. műanyag ételhordós dobozok
  30. nyitott polcon lévő mindenféle
  31. nyomdák
  32. ötletes-terves fecnik, papírok
  33. pince 
  34. projektvödör
  35. receptek és receptes újságok
  36. ruhák: pólók, szoknyák, nadrágok...
  37. sapkák, sálak, kesztyűk 
  38. számítógépen tárolt digitális dokumentumok
  39. szekrény tetején lévő vegyes dobozok
  40. termékminták
  41. varrnivaló anyagok
  42. zoknik
*selejtezés az is, ha csak eldöntöm, hogy nem kell és felrakom molyra / vaterára, elviszem adományboltba, odaadom ismerősnek, elkezdem szervezni az átadását, vagy csak egyszerűen elviszem szervízbe és utána újra használom

Hogy az elmélet után hogyan sikerül a gyakorlatba átültetni, aprópénzre váltani a selejtezést, hamarosan kiderül, és igyekszem róla beszámolni is: http://kreativsagok.blogspot.hu/p/juniusi-lomtalanitas.html