2018. május 29., kedd

Egy "átlagos" csütörtök

A legutóbbi csütörtök még nálunk sem volt szokványosnak mondható, de egy élmény miatt bejegyzést érdemel.
Munka után kötetbemutatóra mentünk a Petőfi Irodalmi Múzeumba. Utána pedig ha átérünk, és még lesz jegy, akkor a Radnóti Színházból megyünk majd haza. Ennyit tudtunk, és hogy bármikor eshet, jöhet egy nyári zápor. Na meg azt, hogy lehet, hogy kicsit rohanós lesz a két program miatt az este, a továbbmenetel.
Nem találkoztunk a kötetbemutató előtt, hanem csak a helyszínen. A Ferenciek terénél megvan a bevált, fedett biciklitárolónk (A Puskin mozival majdnem szemben, a volt Úttörő Áruház helyén, a Kovács Margit díszkút mellett, a hotel átjárójában.) Ahogy tekertem a PIM felé, azon gondolkoztam, hogy ez hiába jó, de kissé messze van, a PIM udvarán nem fedett a bringatároló, hol is parkoljak, hogy a ne kelljen a két biciklihez kétfelé menni. Végül kockáztattam, és az előző hétvégén, gofrizás közben, újonnan felfedezett, közelebbi, fedett bringatárolóhoz, a Katona Kamrájához tekertem.
És ott volt Férj biciklije is.
Pedig nem is beszéltünk meg semmit.
Hát, ezért Ő a férjem, gondoltam mosolyogva, miközben lekötöttem mellé a saját bringámat.

Végül nem rohanva, de átértünk, és még jegyet is tudtunk venni a Petri György-estre a Radnótiban.
És az eső is csak akkor szemerkélt, amikor már hazafelé tekertünk a színházból.

2018. május 17., csütörtök

Rebarbarás morzsa - holland kanállal

Lassan bevezethetem a blogon a molykihívás taget, mert a régens hímzés után újabb, a moly kapcsán készült bejegyzés következik: május 17., azaz a World Baking Day.
A sütőm továbbra sem szeret hagyományos sütiket sütni, így maradnak az ebédek és a morzsák. Ezúttal épp rebarbarás morzsa készült, mert ez fért bele a munkanapba. És ez tipikusan az a süti, ami bár nagyon finom, de egyáltalán nem mutatós, és így nem is igazán fotózható.


A holland világítótornyos kiskanál nem kötelező eleme a sütinek, de nálunk elmaradhatatlan.
Rotterdam kikötővárosából, Hoek van Hollandból hoztuk, a városka jelenleg is látható, magas, piros világítótornyát ábrázolja, ami mellett ottjártunkkor egy birka legelészett.

Hozzávalók:
  • kb. 9 szál rebarbara
  • 1 db kissé fonnyadt alma - elhagyható
  • 12,5 dkg margarin (fél kocka)
  • 25 dkg lisztkeverék
  • 8 dkg cukor + 2 evőkanál
  • fahéj ízlés szerint (esetünkben sok-sok)
  • kb. 2 dl víz
Elkészítés:
  1. A meghámozott és feldarabolt rebarbarát kevés cukros vízben kissé megfőzzük. (Kb. 2 dl vízbe 2 evőkanál cukrot tettem, és addig főztem, amíg kissé szálaira esett szét a rebarbara.)
  2. Amíg a rebarbara fő, összeállítjuk a lisztkeveréket: sima liszt, teljes kiőrlésű liszt, búzacsíra, zabkorpa, zabpehely - ami szeretünk és ami van otthon. Kb. 25 dkg legyen összesen a keverék, de szinte bármi mehet bele: volt amikor chia mag vagy darálatlan mák landolt a tepsiben. 
  3. A lisztkeveréket, fahéjat és a cukrot egy keverőtálba öntjük. A cukor kb. 8 dkg szokott lenni, de függ a gyümölcstől is: körtéhez kevesebb, ribizlihez több.
  4. A száraz hozzávalókat elmorzsoljuk a vajjal. Nem szükséges egynemű tésztát kapnunk, csak kisebb darabokban legyen a vaj.
  5. Kikenjük a tepsit, beleöntjük a gyümölcsöt cukros vizestül, mindenestül. Ha van egy fonnyadó almánk, kivágjuk a magházát, majd azt is főtt gyümölcsre kockázzuk.
  6. Nagyjából egyenletesen eloszlatjuk a lisztes-vajas keveréket a gyümölcsön, majd a sütőben addig sütjük, amíg illata lesz és kissé megpirul a teteje.
A sütit több ok miatt is szeretjük: egyrészt hamar megvan, másrészt mind a tészta, mind a gyümölcsök tekintetében finomság készül a mindenféle vegyes maradékból is.
Férj szerint eddig ez lett a legfinomabb morzsa.

2018. május 14., hétfő

Eredetileg bútorfestéshez

árulják azt a sablont, amivel egy újabb textilzsákot díszítettem.

Az Alkoss és díszíts! magazin minden számához csomagolnak krétafestéket és egyéb, a bútorfelújításhoz és -festéshez szükséges eszközt. A 2. számhoz mellékelték ezt a kör alakú stencilt, amit bútor helyett textilen és festék helyett filccel használtam.
A bútorfestés eddig kimaradt a kreatív technikák közül, de várólistán van, így az újságok közül, amihez valami egyéb hasznosságot is csomagolnak, az bekerül az otthoni eszközök közé. Aztán használom ahhoz és arra, amit megihlet.

Például a sablont festék helyett textilfilccel. Így készült ez a zsák - Férj régi ingéből, konferencián kapott nyakpántból átalakult behúzóval.

És mivel a sablonról a textilfilc egy papírral letörölhető, azóta már azt a lapszámot is megvettem, amihez hosszúkás virágos sablont mellékeltek...