2018. január 29., hétfő

2017-es retrospektív

2017-ben eléggé elhanyagoltam a blogolást, azaz csak elméletben írtam meg a bejegyzéseket, így a tavaly készült alkotásoknak csak egy kis része került fel ide. Így most - az ígérgetés és soha sorra nem kerülő bepótlás helyett - készítettem egy montázst, amire az elkészült, de blogon nem publikált dolgok kerültek.
2017-ben leginkább a varrógépet használtam, ha valami alkotásról volt szó, általában így készültek az ajándékok. Ez gyorsabb és nagyon jó, hogy otthon van, és bármikor használhatom, szóval örömvarrások is ezek. Ebből következik, hogy horgolni szinte alig horgoltam tavaly.

A bal felső sarokban a molykarácsonyi csomagban küldött jegyzetfüzet látható. A reklámjegyzetfüzetet egy Gyűrűk ura hangulú hímzéssel tettem egyedivé. Maga a hímzés keresztszemessel készült (és olyan jól esett sok év után újra böködni), de utána felvarrtam egy nyers alapra, ami a jegyzetfüzetnek új borítót adott. Az eredeti fedlapra három gumipánttal lehet rögzíteni, így másik füzeten, de akár könyvjelzőként is használható. Erről lehet, hogy mégis írok majd részletesebben...

Mellette az unokahúgunknak készült pónilovas zsák és a levendulazsákok egy része. A lovas zsákról picit részletesebben itt írtam, a levendulások pedig halomban készültek, ez csak egy kis kupac belőlük.

Mellette az egyetlen példányban létező lámpabura-kísérletünk látható. Félig megrendelésre készült, de rengeteget küzdöttem vele, és igazán nem is lett jó. És Férj nélkül még eddig sem jutottam volna - akkor csak egy kupac balsafa lenne a képen.

Alattuk és mellettük neszesszerek vannak meg egy kulcstartó. Ezekből is több készült, részben ajándékba, részben a raktárba.

Hosszú évek óta 2017 adventje volt az első, amikor nem készítettem adventi koszorút. Nálunk semmi nem volt, anyós névnapi ajándéka pedig a montázs közepén lévő box volt. Most valami kisebbet kért, így nem koszorúalapra, hanem egy ikeás kosárba készült a piros asztaldísz.

A pasztell, kissé elmosódott képen a teatasak-hajtogatásos foglalkozásra készült mintaívek láthatók. Ezeket a sablonokat igazából még 2016-ban készítettem, de most újra előkerültek. Egy-egy keskeny papírlapra ráragasztottam a hajtogatás lépéseit, így szinte önjáró a foglalkozás: mindenki maga elé veszi a mintát, ami tetszik neki, aztán lépésenként meg tudja hajtogatni. A papír alján összeragasztási variációk is vannak.

A narancssárga, horgolással díszített táskák az újrahasznosítás jegyében Férj nadrágszáraiból készültek. A horgolt díszek eredetileg ágytakarónak készültek, de a készítőjük rájött, hogy sosem fogja befejezni, így felajánlotta őket. A kisebb, baglyos táskát a nem-bringázós időszakokban ebédhordó zsákként használom, és nagyon jól bevált. A másikba pont belefér az A/4-es papír, és szabad préda.

A jobba alsó sarokban a fából szögelt, eredetileg szalagtartónak készült alkotmány látszik. Ezt a Technika kitelepülésén, az Európa napon készítettem. És jelképezi azt, hogy szeretnék fából mindenfélét szögelni.

A képen szerepel még Guszti, azaz a Warhammer figura, amit Rigában festettem. Persze csak mi hívjuk így azt a kis figurát, amit a BaltiCon rendezvényén, azaz a balti országok első társasjátékos rendezvényén, a lett nemzeti könyvtárban festettem. Mert mindig és mindenhol alkotok. Az apró műanyag darabokat összeragasztva lehetett kifesteni a figurát: előbb a motívumokat próbáltam, de ahhoz nagy volt a kezem, így maradt a fekete alapszínre a száraz ecset technika.

2018. január 10., szerda

2017

2017-ben először:
  • fürödtem tengerben :-)
  • voltam Olaszországban, így Triesztben és Velencében, meg ami ezzel jár: olasz fagyi, pizza, világítótorony
  • voltam Lettországban, Rigában -> lett édességek és világítótornyok
  • éjszakáztam az Operában
  • vettem részt kötet bemutatóján, amibe bele van nyomtatva a nevem
  • lett Erdős-számom (4)
  • költözött a munkahelyem (és kellett újabb dobozokat nyitni, amikor már azt hittem rég készen vagyok)
  • sütöttem munkatársaimmal mézeskalácsot
  • szerveztünk munkahelyi búcsúbulit kollégának
  • megírtam eddigi leghosszabb (és legőszintébb) molyos értékelésem
  • vettem 28-as biciklit
  • tekertem le egy nap alatt a Gödöllő-Kisköre, majd a Kisköre-Nagyhegyes távot – és mindkét helyen volt világítótorony a véletlenszerűen foglalt szálláson
  • bicikliztem át a Hortobágyon
  • aludtam egyedül hostelben
  • öregedtem ki a hivatalos „fiatal” kategóriából
  • jártam reumatológián
2017-ben mozgalmas évet zártunk, főleg a második fele lett izgalmas (igen, voltunk Lettországban is ;-), de a hétköznapok inkább csendesen és fáradtan teltek. Egy csomó mindent halogattunk, de lassan már nem lehet tovább. Van amire előkészültem, volt egy enyhe próbálkozásom is, aztán meglátjuk, hogy lesz-e belőle komolyabb dolog is, vagy elengedem.

És a 2017-es boldogságmorzsák listája:
2017. január
  • félbehagyott kézimunkákat befejezni
  • ajándékutalványt elkölteni
    és világítótornyos vödröket venni
  • kultúrhétvége: péntek este opera az Erkelben, szombat délben nyílt próba az Örkényben, szombat este karácsonyi színházjegy felhasználása a József Attila Színházban
  • remek sálakat és felsőket kapni
  • baklavát enni,
    szetet nyerni és
    szurkolni
  • Bécs
    • világítótornyot találni
    • a nemzeti bank kiállítása
    • sokféle sajt 
    • operához sorban állni - az épületben
2017. február
  • szappant, ajakírt és testápoló tömböt önteni 
  • baklava-vacsora és török zenei koncert
  • Nádasdy 70 kötetbemutató és születésnapi köszöntés az Örkényben
    • nevetni a nyikorgó székeken
    • Spiróval pogácsázni
    • Szabó T. Anna táskája
    • finom torta  
  • Simándy-finisszázs 
2017. március
  • új(ra) bringa
  • ebédet kapni szombaton és vasárnap
  • bowlingtól izomláz
  • kecskesajtot kenni a pirítósra
  • sok világítótornyot kapni - éljen az adománybolt
  • napsütésben ebédelni, zöld kertben
  • macaronreggelik
2017. április
  • zenés piknik a Hunyadi téren
    pogácsát és gyümölcslevet kapni
    rollert nyerni
    az első leégés :-)
  • kalandos vasárnap
    spenótos lazacot ebédelni
    sütit kapni hozzá
    banánt venni
    vizet találni
    az első fagyi
    kellemes időben ülni a parkban 
  • pasztelltulipán
  • lakásszínház a könyvtárban
  • Szeged
    molinót kapni
  • meglepetésnek lenni szülinapon
2017. május
  • 9 év :-)
  • évfordulós kagylóebéd
    cukrászdát találni
  • közösen bringás reggelizni
  • Csillaghegy napján napsütésben horgolni, kosarat fonni
  • az Operában éjszaka zsíros kenyerezni és teázni (https://moly.hu/idezetek/813655)
  • fűrészelni az Európa napon
  • a munkahelyemre sétáló sós karamell fagyi
  • nőNYUGAT 
  • elindulni bodzát szedni, aztán játszani és Eszterházy-tortát kapni
  • csökkenő kupacok a varrógép mellett: használatba kerülő ingek, nadrágok
  • Kassától Tátráig süti 
2017. június
  • a hársfavirág illata 
  • Margó Fesztivál
  • fiókos tárolót ragasztani
  • MEKDSZ piknik a Margitszigeten
  • ruhákat elajándékozni
  • fiókos tárolót kapni
  • epersmoothie kókusszal és zabpehellyel
  • világítótornyot találni a szállásokon (Kisköre, Nagyhegyes)
  • világítótornyot találni Debrecenben
  • világítótornyot találni Nagyváradon
2017. július
  • ajándékok a varródobozból 
  • miskolci olvasás 
  • könyveket eladni
  • szilvás morzsasüti
  • Misztrál koncert a Szent István parkban 
  • rántott patisszon 
  • péntek esti koncert a szomszédban
  • szentendrei mininyaralás
    • ebédet kapni (kakaó, müzliszelet és fokhagyma-krémleves)
    • a Duna-parton ücsörögni és hímezni
    • ismerősökkel összefutni
  • münzivadászat 
  • bringás randireggeli a cukrászdában 
2017. augusztus
  • csobbanás a tengerben
    • egy tétellel kevesebb a bakancslistámon: fürdés a tengerben - pipa
    • a fiumei világítótornyot világítani látni
    • reggeli a tengerparton napfelkeltében - giccses, de jó
    • délig árnyékos padot találni
    • lebegni a sós vízben, vízen
  • könyveket eladni 
  • szülinapi festés a MadebyYou-ban
  • születésnapi mongúzkonferencia
  • munkahelyi készülődés és szervezkedés
    • nagy nevetések a képválogatáskor
  • trambulinon ugrálva nevetni
  • piknik a Nyugati téri Decathlon teraszán
2017. szeptember
  • Trieszt
    • korán elfoglalni a szállást
      világítótorony a szálláson
    • világítótoronyba felmászni
    • fahéjas-gyömbéres fagyi
    • kávés joghurt
    • nyugis nyaralás
    • Velence - Murano
  • sütőtökös pizza Miskolcról 
  • szurkolni
2017. október
  • Prága
    • tetőteraszon reggelizni
    • bóklászni a városban
    • hajnali fények tükröződése a folyón
    • angol nyelvű idegenvezetői séta
    • Arany utcácska
    • hímzést befejezni
    • Kampa hangulata
  • napsütés Egerben
2017. november
  • szezonzáró bringás reggeli
  • workshopot tervezgetni
  • Riga
2017. december
  • lett édességek az adventi naptárban
  • Abigél maraton a PIM-ben 
    • Horni Mici uzsonnája 
    • 2. fődíjat nyerni a bingón
  • világítótorony a Palatinuson
  • nyugis karácsony
  • elengedni a szilvesztert
  • kuponnal kávézni és évet értékelni