2018. január 29., hétfő

2017-es retrospektív

2017-ben eléggé elhanyagoltam a blogolást, azaz csak elméletben írtam meg a bejegyzéseket, így a tavaly készült alkotásoknak csak egy kis része került fel ide. Így most - az ígérgetés és soha sorra nem kerülő bepótlás helyett - készítettem egy montázst, amire az elkészült, de blogon nem publikált dolgok kerültek.
2017-ben leginkább a varrógépet használtam, ha valami alkotásról volt szó, általában így készültek az ajándékok. Ez gyorsabb és nagyon jó, hogy otthon van, és bármikor használhatom, szóval örömvarrások is ezek. Ebből következik, hogy horgolni szinte alig horgoltam tavaly.

A bal felső sarokban a molykarácsonyi csomagban küldött jegyzetfüzet látható. A reklámjegyzetfüzetet egy Gyűrűk ura hangulú hímzéssel tettem egyedivé. Maga a hímzés keresztszemessel készült (és olyan jól esett sok év után újra böködni), de utána felvarrtam egy nyers alapra, ami a jegyzetfüzetnek új borítót adott. Az eredeti fedlapra három gumipánttal lehet rögzíteni, így másik füzeten, de akár könyvjelzőként is használható. Erről lehet, hogy mégis írok majd részletesebben...

Mellette az unokahúgunknak készült pónilovas zsák és a levendulazsákok egy része. A lovas zsákról picit részletesebben itt írtam, a levendulások pedig halomban készültek, ez csak egy kis kupac belőlük.

Mellette az egyetlen példányban létező lámpabura-kísérletünk látható. Félig megrendelésre készült, de rengeteget küzdöttem vele, és igazán nem is lett jó. És Férj nélkül még eddig sem jutottam volna - akkor csak egy kupac balsafa lenne a képen.

Alattuk és mellettük neszesszerek vannak meg egy kulcstartó. Ezekből is több készült, részben ajándékba, részben a raktárba.

Hosszú évek óta 2017 adventje volt az első, amikor nem készítettem adventi koszorút. Nálunk semmi nem volt, anyós névnapi ajándéka pedig a montázs közepén lévő box volt. Most valami kisebbet kért, így nem koszorúalapra, hanem egy ikeás kosárba készült a piros asztaldísz.

A pasztell, kissé elmosódott képen a teatasak-hajtogatásos foglalkozásra készült mintaívek láthatók. Ezeket a sablonokat igazából még 2016-ban készítettem, de most újra előkerültek. Egy-egy keskeny papírlapra ráragasztottam a hajtogatás lépéseit, így szinte önjáró a foglalkozás: mindenki maga elé veszi a mintát, ami tetszik neki, aztán lépésenként meg tudja hajtogatni. A papír alján összeragasztási variációk is vannak.

A narancssárga, horgolással díszített táskák az újrahasznosítás jegyében Férj nadrágszáraiból készültek. A horgolt díszek eredetileg ágytakarónak készültek, de a készítőjük rájött, hogy sosem fogja befejezni, így felajánlotta őket. A kisebb, baglyos táskát a nem-bringázós időszakokban ebédhordó zsákként használom, és nagyon jól bevált. A másikba pont belefér az A/4-es papír, és szabad préda.

A jobba alsó sarokban a fából szögelt, eredetileg szalagtartónak készült alkotmány látszik. Ezt a Technika kitelepülésén, az Európa napon készítettem. És jelképezi azt, hogy szeretnék fából mindenfélét szögelni.

A képen szerepel még Guszti, azaz a Warhammer figura, amit Rigában festettem. Persze csak mi hívjuk így azt a kis figurát, amit a BaltiCon rendezvényén, azaz a balti országok első társasjátékos rendezvényén, a lett nemzeti könyvtárban festettem. Mert mindig és mindenhol alkotok. Az apró műanyag darabokat összeragasztva lehetett kifesteni a figurát: előbb a motívumokat próbáltam, de ahhoz nagy volt a kezem, így maradt a fekete alapszínre a száraz ecset technika.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése