2013. július 23., kedd

Barna többsoros

Nemrég láttam ezt a láncot a megajándékozotton, akkor azonban nem találtam a képet. Most itt van, úgyhogy közzé is teszem.
Egyszerű, többsoros, hasonló árnyalatú barna gyöngyökből fűzött lánc.

A kupaccsökkentő tervekben szerepel a gyöngykészletem maradékaiból hasonló, többszínű láncok fűzése.

2013. július 14., vasárnap

Felmosórongyból...

... füzér.

Már régóta szemeztem ezzel a padlótörlő kendővel, amin színes madarak, virágok és levelek vannak, mivel  olyan szép, vidám, jó lenne valami másra is használni a padlón kívül. Aztán megláttam benne egy madaras, vidám, tavaszi füzért.



Ehhez kivágtam a mintákat, majd pelenkaöltéssel körbevarrtam, és kitömtem. Végül akasztónak szalag került rá, majd egy másik szalagra rögzítettem.
Varrás közben pedig sikerem volt vele egyik reggel a vonaton, mert egy gyerektábort vezető hölgy kiszúrta, hogy varrok, és megkérdezte mi készül, mert hogy ő is alkot és kreatív. Neki nagyon tetszett.

Megj.: Ha a csomagban található 2 kendő egyikét eredeti funkciójában szeretnénk használni, akkor érdemes kiteríteni, és megnézni melyikben van kevesebb félbevágott motívum, és abból alkotni. A másik mehet a padlóra...

Azóta már nem madaras, hanem pöttyös-csíkos almás mintában kapható a kendő, de abból is remek őszi füzér készülhet.

2013. július 12., péntek

Josta, 3 és félszer

Idén rengeteg ribizlit és még több jostát kaptam anyukámtól. Az előbbit még csak-csak ettük, de a jostát nyersen nem szeretem. Valamit mégis kellett kezdeni ezzel a növénnyel, ami riszméte néven is fut, tekintve, hogy a ribizli és a köszméte/egres/piszke keresztezéséből jött létre. Nagyjából minden adagból mást készítettem, úgyhogy időrendben
  1. lekvár
    A klasszikus, ribizlivel összefőzve. A szokásos módon a sűrűje lekvárnak, a leve szörpnek üvegelve.
  2. szósz
    A gyorsabb. Szintén ribizlivel összefőzve vízben egy kevés cukorral, majd tejföllel és keményítővel habarva.
  3. befőtt
    1 liter vízhez 10 dkg cukorból és egy kevés Na-benzoátból felöntőlevet készíteni, majd ebben pár percig főzni a leszemezett bogyókat. A gyümölcsöt üvegekbe szedni, felönteni a lével, végül száraz dunsztban kihűteni. A maradék felöntőlevet szintén üvegekbe töltöttem, hígabb szörp lett belőle.
  4. a fél:
    Csiga lelkesen rágcsálta a leveleket vacsorára

2013. július 9., kedd

Dekuzott doboz és jegyzetfüzet

... avagy alkotások a blog előtti időből. Véletlen találtam egy képet, amin egy, azaz kettő régi ajándék szerepel.
Borostyánokkal dekupázsolt, akrilfestékkel festett fadoboz, valamint egy saját kötésű jegyzetfüzet. Sajnos arra már nem emlékszem, hogy a dobozban mi volt.

2013. július 3., szerda

Sokk

Az, hogy fél éven belül a 3. lakásban lakunk, és az ezzel járó 2-4-6 költözés hatására kissé besokalltam a tárgyaktól. Lomtalanítani a költözésekkor sajnos nem igazán sikerült, így elhatároztam, hogy csak és kizárólag azokból alkotok, ami otthon van, és ehhez csak minimális és nagyon szükséges, nélkülözhetetlen, nem pótolható dolgokat szerzek be. Így kevesebb mindent kell majd kerülgetni, csökkennek a kupacok, de mégis lehet kreatívkodni.
Eddig is vezettem a kupaccsökkentő terveket, de most tényleg csak ebből szeretnék alkotni, és konkrétabb terveket megfogalmazni, ebben a bejegyzésben pedig igyekszem vezetni a megvalósulásokat.
  1. Az első, és nagyjából kész projekt csak minimálisan kreatív: a tea- és kávékészlet csökkentése. Ugyanis rengeteg szálas teát kaptunk, de valahogy sosem ezeket isszuk, hanem kényelmesebb (és reggel gyorsabb) bedobni a filtert a bögrébe. A filterezett teáink pedig kezdenek elfogyni, de addig nem akarok újat venni, amíg több doboznyi és zacskónyi teafű van otthon.
    Végül egy péntek esti osztálytalálkozó elhozta a megoldást. Lett egy szabad délutánom, amikor munka után használni tudtam anyukám varrógépét. Vettem kávéfőzőbe való filterpapírt, majd ebbe kiskanállal adagoltam a teát-kávét, és úszófiltereket varrtam belőle. Bevált, bár kicsit nehezebben kezd el kiázni, mint a "rendes" teafilter.
    A tea amellett kávét is filtereztem, mert korábban kaptam kávét, amiből kávéfőző hiányában török kávét főztem, az azonban mindig túl zaccos lett, így a filterekkel megoldottam a problémát. Nem lesz túl erős a belőle készült - kiázott kávé, de ez nem is baj. (A kávét sok tejjel iszom, inkább csak színezéknek van benne a sötét folyadék, ezért sem egy kávéfőző - újabb kerülgetnivaló -  jelentette a megoldást.)
    Új beszerzés: kávéfilter-papír
    Eredmény: finom tea, amit megiszunk; üres teásdobozok; több hely a konyhaszekrényben; nem lejártan kidobott teafű; és egy kis spórolás
  2. műanyag flakonok hasznosítása és tornyosítása
    Új beszerzés: semmi, volt otthon tapétaragasztó és világítótornyos szalvéta is
    Eredmény: hasznos tárolók a lakásban, újabb elemek a világítótorony-gyűjteménybe, kevesebb szemét
  3. öröm bödön (mivel ez is csak otthoni alapanyagokból készült) 
  4. kitűző
    A kiválasztott anyagból a kitűzőnél nagyobb méretű kört kivágni (kb. 1 cm-rel nagyobb átmérővel), az anyagot a kitűzőre ragasztani, az anyag szélét fércelni, majd összehúzni.
    Új beszerzés: semmi
    Eredmény: egyedi ékszer
  5. nadrágból varrt tároló és a nyereményzsákok
    Új beszerzés: pamutcsipke, és hozzánk kerültek a régi maradék anyagok is
    Eredmény: gyakoroltam kicsit a varrást, elhasználtam pár szalagot, madzagot, valamennyit az anyagokból; ugyanolyat, de mégis másmilyet kigondolni :-), régi ismerősökkel újra találkozni
  6. jegyzettartó a faliújságra
  7. csatmasni (bár újabb szalagokkal is gazdagabbak lettünk)

2013. július 1., hétfő

Virágok, virágok

Horgolt és kézzel varrt, kitűző és hajgumi, pamut és organza, kék, fehér, bordó, sárga, szürke, lila és rózsaszín, Tilda és flitteres, pipacs és rózsa, kicsi és nagy...
Körülbelül ennyi jellemzője van azoknak a virágoknak, amelyeket néhány tavaszi este varrtam, hátha egy ruhavásáron megtetszik valakinek. Spontán ötlet volt és szerencsére csak kicsit éltem bele magam, mert a virágok azóta is nálunk vannak.