2010. március 31., szerda

Hale

Hale village, a település a Mersey folyó partján, közel Liverpool repülőteréhez, aminek csak 7 boltja van, de van 1 világítótornya.
A repülőtérről közelítettük meg, gyalog, mert tömegközlekedés nem nagyon volt.
Ez is egy használaton kívüli torony, körülötte egy magánházzal. A lámpaháza üres volt, a mellette lévő tábla tanúsága szerint a lencséje a liverpooli tengerészeti múzeumban van (ahol pár nappal korábban nem láttunk semmi tornyosat - bár a múzeum egy része kimaradt). Az első torony ezen a helyen 1838 körül épült, a mostani épület 1907-ben lett kész, 18 m magas. Szintén a tábla írta, hogy a hely madarak áttelelő helye, amin csodálkoztunk, mivel a tenger nagyon büdös volt, és nem lehetett kagylókat gyűjteni, valamint madarakat sem láttunk.
És bár csak folyóparton áll, olyan igaz "magasban a torony, lent csapkodnak a hullámok" helyen volt.
A kitűzőn bal oldalt, zöld fával próbáltam ábrázolni.

2010. március 30., kedd

Preston - világítótorony a parkoló közepén

Második világítótornyunk Prestonban várt ránk - bevásárlóközpontok között, a parkoló közepén.
Preston világítótornya ugyanis egy már használaton kívüli kikötőben áll, a betontenger közepén. De ennek köszönhetően ezt a tornyot nem csak láttuk, hanem kézzelfoghatóvá is vált számunkra. Fémből épült :-)
Alatta, benne pedig a The Lighthöuse Hair Studio működik. Így ez a torony akár meg is kaphatná a világítótorony-hasznos címkét ;-), de azt inkább megtartom az alkotott, nem valódi, de valamilyen funkciót betöltő, a díszítésen kívül valami másra is használható tornyoknak.
Bár közel mehettünk, de be csak a fodrászüzletig lehetett menni, az emeletekre, vagy a teraszokra sajnos nem. A bevásárlóközpontban voltak kint képek a régi kikötőről, de a tornyot egyik képen sem találtuk meg. Pedig kíváncsi lennék rá, hogy milyen lehetett korábban. Például mihez csatlakozott az a terasz, ami most a fodrászat teteje, és ahonnan a torony épületbe be lehet menni.
A kitűzőn ez szerepel a jobb oldalon, legmagasabban.

2010. március 26., péntek

New Brighton - Perch Rock

Utunk első világítótornya, amit Liverpoolból közelítettünk meg, így rögtön 2 lett belőle :-) Ugyanis ha már ott jártunk, megnéztük a tengerészeti múzeumot (Liverpool Maritime Museum), és fotózkodtunk a kikötőben álló világítóhajóval, azaz úszó világítótoronnyal. A hatalmas vasmacska és a múzeum után körbenéztünk a shopban is, de ekkor még nem vettünk tornyot.
Eredeti tervünk szerint átsétáltunk volna Liverpoolból az öböl túloldalára, de a dokkoknál kiderült, hogy nincsenek hidak, csak alagutak. Végülis logikus, amekkora tengerjáró hajók álltak ott a kikötőben, nem férnek el egy híd alatt.
Úgyhogy metróra pattantunk, és átmentünk New Brigthonba a világítótoronyhoz. A jármű érdekessége volt, hogy Liverpoolból nézve metró, New Brightonból nézve pedig vonat. Ki is javítottak a helyiek, mikor megkérdeztük, hogy merre van a metró, hogy ez nem metró, ez egy rendes, normál méretű vonat :-) Útközben persze láttunk még egy világítótornyot az egyik megállóban.

New Brighton világítótornya, Perch Rock a tengerparton áll, egy erőd mögött. Szerencsénk volt, mert épp apály volt, így át tudtunk mászni a köveken, és meg tudtuk közelíteni a tornyot. Közvetlen a toronyhoz nem tudtunk odamenni, mert ott mélyebb volt a homok, még nem húzódott vissza a víz a mélyedésből.
A torony már nem működik, maga az épület fehér, az teteje piros, az alja fekete, szürke, és nagyon szép, különleges ívű korlátja van.

A kitűzőn ezt próbáltam meg középen megjeleníteni.

2010. március 22., hétfő

Az elmúlt 10 nap tömören

Az elmúlt 10 napot, külföldön, Angliában töltöttük, ahol egy barátunkat látogattuk meg, és világítótornyokat, valamint múzeumokat és könyvtárakat néztünk :-)
A blogban addig sem volt teljes szünet, mivel kipróbáltam a Blogspot időzített bejegyzéseit. Működött.
Manchesterben voltunk, de minden közelben lévő tornyot megnéztünk - hála Férjnek, aki kinyomozta hol is vannak. Ez a kitűző egy rövid összefoglalás a tornyokról, a bővebb kifejtés és a valódi képek, fényképek, majd fokozatosan jönnek.

2010. március 16., kedd

Úszógyertya

Egy hasznos haszontalanság, avagy a mi miskolci emlékünk: világítótorony formájú úszógyertya.

2010. március 12., péntek

Folyamatban lévő munkák

Ezt hímzem most:

A vidám tavaszi napsütés és meleg után a tél  megmutatta, hogy még nem teljesen vonult vissza, van benne erő és hideg. Kicsit ilyen most ezt a nagyon aranyos télapótornyot is hímezni. De szeretném jövőre kitenni a lakásban, amikor aktuális lesz, így jó már időben elkezdeni.
A pontos hímzésmintája nincs meg, erről a képről ültettem át hímezhető formára.

Amit még csak tervezek:
- színes filcből virágos, tavaszi kitűzőket varrni
- a filc fülbevalókhoz medálokat alkotni
- gyöngyszalagokat fűzni
- születésnapi és névnapi ajándékok...

2010. március 10., szerda

Pénz, pénz, pénz...

Barbadosi 5 centes 2005-ből. Rajta világítótorony!
Férjnek köszönhetően tegnap kaptam.
Még keresni kell majd képet a toronyról, amit ábrázol.

2010. március 9., kedd

Blogszülinap - eredményhirdetés

Meghirdettem a blog 1 éves szülinapja alkalmából egy játékot, amiben kommentet kértem, hogy kinek melyik a kedvenc bejegyzése és miért.
Kaptam 1 kommentet 2 kedvenc bejegyzéssel - Férjtől.
A sorsolást megtartottuk: Férj volt a páratlan, én a páros, majd kő-papír-ollóval próbáltuk eldönteni a kérdést, de döntetlen lett. Így Férj 1. és 2. kedvenc bejegyzése is nyertes lett.
Nyereményként kakaós csigát tervezek neki sütni, vagy valami finomságot, ha kész lett, jön a fénykép is.

Az eredmény olyan szempontból nem túl jó, hogy eddig reménykedtem, hogy valaki néha olvassa a blogot, közvetlen ismerősömön kívül, de úgy tűnik, hogy csak tovább növelem az olvasatlan és felesleges elektronikus szemétkupacot... Ez van.

2010. március 8., hétfő

Idézet a könyvtárosokról és könyvekről

"A könyvtárosok általában örömüket lelik a különleges kérdésekben. A könyvtárosok szeretnek vadászni. A könyvtárosok szeretik a jó detektívregényeket. A könyvtárosok gyakran tartanak macskát, bár ez utóbbi jelenségre még nem született meggyőző magyarázat."
"A könyvajándékozást tolakodó, zsarnoki cselekedetté teszik az azt követő >>Na, hogy tetszettek azok a könyvek?<< kérdések."
Ez a 2 idézet volt a legjobb része a hétvégén olvasott könyvnek: Karen Joy Fowler: A Jane Austen könyvklubnak.

2010. március 4., csütörtök

Online világítótorony

Egy flash-es játék, ami egy világítótorony belsejében játszódik. A lényege, hogy ki kell jutni a toronyból, amelyikben földomlás miatt bent ragadtunk. Ehhez mindenféle alkatrészek megtalálása, és megfelelő helyre illesztése szükséges. Lehet vele sokat szórakozni :-)
http://www.allfreegames.eu/free-online-games-play-Submachine+2+The+Lighthouse-11731.htmlb

2010. március 3., szerda

Testvérek és unokatestvér

Tegnap publikáltam ezt a bejegyzést, aztán otthon offline rájöttem, hogy akiket testvéreknek néztem és írtam online, csak unokatestvérek. Úgyhogy, javított verzió.

Világítótornyos mécsestartók, azaz testvérek:
a fiú (lányszobám könyvespolcán)

és
a lány (közös lakásunk könyvespolcán).






 És közös unokatestvérük egy lány:

Ugyanabban a boltban vettem mindhárom tornyot. A lány a fiatalabb, és erősen aggódtam, hogy ugyanolyat veszek, mint amilyen már van otthon. De nem, csak az unokatestvért vettem a tesókhoz :-)
És ugyanilyen hasonlóságot mutatnak a fürdőszobai szőnyegek is: piros-kék.

2010. március 1., hétfő

Fülbevaló 2006-ból

Fülbevaló 2006-ból, azaz ezt viselte tegnap egy barátunk, aki a 25. születésnapjára 7 pár sk. fülbevalót kapott tőlem. A 7 közül ez az egyik, kedvenc technikámmal a csigával.

A dolog úgy került szóba, hogy valaki megdicsérte a lány fülbevalóját, ő pedig rám mutatott, hogy én készítettem. A dicsérő meg csodálkozott. Szóval vicces volt. De örülök, hogy az ajándékozott hordja őket és sikert arat vele.

Társasjátékok kiegészítői és egyéb hasznosságok

Még egy februári hétvégén hasznosan kreatívkodtam, így ténykedésem eredményei nem dísz- hanem használati tárgyak lettek.
1) kiegészítők a 6 személyes Catanhoz, hogy lehessen lovagosat és tengereset is játszani
2) a halászos Catan kiegészítő halfelhasználási papírjának vastag kartonra ragasztása
3) Munchkin szintjelölők kartonra dekuzása
4) poháralátét-tartó, hogy a fiókban ne csússzanak szét. Még csak az alap, amit igény és szezon szerint lehet majd tovább dekorálni (karácsonyi vagy világítótornyos mintákkal).
 5) ajándékdoboz, azaz karácsonyi csomagolópapír ragasztása a kiürült gyógyszeres dobozra

Fotók majd jönnek.

A játékok kiegészítőit főleg Férj fogja használni, de néha azért én is.
A fiókba tervezek még rendezőket, mert az apró konyhai hasznosságok most egy tálcán vannak, de szeretnek mind a tálcán, mind tálcástul csúszkálni.