2013. január 29., kedd

Tekercselés

Szeretem a vászonszatyrokat, a kicsiket vagy éppen a kicsit nagyobbakat, mert
  • jól tárolható bennük utazás során a ruha, aztán van mibe pakolni ha sétálni megyünk, van táskánk is,
  • jól jön a bevásárlásnál,
  • ha kicsi akkor külön beletehető csak a csomagolt ebéd, ami így biztosan nem koszol össze semmit,
  • ha koszos ki lehet mosni.
Igen ám, de ha sok van belőlük, kicsit nehéz tárolni őket, a fülük folyamatosan összeakad, nem látható, épp mekkora és milyen a mintája. Próbáltam őket rendszerezni különféle módokon, de a vége mindig egy hatalmas gombóc lett, amiből nehéz volt a megfelelőt kiszedni, de ha végre sikerült, akkor meg teljesen szétesett.
A megoldást végül a vödrös narancsok vödrei és a használaton kívüli csipeszek adták, na meg egy emlékkép a fejemben, amelyen a törölközőket összetekercselve tárolták egy kosárban, valahogy így:

Fogtam a szatyrokat és a fülüket belülre hajtva, a mintát kívül tartva feltekertem őket. A tekercseket egy csipesszel rögzítettem, majd egymás mellé állítottam őket a vödörben.
A tekercs méretéből tudható, hogy mekkora a szatyor, látszik a mintája, a csipesz összefogja és bent tartja a fülét, így ki lehet venni csak egyet is. Ha pedig kivesszük, akkor a vödör szélére lehet oda lehet csíptetni a csipeszt, az sem kallódik.
Így már egy kicsit rendezettebb a polc, amit előszobafal híján a szatyrok és sapkák-kesztyűk tárolására használunk. Még egy jól áttekinthető rekesz kellene a téli melegítőknek és egy polc már tökéletes lenne.

2013. január 21., hétfő

2színű szoknya

Most találtam egy nagyon régi, 2004-ben készült képet, amelyen az egyik kedvenc téli szoknyámban vagyok.
Egyetemi éveim idején a bölcsészdivatban a hosszú, kockás flanelszoknyák gyakran szerepeltek. Ezekkel mindig szemeztem, nézegettem őket, és egy eredeti, vásárolt szoknyám van is ilyen: hosszú, kockás, zöld, fodorral az alján. Aztán egyszer csak felfedeztem a Nyugatinál egy boltot, ahol éppen azokat az anyagokat láttam, amelyekből a bölcsészdivatos ruhákat áruló boltok szoknyái, húzott felsői, blúzai készültek. Rögtön vettem is egy szürke kockás flanelból. Azonban ez már csak a maradék, mindössze 1 méter volt belőle a boltban, ami kevés egy hosszú, A-vonalú szoknyához. Azért megvettem, otthon pedig összetársítottam egy kék-fehér kockás anyaggal, ami szintén flanel.
Ehhez fogtam a papír szabásmintát, ráfektettem a szürke anyagra, és kiszabtam. Az anyag mérete miatt persze hiányos lett. A keresztben futó szálirányból adódóan kb. háromszög alakot kellet pótolni a kékből. Ceruzával bejelöltem a papíron, hogy meddig tartott a szürke rész (talán félbe is hajtottam a papírt a vonal mentén). A hiányzó helyekre kiszabtam a toldást a kék anyagból - a megfelelő varrásráhagyásokkal. Előbb összevarrtam a két anyagot, majd a szokásos módon megvarrtam a szoknyát is.
Elöl kisebb, hátul nagyobb a kék betoldás, és azóta is az egyik kedvenc téli viseletem.

2013. január 14., hétfő

Ami 4 adagnak indult...

de csak kettő lett belőle. Azaz zöldségegytál, avagy újabb rögtönzött ebéd, ami finom lett és jó lenne máskor is rögtönözni.
Hozzávalók:
  • 3-4 szem krumpli
  • kb. fél kg karfiol
  • 3 fej vöröshagyma
  • 1 fej fokhagyma
  • 2 főtt tojás
  • 10 karika kolbász
  • 1 marék rukkola
A krumplit meghámoztam, karikákra vágtam, majd egy kis sós vízben a tepsi aljára rétegeztem. Sütöttem kb. 15-20 percet. Közben megmostam és rózsáira szedtem a karfiolt, megpucoltam és karikákra vágtam a vöröshagymákat, 2-3 darabra a fokhagymagerezdeket, valamint elkezdtem főzni a tojást. Miután a krumpli nagyjából megpuhult, az előkészített zöldségekkel tele raktam a tepsit, majd újra a sütőbe toltam és újabb 10-15 percig sült. Közben megmostam a rukkolát, karikákra vágtam a főtt tojást és a kolbászt. Mikor utoljára kivettem a sütőből a megfőtt-megsült zöldségeket, a víz nagy részét leöntöttem róla. Végül rákerült még a karikára vágott főtt tojás és a kolbászszeletek is. Letakarva újabb 5-10 percre bekerült a sütőbe, hogy összeérjenek az ízek, és meg tudjunk teríteni. Tálaláskor rukkolával szórtuk meg, majd befaltuk ebédre.

2013. január 10., csütörtök

2012

Volt. Leginkább ennyi maradt meg az elmúlt évből. Meg az, hogy elrohant, és dolgoztunk, meg sok volt a munka. Pedig történtek ám mások is:
  • először voltam esküvői tanú
  • dobozoltunk és költözködtünk
  • fiatal könyvtárosfeleség lettem
  • öregedtem, 30 lettem
  • sokat tekertünk nyáron, de csak 1-1 napokat
  • a januári tervbe vett nyaralásokból több is megvalósult: Kaposvár - szakmázósan, Majk - biciklivel
  • megtanultam horgolni
  • újabb emlékezetes alvóhelyem lett: a nyergesújfalui hipermarket parkolójának padján
További, kellemes dolgok az évből, azaz boldogságmorzsák:
2012. november
  • a rengeteg feltört dió
  • hogy a hűtőben talált kefirből finom süti készült csak úgy ad hoc és beledobálás alapján (narancslikőr, mazsola, dió)
  • hogy Férj hozott hurkapálcát,
    így be tudtunk végre gyújtani a konyhában-fürdőszobában is
  • 4 év 6 hónap 2 hét :-)
  • egymás kezéből kikapkodós könyvolvasás
  • esti Asterix képregények 
  • közös mézeskalácssütés az adventi kreatívra
  • finom, feltört dió 
  • csillagok a szekrényen 
  • virág és csoki hazaérkezéskor
  • lehet horgolni a buszon, trolin
  • gyümölcsszósz
2012. december
  • finom quiche
  • ugyanarra a buszra felszállni Férjjel - megbeszélés nélkül
  • almás morzsa 
  • adventi folytatásos mese
  • horgolás a parlamentben
  • LMM legújabb könyve magyarul
  • krampampuli
  • fényfestés a Gerbaud-házon 
  • esti filmnézések
  • bevillanó élmény-ajándékok
  • mézeskalács-szívecskés spontán Misztrál koncert az óbudai főtéren az esőben, de tető alatt (3 könyvtáros 1 tető alatt)
  • világítótorony magyar charity shopból
  • imaséta
  • közös vacsora
  • jól sikerült házi szaloncukor
  • pillecukros forró csoki  
  • karácsonyi pihenés és sokáig alvás
  • előkarácsonyi világítótornyok és müzlis tálak a sarki boltból 24-én délelőtt
  • táncbérlet
Könyvek, amiket olvastam 2012-ben:
21 - 70) igyekszem pótolni
20) Raana Raas: Csodaidők (elkapott a gépszíj, és falom a köteteket)
19) Raana Raas: Csoadidők 1. - Az ogfák vöröse (kíváncsi voltam mit ír egy református falusi lelkésznő; teljesen elkapott, folyamatosan ezt olvastam, az utolsó 150 oldalt egy éjszaka alatt)
18) Petra Steckelmann: The Mysterious Lighthouse/A titokzatos világítótorony (furcsa, kétnyelvű könyv, felváltva magyar és angol mondatokkal furcsa történettel, amiben sok rejtélyes dolgot természetesnek vesznek, míg másokat nem, de létező helyekről és világítótoronyról ír, bár nem jöttem rá, pontosan melyikről is)
17) Tersánszky Józsi Jenő: Misi mókus kalandjai (olvasás közben rájöttem, hogy a mese már csak vizuálisan van meg, azaz a szereplő képe, de a történetből szinte semmi)
16) Virginai Woolf: A világítótorony
15) Szabó Magda: Az ajtó
14) Eleanor H. Porter: Az élet játéka (annyit utaltak rá a folytatásban, hogy újraolvastam; olvasom, beleélem magam, elvarázsol, aztán törés… Kár hogy vannak benne helyesírási hibák, az angol szereplők nevei magyar sorrendben szerepelnek, a rajzok oldalakkal később vagy előbb szerepelnek mint a leírt történet. Kár…)
13) Eleanor H. Porter: Az öröm játéka örök (Habos-babos, romantikus, az élet szép, még akkor is, ha csúnya. Tudom, hogy nem igaz, de olyan jó lenne, ha az lenne! De amíg olvasom, arra a pár órára mégis igaz lesz.)
12) Nemeskéri Erika (szerk.): Kedves Csinszka! Drága Mis! (Babits és Csinszka levelezése; Az elején azon gondolkoztam, vajon mikor is halt meg Ady, azon kívül, hogy 1919-ben, ha a felesége már 1919 február-márciusban olyan leveleket ír Babitsnak, hogy… Utána azon gondolkoztam, hogy vajon hogyan is nézett ki Babits? vagy mindig ilyen nagy bajuszú volt? Aztán a könyvben volt közös képe Adyval és kiderült, hogy igen, mindig nagy bajsza volt. A végén azon gondolkoztam, vajon min és miért szakadt meg a kapcsolat. Bár Csinszka rengeteget panaszkodik és nyavalyog, nehéz lehetett elviselni.)
11) Lőrincz Judit Lívia: Pufi Kandúr gazdát talál
10) Julia Donaldson – Axel Scheffler: A legcsinosabb óriás (aranyos mese egy jószívű óriásról, úgy-ahogy versbe szedve)
9) The selected journals of Lucy Maud Montgomery
8) Lakatos István: Lencsilány
7) Holly Webb: Cirmos barátra vágyik
6) John Bunyan: Bővölködő kegyelem
5) Szabó Magda: Megmaradt Szobotkának (jó, bővebben később..., Magda nagyon szerette Tibort, és hihetetlen tehetségesnek tartotta, de sajnos csak Magda férje számomra is, bár lehet, hogy még olvasok tőle; nagyon aranyos volt, ahogy Tibor naplójában megjelent Magda :-)
4) Rainer Köthe: Tornyok és felhőkarcolók (világítótornyos szakirodalom; nem is tudtam, hogy a Mi-micsoda sorozat ennyire jó, és felnőttként is érdekes)
3) Szerb Antal: Budapesti kalauz – Marslakók számára (egy vonatutas olvasmány, de izgalmas lehet ezzel várost nézni)
2) Jonathan Swift: Gulliver's Travels (Oxford Bookworms) (könnyített olvasmány, amit vegyesen nehezen értettem: Montgomery kacifántos kilométeres mondatai után könnyebben, míg nagy kihagyás után nehezebben; és ez csak megerősítette, hogy épp ideje lenne leolvasni az eredetit is; még yahoo is van benne)
1) Frances Hodgson Burnett: A padlásszoba kis hercegnője (könnyed, kellemes, 1 napos mese kisebb és nagyobb leánykáknak)