2012. augusztus 30., csütörtök

Nem lennénk jó hajléktalanok...

...avagy kalandjaink az üvegvisszaváltással

A költözés, rámolás, dobozolás, összepakolás része a szekrény tetején gyűjtött üvegek visszaváltása is. Beköltözésünk első idejében a lakásavatókra, társasozásokra többen is hoztak bort, a kiürült üvegeket pedig a szekrény tetejére raktuk. Ott a dekoráció részét képezték, és mindig poénkodtam vele, hogy költözéskor majd abból fizetjük a költöztető autót. El is jutottunk a költözésig, így elkezdtük visszaváltani az üvegeket, hogy meglegyen a pénz a költöztetőknek.
1. felvonás
Leszedtük a szekrény tetejéről az üvegeket, nagyjából kiválogattam, az ismertebb, népszerűbb termékek, hagyományosabb üvegek jöttek velünk. A legközelebbi boltba mentünk. Az üvegek nagyobb részét, 17 borosüveget vettek vissza, nem csak azokat melyeket forgalmaznak. Ennek örültünk, majd közölték, hogy darabonként 10 Ft, azaz összesen 170 Ft lesz, ennek már kevésbé. Mindegy, nem volt kedvünk visszarámolni és az üvegek egységárasak - gondoltuk mi. Felvettük a kemény 170 Ft-unkat, majd a maradék üvegekkel próbálkozunk még 3 boltban. Vissza nem sikerült őket ott sem váltani, de kiderült, hogy 2 sarokkal arrébb 1 borosüvegért 40 Ft-ot adnak - azokért, melyek normális, nem nyújtott alakúak, és nincs bemélyedés az alján. Ezek után kissé csalódottan dobtuk a maradék üvegeket (általában a minőségibb borok üvegeit) a szelektív kukába. (170 <--> 680)
2. felvonás
Összeszedtük az otthon maradt összes üveget, majd elindultunk a távolabbi, de jobban fizető boltba. Visszavettek tőlünk 1 szörpös, 2 sörös, 1 boros és 1 likőrös üveget. A likőrös üveget elfelejtették felvenni a blokkra, de így is kerestünk 155 Ft-ot, amiből vettünk 2 csokit, és még vissza is kaptunk belőle. Az üvegek fele pedig még így is a szelektív kukában végezte.
3. felvonás
Még jön, mert még mindig találtunk otthon üvegeket :-)

Hát, ebből nem fogjuk kifizetni a költöztetőket, és szerencsére nem is szorulunk rá, hogy ebből éljünk, de érdemesebb figyelni, hogy hol vesszük a bort és hová visszük vissza az üveget.
Kár, hogy nem megoldott rendesen az üvegek visszaváltása, mivel a kisebb boros és pezsgős, az üdítős és befőttes üvegeket esélyünk sem volt visszaváltani. Ezek, ha visszazárhatóak akkor a befőzéskor még hasznosak is lehetnek, tehát újrahasznosulnak valamilyen szinten, tárolónak is használhatók, de most örülnék valamilyen szervezettebb elhelyezésnek és visszaváltásnak.

2012. augusztus 28., kedd

Könyv(tár)tarisznya

A hétvégén volt az idei Angyalföldi utcabál, és amíg az idén készített alkotás fényképe elkészül, ideje közzétennem a tavalyi készítményt.
A XIII. kerület Dagály utcában lévő rendezvényre az ott található Szabó Ervin könyvtár is készül valamivel. Tavaly, azaz 2011-ben könyv(tár)tarisznyát lehetett készíteni, azaz textildekupázzsal dekorálni egy szövetszatyrot. A szalvéták kupacában találtam világítótorony mintájú szalvétát is, így elkészült egy újabb toronyszatyor, és bővült az SK és hasznos világítótornyok gyűjteménye.

2012. augusztus 27., hétfő

Tekerésünk világítótornyai

Nyáron elég sokat bicajoztunk és tekertünk, voltak nagyobb útjaink is, de nagyjából egy napos tekerések voltak az idei nyaralásaink.
Az első nagyobb utunk Győrbe vezetett, útközben Komáromban szálltunk meg. A Molaj városrészben található kollégiumban először az első, majd a második emeleten kaptunk szobát. Végül azt a szobát kaptuk meg, ahol a tükrön egy világítótorony díszelgett. Mintha csak ránk várt volna :-)

Az egy napos tekerések egyik állomása volt Zsámbék, ahol felfedeztük a könyvtárat is - kissé kalandosan. Az első könyvtár feliratnak bedőltünk, ami községi könyvtárat hirdetett, de amikor az udvaron ücsörgő időseket megkérdeztük, hol is van a könyvtár, akkor mondták, hogy ó, hát itt nagyon régen volt, még a gyerekkorukban. Most az út túloldalán található. Az említett helyen meg is találtuk a könyvtárat - immár városi könyvtárként, aminek mosdójában mi más díszelgett, mint világítótorony :-)

2012. augusztus 24., péntek

Színes organzavirág

Terv volt a sok és színes organzavirág megalkotása, íme egy lila és elajándékozott példány, amiben az organza mellett selyem is helyet kapott. Sajnos kupaccsökkentésben nem túl hatékony, a kb. 1-1 m anyagból alig tűnt el valami, de sok kicsi még sokra mehet.

2012. augusztus 23., csütörtök

Gömb szalagokkal

Még korábban az egyik munkatársam a feleslegessé vált bizsujait szétosztogatta a lányok között. Hozzám egy hatalmas fa gyöngyökből álló karkötő került. Ennek 2 gyöngyéből készítettem most egy fülbevalót.
A gyöngyök önmagukban valahogy üresek lettek az akasztón, így szaténszalagmasnikat álmodtam mellé. Masnit azonban nem egyszerű apróban kötni, így csak rácsomóztam a drótra a szalagokat, zöldet és fehéret.
Mivel ajándékba készült a fotógép pedig nem volt otthon, fénykép helyett csak egy emlékeztető rajz készült.

2012. augusztus 22., szerda

Gyöngy virág levelekkel

A gyöngyvirágot legutóbb nem medálnak, hanem kitűzőnek fűztem meg. Ehhez azonban kellett mellé még valami, hogy kicsit nagyobb és extrább legyen. Így kerültek zöld levelek a virág köré.
Egyszer szeretnék egy sok leveles, virágos nyakláncot, medált is, de abban tömzsi, teli, zöld levelek jelennek meg lelki szemeim előtt. Majd kiderül, hogy sikerül-e.

2012. augusztus 21., kedd

Gyűrűpárna és esküvői emlékkönyv

A lánybúcsút esküvő is követte, és erre is készültek ajándékok.
Először egy gyűrűpárna, amire a meghívón található figurákat hímeztem. Még valamikor régen vettem fehér selyemféle anyagot, ebből varrtam immár a harmadik párnát, ez az anyagom azonban a lányszobámban volt, ahová ritkábban jutok el, otthon pedig csak fehér organza volt. Végül a szükségből erény alapon az organzára hímeztem a figurákat, ami jó ötletnek bizonyult, mert könnyű volt átrajzolni a mintát, és a plusz réteg anyag még dekorál is. Viszont nagyon fura volt hímzés közben úgy gondolkodni, hogy nem volt az anyagnak hátulja, látszott minden csomóvég, öltés. A minta sem rendes öltésekkel, hanem csak fércöltéssel készült, de folyamatos lett a vonal.
A 3 réteg anyagot kézzel varrtam össze, teamécsessel szegtem varrógép hiányában. A kézi öltéseket fehér hímzőfonallal fontam körbe, minden öltésbe vezetve először az egyik, majd a másik irányból is a fonalat. 
A párnát levendulával töltöttem, így a fél perces szerepe után a fehérneműs fiókban megtalálhatja a helyét.
A képen még az átadás előtt látható, hiszen a párra bíztam a szalagok helyét, melyek végül mindkét figura keze környékére kerültek.
A párna mellé esküvői emlékkönyv is készült. Nátronpapírral borítottam a kötéstáblákat, erre került a mintás papír, a könyvtestet a táblával összekötő lap és tábla közé pedig a szaténszalag vége, ami kissé romantikusabbá tette.

2012. augusztus 16., csütörtök

Lánybúcsú - csokor

Barátnőmnek szombaton lesz az esküvője, tegnap volt a lánybúcsúja. Piknikeztünk egyet a Margitszigeten és mindenféle feladványokkal szórakoztattuk.
Az ajándékok egyike egy csokor volt - virágok nélkül. A virágok helyett ugyanis mindenféle konyhai eszköz volt belekötve a csokorba. Az ismerős virágkötő nem ért rá, így a csokrot végül én készítettem el. Összefogtam vegyesen a habverőket, fakanalakat és a zöld ágakat, folyamatosan forgatva a csokrot és váltogatva, hogy éppen mi kerül hozzá. Először nem volt az igazi, aztán Férj ötlete alapján színes masnikat kötöztem az eszközökre, így már egész virágszerűek voltak. Köré gyűrt papír is került, így a végeredmény egy csokorforma zöld köteg lett, aminek sikere volt.
A virágot helyettesítették: habverők, műanyag keverőkanalak, villa formájú fakanalak.