2018. március 9., péntek

Holland világítótornyok 1. - Amszterdam környéke

Még 2016 októberében voltunk Hollandiában, ahol újabb világítótornyokat fedeztünk fel és újabb kalandokkal lettünk gazdagabbak, de erről a blogon még nem is számoltam be.
Az egész még a repülőn kezdődött. Közepesen sokat repültem eddig, és ha ablak mellett ültem, akkor a tengerpartok környékén mindig lelkesen néztem, hátha feltűnik a jellegzetes fény.
Most először pedig fel is tűnt, az Amszterdamot a tengertől elválasztó Merkemeer egyik szigetének, Marken egyik csúcsán álló világítótorony fényét láttam felülről, a repülőről.

Aztán a városban csak egy könyvesboltban volt egy világító díszlet világítótorony, valamint a tengerparton igaziak, amiket busszal közelítettünk meg.

IJmuiden
IJmuiden gyakorlatilag  Amszterdam tengerparti kikötője, a világítótornyok ennek megfelelően a raktárvárosban találhatók - egy nagyon szuper charity bolttal és egy remek halas sütödével együtt, szinte a semmi közepén. Szóval újabb kalandokkal és hazahozható világítótornyokkal is gazdagodtunk ennek köszönhetően.
A két világítótorony eléggé hasonlít egymáshoz, csak az egyik karcsú és magas,

 a másik dundi és alacsonyabb.


Folytatjuk Rotterdammal és környékével.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése