2013. augusztus 29., csütörtök

Tojás nélküli sütemény

A nagy nyári nyaralásunk előtt megettünk minden romlandót, amit meg nem bírtunk azt lefagyasztottam. Így készítettem például 8 tojásból rántottát 2 főnek, ami természetesen sok lett, így most már tudom, hogy ezt is lehet fagyasztani. Amikor hazaérkeztünk azonban egy felirat várt minket, hogy a mai napon áramszünet lesz. Na, lehet megenni mindent, amit felhalmoztam...
A felbontott, nagy kefir, amit indulás előtt vettünk, nem igazán ízlett Férjnek, emellett dobozokban állt a mélyhűtőben a josta. Így a hűtőürítés jegyében ebből sütit sütöttem. Igen ám, de tojás meg nem volt otthon. Utólag kiderült, hogy ez nem is baj, a süti összeállt és finom lett. Szóval a tojás nélküli bögrés süti:
Hozzávalók:
  • 1 kis pohár kefír - esetünkben 1 nagy pohár fele
  • 1/2 pohár olaj
  • 1/2 pohár cukor
  • 2 pohár liszt
  • 1 cs. sütőpor
  • kevés fahéj - hogy egy kicsit izgalmasabb legyen, meg nagyon szeretjük 
  • gyümölcs - esetünkben josta
A megadott sorrendben a gyümölcs kivételével minden hozzávalót összekevertem egy nagy edényben. Mikor egynemű lett, a legvégén beletettem a jostát. A gyümölcsöt csak nagyjából forgattam bele, hogy ne törjön teljesen össze. A tészta kissé híg és folyékony lett, így szilikon formákba kanalaztam (muffin, mini kuglóf, püspökkenyér), kb. félig, mert a sütőportól megnő a térfogata, majd tűpróbáig sütöttem.
Finom lett, valamint lett egy újabb felhasználási módja a jostának.

2013. augusztus 28., szerda

Műanyag flakonok hasznosítása és tornyosítása

avagy a kupaccsökkentő alkotások 2. eleme.
A mosószeres flakonok tetejét nem először vágtam le, de most raktam rá először világítótornyot. A folyékony mosószereket jobban szeretem, de azokat hatalmas műanyag flakonokban árulják. Az alakjuk, anyaguk újrahasznosításért kiált, amit meg is tettem. A matricát lehúztam róluk, majd egy 5 literes tetejét levágtam, és azóta ebben tárolom a takarításhoz használt szivacsokat és törlőkendőket. Van füle, meg lehet fogni, belefér viszonylag sok, de kicsi az alapterülete, mivel inkább magas tárolóról van szó. Lavór híján a takarításhoz használt víz is elfér benne. Hasonló sorsra jutott egy 3 literes flakon is. Most egymás mellett sorakoznak a fürdőszobában a mosdó alatt. Elöl is vannak, meg nem is, és rendezettebb képet mutat egymás mellett a két hasonló flakon. Ezeket még nem dekoráltam, csak a matricát szedtem le róluk.
Egy másfél literesre azonban már világítótorony is került, mivel azt nem száműzöm a mosdó alá, a szekrény mélyére, hanem mindenféle varrnivaló zoknit meg csipeszeket tárolok benne egy nyitott polcon.
Az egyik folyékony szappan flakonja pedig jegyzetfüzet-, toll- és ollótartóként hasznosult a konyhában. Nálunk természetesen erre is világítótorony került.
Az elkészítésük egyszerű.
  • leszedtem róluk a matricát (lehúztam és/vagy leáztattam)
  • késsel nagyjából levágtam a tetejét, a kiöntő, elkeskenyedő részét
  • a finomabb alakítást ollóval elvégeztem
  • még egyszer ki- és lemostam a flakonokat
  • szalvétát dekuztam rájuk
Új beszerzés: semmi, volt otthon tapétaragasztó és világítótornyos szalvéta is
Eredmény: hasznos tárolók a lakásban, újabb elemek a világítótorony-gyűjteménybe, kevesebb szemét

2013. augusztus 23., péntek

Tölcsérkosár

Hamarosan újra Angyalföldi utcabál, ezt a kosarat pedig ott fontam - 1 évvel ezelőtt.
Az új lakásban pont jó is, mert a konyhában a pult fölött végig egy gázcső megy, erre akasztok rá mindenfélét. Ebbe a kosárba papírtörlők kerültek.

Hogyan lehet a képet elfordítani? Sehogy sem találom...