2018. március 31., szombat

Régens hímzés

A molyon jelentkeztem Gazella kihívására, amelyet egy adott korban játszódó könyv elolvasása után, ahhoz kapcsolódó kézimunka elkészítésével lehet teljesíteni. Az első szakasz, a régensség volt:
I.: 2017. dec. 25--március 31.: Régensség (1795-1837)
Magától értetődő lett volna egy Jane Austen-kötet újraolvasása, és a Büszkeség és balítélet 1995-ős feldolgozásának főcímében látható hímzés elkészítése, majd belőle egy kis szütyő. Aztán megláttam, hogy ilyen már készült...
Újabb alkotáson kezdtem gondolkozni, és a munkám kapcsán ekkoriban keletkezett magyar szövegekkel dolgoztam épp, gondoltam akkor legyen valami magyar. Hosszas keresgélés után, végül Csokonai: Dorottya című művét hallgattam meg hangoskönyvben.  Az olvasás kész :-)
A kézimunka már nehezebb volt. Azt tudtam, hogy legyen valami hímzés, és nem akarok hozzá alapanyagot beszerezni. Mikor leemeltem a polcról Lengyel Györgyi: Keresztszemes kézimunkák című, 1981-ben megjelent művét, azt gondoltam választani lesz nehéz. Azonban 163 oldalas könyvben, amely oldalanként átlagosan 3-4 mintát tartalmaz, végül egyetlenegy munka felelt meg a feltételeknek: a 67. oldalon szereplő Győr megyei párnaminta leírása kezdődött így: "A minta a 19. század elején már megvolt."

Az első próbálkozás a minta főeleme lett volna, kékben, majd szütyőre varrva. De egyrészt túl nagy lett volna, aztán el is bizonytalanodtam, hogy ez nem annyira egy koszolódó projektzsákra való, és a hímzőfonalat is nagyon falta - az pedig a nagymamám régi készletéből származott, így utánpótlást majdhogynem lehetetlen szerezni belőle.

Végül a minta alsó részét készítettem el könyvjelzőnek. Egy elemet, egy hullámot hímeztem ki két szállal. A határidő rövidsége miatt a szélén lévő csipkeminta egyelőre lemaradt róla, később még lehet hogy rákerül, és a szélét is csak fércöltéssel varrtam el.

A fotókra rákerültek a munkámat segítő eszközök is:
  • a könyvben szereplő apró mintát átrajzoltam négyzetrácsos papírra, így pont belefér egy lefűzhető irattartó tasakba, szállítható; bejelölhető rajta a minta közepe
  • a katalóguscédula, amire az előkészített fonalszálakat hurkoltam.
A következő etapra Az elfújta a szél című regényt olvasom, és szintén egy könyvjelző készül majd. Így ha sikerül kitartanom, 6 könyvjelző fényképét hozhatom majd 2019 júniusának végén.

2018. március 9., péntek

Holland világítótornyok 1. - Amszterdam környéke

Még 2016 októberében voltunk Hollandiában, ahol újabb világítótornyokat fedeztünk fel és újabb kalandokkal lettünk gazdagabbak, de erről a blogon még nem is számoltam be.
Az egész még a repülőn kezdődött. Közepesen sokat repültem eddig, és ha ablak mellett ültem, akkor a tengerpartok környékén mindig lelkesen néztem, hátha feltűnik a jellegzetes fény.
Most először pedig fel is tűnt, az Amszterdamot a tengertől elválasztó Merkemeer egyik szigetének, Marken egyik csúcsán álló világítótorony fényét láttam felülről, a repülőről.

Aztán a városban csak egy könyvesboltban volt egy világító díszlet világítótorony, valamint a tengerparton igaziak, amiket busszal közelítettünk meg.

IJmuiden
IJmuiden gyakorlatilag  Amszterdam tengerparti kikötője, a világítótornyok ennek megfelelően a raktárvárosban találhatók - egy nagyon szuper charity bolttal és egy remek halas sütödével együtt, szinte a semmi közepén. Szóval újabb kalandokkal és hazahozható világítótornyokkal is gazdagodtunk ennek köszönhetően.
A két világítótorony eléggé hasonlít egymáshoz, csak az egyik karcsú és magas,

 a másik dundi és alacsonyabb.


Folytatjuk Rotterdammal és környékével.

2018. március 7., szerda

Menü 9 személyre

Kétszemélyes háztartásunkban ritkán főzök kilenc személyre, de legutóbb megint ez történt, így amíg még emlékszem, emlékeztetőnek leírom az arányokat és tapasztalatokat. Főleg azért, mert sikere volt, finom volt, nagyjából el lehetett előre készíteni, majd a megfelelő időben melegíteni és a családi kasszát sem terhelte meg nagyon.

A menü: Stefánia vagdalt, almás-sajtos tésztasalátával és vegyes zöldsalátával

Stefánia vagdalt, egyben sült fasírt
Hozzávalók:
  • 90 dkg darált hús
  • kb. 10 dkg zabpehely
  • 2-3 nagyobb sárgarépa
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 zsömle
  • 10 tojás (4 megfőzve, 6 a fasírt egyben tartására)
  • mustár (ez most épp nem volt otthon)
  • sertés fűszerkeverék
Elkészítés:
  1. A zsömléket félbevágjuk, majd vízbe áztatjuk. (Áztathatjuk tejbe is, de így tejmentes lesz, és épp nem akartam kibontani egy doboz tejet.)
  2. 4 tojást keményre főzünk.
  3. A darált húst, a kinyomkodott zsömléket, a lereszelt répákat és hagymát, a 6 tojást és a kb. 10 dkg zabpelyhet összekeverjük egy nagy tálban. Kicsit állni hagyjuk, amíg kivajazzuk a tepsit. Ha szükséges keverünk még hozzá zabpelyhet.
  4. A tepsibe rakunk egy réteget a húskeverékből, belefektetjük a főtt tojásokat, majd körbetapasztjuk húskeverékkel.
  5. A halmok köré kevés vizet öntünk, majd betoljuk a sütőbe, és készre sütjük. Ha szükséges, öntünk még alá vizet, hogy ne kelljen annyit vakarni a tepsit.
Ebből lett: 1 túl széles, főtt tojásos fasírt a szögletes bádogtepsimben, és 1 normál méretű tojásmentes fasírt a kicsi fém tepsiben.
Tapasztalat: legközelebb két kisebb, keskenyebb rudat sütök majd egy nagyobb tepsiben, a bádogtepsiben.
Elfogyott? Igen, csak 4-5 szelet maradt.
Melegítés: szedőlapát méretű darabokra vágva a tepsiben, amiben sültek, sütőben.
Tálalás: a hosszú világítótornyos és a karácsonyi ikeás tálcán felszeletelve.

Almás-sajtos tésztasaláta
Hozzávalók:
  • 50 dkg orsó tészta
  • 2-3 szem alma
  • kb. 20-25 dkg sajt (egy tömbben), ami keményebb, azaz kockákra vágható
  • 1 nagy pohár tejföl és/vagy 1 nagy pohár joghurt
  • flakonos majonéz
Elkészítés:
  1. A tésztát enyhén sós vízben kifőzzük, majd jól kihűtjük. (A hűtés nagyon fontos, most kihagytam, és a még langyos tészta magába szívta a tejfölt, joghurtot, majonézt. Így ezt a legjobb az összeállítás előtte este megtenni.)
  2. Kisebb, falatnyi kockákra vágjuk a sajtot, majd a kihűlt tésztához keverjük.
  3. Az almák magházát kivágjuk, majd a gerezdeket kockákra vágjuk, majd a kihűlt tésztához keverjük.
  4. A kihűlt tésztára ráöntjük a tejfölt, joghurtot és a majonézt - ízles szerint adagolhatjuk és keverhetjük a folyadékokat. Több joghurttól könnyebb lesz, több majonéztől ízesebb.
Ebből lett: a kész tésztasalátával tele a 3 literes fazekam és egy tejfölös vödör.
Tapasztalat: legközelebb az 5 literes fazékkal indítok majd: abban főzöm ki a tésztát, majd keverem össze a salátát.
Elfogyott? Fogyott belőle, de kicsit több mint a fele megmaradt.

Vegyes zöldsaláta

Hozzávalók:
  • 1 nagy fej jégsaláta
  • 2 kisebb fej frisse saláta (épp ez volt a boltban, előtte én sem ismertem, úgy néz ki, mintha egy tőből sok rukkolalevél nőne ki) vagy egyéb leveles zöldsaláta
  • 3-4 szál sárgarépa
  • 2 db alma
  • 1 nagy pohár joghurt - olívaolaj
Elkészítés:
  1. A zöldségeket megmossuk, megpucoljuk, összevágjuk.
  2. A répát és az almát lereszeljük.
  3. Ízlés szerint fűszerezzük és meglocsoljuk joghurttal és/vagy olívaolajjal.
Ebből lett: a két nagy fém keverőtálam tele.
Tapasztalat: legközelebb külön készítek majd joghurtos és olívaolajos salátát, hogy legyen tejmentes is, és az olívásba teszek majd még uborkát, paradicsomot.
Elfogyott? A nagyobb edény nagyjából, a másik kb. félig.