2016. december 20., kedd

Adventi koszorú - fehérben

Idén kissé rendhagyó adventi koszorú készült:  nincs rajta 4 gyertya, csak egy hatalmas a közepén. A várakozás négy vasárnapja mégis megjelenik benne, mert négy masni és négy kerámia mézeskalács díszíti*.

A nagy fehér gyertyát korábban öntöttem mindenféle maradékból, és a zöld ezüstfenyő ágakkal körberakott koszorú közepére állítottam. Dísz szinte alig került rá, mert a fenyőágak zöldjének összevisszasága nem kívánt sokat.

*Férj javasolta, hogy a  koszorúba ne a kerámia mézeskalácsokat szúrjam, hanem a négy beszúrós világítótornyot. De végül maradt klasszikus.
Majd nyáron készül világítótornyos koszorú.

2016. december 3., szombat

Körték

... az egyik textilből varrt, a másik friss, az adventi naptárból.
A Tilda-könyveket mindig szerettem nézegetni: hangulatos képek, kuckósan berendezett szobák, pasztell színek. Varrni nem varrtam belőle, csak egy rózsát, organzából és kézzel. Eddig, mert egyik este végre elkészült egy körte: két régi szoknyám maradékából, levendulával kevert tömőanyaggal kitömve, meggymagokkal az alján a stabilitás és a kupaccsökkentés jegyében.
A körte a Kreatív ötlettár, barátságos otthon című kötetben szerepel. A leírást követve most először szabtam úgy, hogy előbb összevarrtam a két réteg anyagot, és csak utána vágtam ki. Eddig a hagyományosabb és anyagspórolósabb a szabásmintát az anyagra beilleszt, körberajzol, majd kivág és varr technikáját használtam. Ha a két réteg anyagot a papír szabásminta mentén körberajzolom, a vonalon varrok, és csak után vágom ki, akkor több anyag esik le, nagyobb lesz a belevágtam már felület, de gyorsabb a folyamat, és pontosabban lehet a vonalon varrni. A leírásban nem szerepelt, de a körte alját vékonyan visszahajtottam és elszegtem a géppel, csak utána férceltem kézzel az összehúzást. Így szebb lett az alja, biztosan nem foszlik majd az anyagszél.
A körte aljába a megszárított, kifőzött meggymagokból is tettem, hogy stabilabban álljon - és ne kerülgessem a fiókban a magokat.
Számomra legnehezebb a körte összehúzása és a levél odavarrása volt.
Amiben még eltértem a kötettől: nem kihegyezett fából, hanem vastagabb spárgadarabból van a szára. A spárgát az összehúzásul szolgáló hímzőfonallal, makraméöltésekkel rögzítettem, majd a levélbe is beleillesztettem, és így varrtam oda.
Anyagom még van, így őszi dekorációnak gyerekjátéknak, babakonyhába még biztosan készül belőle.

2016. november 23., szerda

Táskák

Két táska készült mostanában, de már a harmadik is félkész.
Az első egy használhatatlan-méretű-és-rögtön-szétjött-a-varrása reklámszatyor átalakításaként született Férj nadrágjával kiegészítve.
A boltnyitásra kapott hatalmas, de rövid fülű szatyor szétbontása után az anyagból átvetős oldaltáska készült. Aztán pár nap hordás után kiderült, hogy a színes műanyag nem elég erős táskának, kell valamilyen bélés, merevítő, hogy ne essen össze. Így fogtam Férj egyik leselejtezett nadrágját, aminek szárából varrtam a táskának tartást adó bélést. Így a két belső zsebbel, a tépőzáras záródással már tökéletes rohangálós, vidámító, színes táskám született, amibe belefér az A/4-es mappa is.



A másik táska anyós régi szoknyájából készült, szívecskés béléssel. Ez kisebb, nőiesebb, buggyosabb. Ez utóbbi még keresi a funkcióját, mert nekem túl kicsi, válltáskát pedig eleve nem nagyon hordok, szóval akár szabad préda is lehet.


A harmadik szürke-kék lesz, szintén A/4-es mappára méretezve.

2016. november 17., csütörtök

Toronyfelfedezések 2016-ban: Horvátország

Mielőtt megírnám azt a sok holland tornyot, amit nemrég láttunk, haladjunk időrendben, és kezdjük a májusi, horvát világítótoronnyal.
Szóval, 2016 pünkösdi hétvégéjét Zágrábban és Horvátországban töltöttük. És ha már arra jártunk, akkor elvonatoztunk Rijekába, azaz Fiumébe a tengerpartra és a világítótoronyhoz.
A Plovput kezeli a  horvát világítótornyokat, többek között tőlük is lehet világítótoronyban kialakított apartmanokat bérelni, részletek itt: http://www.plovput.hr/en/aids-to-navigation/lighthouses
A horvát világítótornyokat kezelő szervezet egyik állomása stílusosan a fiumei világítótorony épületében van, sőt a hely toronyőrök szállása is. Maga az épület festése rendhagyó, mert fekete-fehér csíkozása csak a tenger felől látszik, a szárazföld felől egyszínű fehér.


Hivatalos leírása az Adriai hajózási kézikönyvből:

Rijeka
E2822 - Rijeka, Mlaka világítótorony: kupolás tetejű torony körerkéllyel, a lakóház fölött, fekete és fehér sávokkal, 10 mp-enként felvillanó fehér fény, magasság 39 m, láthatóság 15 M.

És gazdagodott a szókincsünk is, mert
világítótorony = horvát svjetonik

2016. november 9., szerda

Zsákok

Ha előveszem a varrógépet, nagy eséllyel valamilyen textilzsák kerül ki a kezem alól. Könnyű megvarrni, hasznos, gyorsan kész, mindenféle méretben készülhet. Így készült az utóbbi időben két zsák is ajándékba.
Az egyiket Izolda kapta, aki a molyon DVD-ket ajánlott fel. Így aztán a két jó filmért cserébe, gondoltam adok valamit apróságot. Épp költözés előtt voltak, diéta közepén, de folyamatosan horgolni látom, így kézimunkazsák készült neki, névre szólóan.
A molyos profilképét a képernyőt-addig-nagyít-majd-textilfilccel-körberajzol technikával rajzoltam, kopíroztam a zsákra.

A zsák méretei:
alja: 10,5x10,5 cm
oldala:40x20 cm
behúzó (kockás anyagból):8x40 cm

A másik zsák utolsó pillanatban elkészült nászajándék lett: esküvői emlékzsák. A méretei ugyanazok, de ez fehér selyemből készült - az esküvő mégiscsak esküvő. Apró zöld filcleveleket varrtam rá kör alakban - a pár meghívója alapján. A kis filcfecniből kivágott leveleket először varrógéppel, majd az idő fogytával inkább kézzel varrtam fel a zsákra. Annyira az utolsó pillanatban készült, hogy a behúzó selyemszalagot az odafelé metróúton fűztem bele. Ezért nincs fotó sem.
Mivel a vőlegény könyvtáros, a zsákba katalóguscédula is került :-)

2016. október 3., hétfő

Noszvajkoszorú

Tavaly egy kellemes októberi hétvégét Egerben töltöttünk, azon belül a szombatot Noszvajon, a birsünnepen. Itt nem csak sétáltunk a faluban, a kastélyban, hanem finom birslekváros süteményeket kóstoltunk. A birs - leszámítva pár konyhai felhasználási kísérletet - számomra mindig csak sajt volt, ami finom, de kissé túl tömény és túl édes. Itt azonban a gyümölcsöt lekvárként is hasznosították: buktába és mini pitébe töltötték. Szimpatikus döntés volt, mert a sütemények finomak és különlegesek lettek a kissé fanyar lekvárral.
A mindenféle programok között kézműves foglalkozás is volt, amihez lelkesen csatlakoztam. Őszi koszorút lehetett készíteni: kartonpapírból kivágott körre ragasztottuk a színes papírokból kivágott levélformákat.
Mindenki rajzolt, vágott, majd rajzolt és vágott. Aztán jött egy apuka, aki tömeggyártásra állt rá: összehajtotta a papírt, rajzolt, majd kivágott 5-6 db levelet egyszerre. Hamarabb készen is lettek, a gyerekei sem unták meg.

A koszorú bekerült az őszi dekorációink közé, emellett felidézi egy nyaralás emlékét.

2016. szeptember 29., csütörtök

Szülinapi szappanfőzés

Augusztus végén a szülinapon egy vasárnapra esett. Bizonyos furcsa jelek* után rájöttem, hogy a Férj által szülinapi buliként emlegetett esemény nem azt jelenti, hogy valahogy ünneplünk kettesben. Nem, ez valami más lesz.
Aztán becsöngettek. Megjött egy ismerős, hatalmas kosárral és kiderült, hogy szappant fogunk főzni. Később jöttek többen is, összegyűltünk, kitaláltunk, szagolgattunk. Végül vörös agyaggal színezett, fahéjas szappan készült.
Természetesen világítótorony formájú is.


Volt torta is, meg kaptam mindenféle apróságot, és ismét kiderült, hogy remek Férjem van. Nem csak meglepetés, hanem kézműves szülinapot szervez nekem.
* az árulkodó jelek:
Szombaton nyugis napot tartottunk, elmentünk sétálni, meg egy közeli cukrászdába sütizni, fagyizni. Nézegettük a tortadíszeket, tortákat, Férj rákérdezett, hogy melyiket is szeretem, az Esterházyt?
Férj leürítette az étkezőasztalt, és láthatóan nem csinált semmit és nem kezdett bele semmibe, és engem sem kérdezgetett, hogy mit is csinálunk délután. Csak hagyta, hogy matassak a varrógéppel, ő pedig olvasott. Aztán befutott egy telefon, amire ez volt Férj reakciója: nem baj, a többiek is később jönnek. És amikor már nem titkolt semmit, akkor nasikat kezdett kirakni müzlis tálakba.

2016. szeptember 23., péntek

Neszesszerek

A kezem újbóli használatba vételével párhuzamosan elkezdtem nyüstölni a varrógépet, mert ezzel egyrészt alkotok valamit, és még a csuklóm is kímélem a törés után. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg á-csak-5-perc-kell-neki javítanivaló gyűlt össze, a kupacolódó anyagmaradékokról, varrásra előkészített anyagokról, összegyűjtött szalagokról, gombokról nem is beszélve. A kezdjük a kisebb dolgokkal alapján a maradékoknak estem neki, kis neszesszereket, tárolókat varrva.


Mivel a kiindulás mindig a fecni, így nem igazán születik két egyforma, sőt mivel varrás közben alakul a forma, nincsenek meg a méretek, szabásminta sem. De ez nem jó, így az egyik névnapi ajándékba készült neszesszernél terveztem kicsit. Ha szabásminta nincs is, legalább az megvan, hogy mekkora anyagból készült, és nem kell mindig újra kitalálnom.

Szóval, az alábbi, tollak tárolására is alkalmas méretű neszesszer az alábbi varrásráhagyás nélküli anyagból készült.

Kiindulás, a fecni, azaz a bordó, virágmintás anyag: 19 cm széles, 9 cm magas.
Az egyik oldalához 4 cm magas, 19 cm széles, a másik oldalához 29 cm magas, 19 cm széles anyagot varrtam.
Az alja kialakításához a nagyobb, 29 cm-es anyagrészen a fecni után 2 és 8 cm-rel bemértem 3 - 3 cm-t mindkét oldalon, majd az azonos oldalon lévő jelöléseket összekötöttem, így 3x6 cm-es téglalapokat kaptam.
A 29 cm magas anyagból készült a tároló fedele is. Az anyag fecnitől legtávolabbi végétől lemértem 2 cm-t az ív kialakításához. Az anyag végétől 2 cm-re húzott vonalra a két szélétől indulva bemértem 6,5 - 6,5 cm-t, valamint kimértem az anyag közepét is, azaz 9,5 cm-nél is bejelöltem az anyag eredeti végén. A 6,5 cm-ektől indulva a középen lévő jelölésig megrajzoltam az ívet. Az ív magassága így 2 cm lett.
Amikor kész voltam mindezt kiszabtam még egyszer. A pontos méreteket itt nem tudom, mert a már összevarrt anyagot rajzoltam körbe (a két varrás miatt valószínűleg kb. 1 cm-rel rövidebb anyagot, mintha összeadjuk az eredeti értékeket).


A külső részt keskenyebb, a belső részt szélesebb varrásráhagyással varrtam össze. Először a két oldalát, majd az alját, utána az ívet és a fedél két oldalát az oldalvarrásig. Kifordítás után végül egyszer visszahajtottam és levarrtam a neszesszer szájánál lévő anyagokat. Miután elrendeztem a belső tasakot a külső anyagban, összeillesztettem a szájánál lévő anyagokat, és azokat egymáshoz varrtam. Így bár látszik, és kívül van a külső varrás, anyagszél nem csúfítja a képet, a több réteg anyag pedig még tartást is ad a neszesszernek.
Utoljára következett a gomblyuk, és a gombként szolgáló fagolyó felvarrása.

Leírni hosszabb és bonyolultabb, mint megvarrni :-)

És tárolhatunk benne mindenfélét: papírzsebkendőt, körömlakkokat, ceruzát, tollat, apró folyamatban lévő kézimunkát, kézkrémet és ajakápolót, töltőt, fülhallgatót - ha táskarendszerzőként használjuk. De állhat a polcon, szekrényben. Ha a két réteg anyag közé nejlonzacskót varrunk, vízálló lesz, így uzsonnás tasaknak is alkalmas lehet.

2016. augusztus 18., csütörtök

Egy péntek délután...

... sétálni indultunk Férjjel a környéken. Vicces helyen lakunk, kertes házak mellett, 10 percre a metrótól, de teljesen olyan érzés, mintha nyaralóövezetben lennénk. De nem csak a környezet olyan nyaralós, hanem az emberek is, akik például kiülnek a kertjükbe olvasgatni, vagy grilleznek a teraszon. Szóval elindultunk egy ilyen "nyaralós" sétára, és útközben találtunk egy kilomtalanított szekrényt. A hátlapját hazavittük, és mindenfélét fűrészeltünk belőle. A kartonszerű vékony préselt falemezt könnyű volt lombfűrésszel is alakítani. Elsősorban persze világítótornyok készültek, de vágtam ki csipketartó lapos orsókat, ajándékcsomagra való teáscsészét és szíveket is.
Hogy a fűrészelés ne koszoljon a lakásban, kiültünk a belső udvarra, vittünk sámlikat, dörzspapírt, könyvet, majd a szabadban vacsoráztunk. Szóval alkotó mininyaralás keletkezett belőle.
Aki kidobta a szekrényt, biztosan nem gondolta, hogy ennyire örülünk neki, és ilyen jó programunk lesz. Mire beesteledett, az egyik hátlapot teljesen feldaraboltunk, smirgliztük, már csak a festésre várnak az elemei, a másikat pedig kezelhető méretűre aprítottuk.
Két szívecskét rögtön fel is használtuk, és másnap a nászajándékra került belőle.

2016. augusztus 16., kedd

Bordó esküvői készlet

Az egyik egyetemi volt évfolyamtársam augusztus közepén férjhez ment. Tavasszal említette először, én pedig bőszen felajánlottam, hogy varrok gyűrűpárnát, segítek, amiben kell. Aztán május végén eltörtem a csuklóm, július elejéig gipszben volt a jobb kezem. Augusztus elejére már kezdem visszakapni a kezem, ha nem is működik tökéletesen, de újra tudok két kézzel gépelni, jobb kézzel egeret használni.
Még a tavaszi levelezés kapcsán kérdezgettem, hogy milyen színű meghívót terveznek, milyen lesz a dekoráció, megmutattam milyen gyűrűpárnákat készítettem eddig. Színek akkor még nem alakultak ki, és leginkább a pamutcsipkés-gyöngyös-monogramos párna tetszett neki. Hááát, a törés miatt ebből kb. csak a varrást tudtam megvalósítani, így a meghívó színeiből kiindulva, a csipkét megtartva varrtam a gyűrűpárnát.

Aztán a lánybúcsún felmerült, hogy nincsen szütyő, így az is készült.  Ezzel kevésbé vagyok elégedett: kör alapon jobban mutatna, és kicsit alacsonyabban, kisebbként. Így, ha szütyőnek a nagy napon kicsit nagy, az esküvői képeslapokat, emlékeket még rejtheti.
A menyasszony ruhája nem hófehér, hanem törtfehér, ekrü volt, így a szütyőt és a gyűrűpárnát is nem a hófehér selyemből, hanem egy régi szoknyám ilyen árnyalatú béléséből készítettem.
A szütyő a mostanában bevált formát kapta, azaz négyzet alapra egy téglalap, a téglalap tetején visszahajtás, annak oldalán gomblyuk az összehúzásnak. A külső réteg a selyem, belül fehér vászon, rávasalható közbéléssel megerősítve (csak erre tudtam vasalni...), díszítésnek pedig a gyűrűpárnánál is használt csipkés szalag. A behúzás adott volt (a szoknya felhajtása), és a táskajelleget erősítve mindkét oldalra került 1-1 gomblyuk, két szalagot fűztem bele egymással ellentétesen, így összehúzható, kézre akasztható, könnyebben nyitható.
Ez volt a második varrásom, ahol két réteg anyagból állítottam össze a tárolót. Készen lett, megvarrtam, de az összevarráshoz legközelebb ezt a sorrendet használom majd:
  1. a külső rész oldalait összevarrni, ekkor rávarrni a szalagot, sőt bele az oldalvarrásba
  2. a bélés oldalait összevarrni
  3. a két réteget összeilleszteni, a külső részt visszahajtani, levarrni a házat a behúzáshoz, egyben hozzávarrni a bélést a külső anyagréteghez
  4. a külső rész alját hozzávarrni csak a külső részhez
  5. a bélés alját a háromnegyedig összevarrni, majd kifordítva az utolsó oldalát is (ezt is csak önmagához varrni)
A szütyőbe átadáskor lila és fehér oganzavirágokat rejtettem (ehhez hasonlókat), amik a nagy napon a menyasszony haját díszítették.

Aztán a nászajándékot is a bordó szín jegyében csomagoltuk be: mintás szalagból masni, bordó szalag, és két szívecske*. És mivel a menyasszony könyvtáros, könyv alakú dobozba rejtettük a borítékot.




*A két szívecskének azonban története van, de az már egy következő bejegyzésben olvasható.

2016. augusztus 15., hétfő

Félkezes alkotások

Lassan újra alkotok, bőszen nyüstölöm a varrógépet, de abban az időben sem voltam teljesen tétlen, amikor jobbkezesként a jobb csuklóm zöld gipszben pompázott. Főleg az első napokban hiányzott nagyon, hogy tétlen vagyok, és ekkorra esett Óbudán a Korok napja nevű rendezvény, ahol kipróbáltam a bal kézzel festést, és a fél kézzel kosárfonást. Bár ez utóbbit inkább három kezesnek kellene nevezni, mert Férj két keze volt, ami helyettesítette a hiányzó egy kezemet. Ő fogta a készülő kosarat, tartotta szorosan az előző szálat, míg én a kettős gyűrű aktuális szálát vezettem. Együttműködés volt a javából, akár házasságra felkészítő feladatként is el tudnám képzelni :-)

A balkezes, fél kezes lét alatt hihetetlen volt szembesülni azzal, hogy a világ mennyire kétkezes, és azon belül is mennyire jobbkezes.

Rengeteg, addig természetesnek számító mozdulat előtt kellett elgondolkoznom, sőt néha segítséget kérnem.

Lelassultam, átértékelődött sok minden, más dolgok lettek fontosak, másként tekintek a körülöttünk lévő világra.


2016. május 31., kedd

Blogszünet

A következő időszakban a blog szünetel egy kicsit - legalábbis friss alkotásokat nem fogok mutatni. Ugyanis eltört a csuklóm. Természetesen a jobb, mert jobbkezes vagyok. Így a kreatívságok kimerülnek az eddig hétköznapinak számító cselekvések megoldásában. Alkotni nem tudok. Talán keresztszemezni tudnék, ha lenne állványom, amire a hímzést rögzíthetném, és valaki befűzné a tűbe a szálat. Szóval így maximum a felnőtt kifestő maradna, de az is csak bal kézzel. Nem tudom, hogy bírom majd az alkotás nélküli heteket...

Talán lesz időm behozni a blogon az elmaradásokat, úgyhogy
Retrospektív üzemmód: START.

2016. május 12., csütörtök

Játszótérre avagy parkba / Az adekvát medve barna

A Terézvárosi Gyermekkönyvtár 2016 januárját a medvék hónapjává nyilvánította, és a mindenféle könyvtári medvés programok mellett az olvasók medvéinek szépségversenyt rendezett. Megkértem anyukámat, hozza el a gyerekkori medvémet. Azt nem találta, így varrtam egy medvét. Őt.
Előszedtem a polcomon régóta tárolt szabásmintát, vettem drapp és sötétbarna műszőrmét bébi plüsst, majd két reggel megvarrtam a medvét.
Persze ez nem ment probléma nélkül: éhes volt, és megevett egy tűt, valamint az egyik lábát közvetlen a hónaljába varrtam, így ha nem ül, akkor balettozik.
Ennek ellenére vagy pont ezért, sikere volt. Az egyik ismerősöm kért is egy medvét. Kérését pedig szívesen teljesítem, mert bár csak 80 cm sötétbarna és 40 cm drapp anyagot vettem, alig fogyott belőle, így még legalább 5-6 medvéhez elegendő anyagom maradt.
A második medvénél már tanultam az első hibáiból:
  • rendszeresen megtisztítottam a varrógépet az anyagból hulló szöszöktől
  • ha több réteg anyagot varrtam, kézzel emeltem rá a talpat, és nem erőltettem a gépet
  • külön kitömtem a pofiját és a pocakját
  • az arcát még akkor kihímeztem, amikor még nem voltak rajta a kezek és a lábak
  • külön kitömtem és levarrtam a végtagjait
  • nem akartam egy varrással végigmenni a teljes testén, hanem csak darabonként varrtam be a kezeit és a lábait
Így született a Balettmedve után a Kis-nagyfülű Medve, aki szemeit a homlokán hordja.**

**Jókai: Aki a szívét a homlokán hordja

2016. május 4., szerda

Lila biciklihez

... lila üléshuzat dukál. És mivel az én biciklimről van szó, ezért világítótornyos üléshuzat jöhet csak szóba.
Így kezdtem csak úgy fejből, minta nélkül horgolni egy lila-fehér világítótornyot. Az alap láncszemsorra különböző hosszúságú pálcákat horgoltam, hogy kissé ferde, háromszögszerű alapot kapjak. Aztán erre jöhettek a további átlós csíkozású sorok. Alulról fölfelé haladtam, annyi csavarral, hogy a legelső, fehér sor kezdés után kimaradó szálára lila pálcákat is horgoltam. Az egyes sorokban azonos hosszúságú, egyráhajtásos pálcák követték egymást, míg a lámpaház alatti lila sorban újra egymás mellé kerültek különböző magasságú pálcák.
A lámpaház sárga egyráhajtásos pálcák soraiból, míg a világítótorony teteje újra eltérő magasságú pálcákból készült.

Miután a torony készen lett, és nagyjából világítótorony alakkal rendelkezett, elhelyeztem a térben, azaz horgoltam szárazföldet, tengert és eget is.
A háttér megalkotásánál próbáltam követni a bicikliülés jellegzetes alakját - több, kevesebb sikerrel. Végül lila láncszemeket horgoltam a legutolsó sorok pálcáira, így adva magasságot a huzatnak. A legutolsó lila sorban a legkeskenyebb részen összehorgoltam, a széles felén pedig időnként láncszemekkel helyettesítettem 3-4 pálcát, bújtatót alakítva ki a gumiszalagnak.
Végső lépésként két réteg pólóanyagot férceltem a horgolt világítótornyos biciklihuzathoz, hogy melegebb és tartósabb legyen.
Bevált, kényelmes, könnyen leszedhető és felrakható, csak....
....
... a mintát leggyakrabban gombának nézik vagy hőlégballonnak...

2016. május 1., vasárnap

Bögrepulcsi, avagy megrendelés egy


A 30. szülinapi sál horgolásához ezt a bolyhos fonalat használtam fel, és ez tetszett meg annyira egy ismerősnek, hogy rendelt belőle egy bögrepulcsit. Szerencséje volt, még maradt a motringban lilának, horgolva azonban bordónak kinéző fonalból. És még volt pár napom a Molyon az ajándékba kapott pro tagságomból, így az ott futó Olvass és gyárts! kihíváshoz fel tudtam tölteni a képet. Szóval így összekötöttem a kettőt, és egy kreatív könyvből horgoltam a bögremelegítőt.

A minta a kötet legutolsó mintája alapján készült, Egyszerű horgolt minták 2. minta névre hallgat. Tényleg egyszerű: a kezdő láncszemsor minden 2. láncszemébe 3 pálca, majd minden 4. láncszemébe 1 pálca. A 2. sortól kezdődően pedig az 1 pálcákra 3 pálca, míg a 3 pálcák középső elemére kerül 1 pálca.*
A fordulást és a sor befejezését nem írja le pontosan, csak annyit ír, hogy egyráhajtásos pálcáknál 3 láncszem a sormagasítás, így kissé hullámos lett a széle, de ez pulcsinál, összedolgozásnál úgysem látszik, és ő is körbehorgolja a végén.
A mostani színes, szagos könyvekhez képest egy teljes más világ ez a kötet. Rövid, tömör leírások, ami feltételezi, hogy tudsz kötni és horgolni, és nem ez az első darabod.
Az 1., 2., 5. és 6. sorban egyráhajtásos pálcákkal, a 3., 4. sorban kétráhajtásos pálcákkal horgoltam a mintát, de a bolyhos fonal sajnos annyira adja ki.
*Azt hiszem ez az a mintabonyolultság, amit csak szöveges leírás és a minta közepét ábrázoló fekete-fehér fotó alapján megértek, mivel mintarajz és szöveg alapján tudok leginkább horgolni.

2016. április 29., péntek

Alternatív születésnapi torták

Április a születésnapok hónapja nálunk: előbb anyukám, majd egy héttel később Férj öregszik fiatalodik egyet. A születésnapra pedig torta is jár. Azonban azt már kitapasztaltam, hogy a sütőmben nem tudok rendesen süteményt sütni. Vagy odaég, vagy kiszárad, vagy nyers marad kissé, vagy ezek kombinációja. (Hiába, a húsokat, zöldségeket, ebédeket jobban szereti sütni.) Emellett anyukám fogorvoshoz is jár mostanában, így valami puha süteményre volt szükség, neki végül a nyári kedvenc babapiskótás-joghurtos készült.

Sütés nélküli joghurtos
Hozzávalók:
1 kis pohár natúr joghurt (150 g)
1 nagy pohár görög joghurt (330 g)
25 dkg túró
1 üveg őszibarackbefőtt
kb. 8 db babapiskóta
Elkészítés:
a babapiskótákat 2-3-4 darabba törjük, attól függően, épp hogy esik, és mekkora helyet szeretnénk vele kitölteni
egy üvegtál aljára tördelünk *1 réteg babapiskótát
meglocsoljuk a natúr joghurttal
ráteszünk 2 db fél őszibarackot
megszórjuk 1 réteg túróval
az egészet beborítjuk a görög joghurttal*
újabb babapiskóta-réteg
rászórjuk a maradék túrót
a maradék joghurttal kiegyenesítjük a tortánk tetejét
végül őszibarackkal díszítjük

A receptben megadott mennyiség és rétegek került a képen látható tortába, de a *-ok közötti részt tetszés szerint ismételhetjük, amíg tart a tál és az alapanyagok.
Ebből 4 hatalmas adag lett, de 6 személynek is elég lett volna.

Férj születésnapjára pedig müzlitortát kapott. Az ötletet a Pinteresten látott mindenféle csokiból épített kosarak, szánkók, torták adták.

A torta felépítése, azaz hozzávalók:
  • 3 db eltérő átmérőjű konzervdoboz
  • cellux
  • müzliszeletek, kókuszrúd.
Előszedtem a szekrényből 3 konzervdobozt, legalulra az ananászos/őszibarackos került, erre a kukoricás, végül a tetejére a sűrített paradicsomos. Mindegyik kerek, de egyre kisebb az átmérőjük, így megállnak egymáson.
Miután beszereztem sok müzliszeletet és hosszú kókuszrudat, elkezdtem felépíteni a tortát.
Kétoldalú ragasztószalag híján sima celluxot ragasztottam a legnagyobb konzervdobozra, kissé visszahajtva, így odaragadt a dobozhoz, de müzliszeleteket is lehetett ráragasztani. Mivel maradt ki még müzliszelet, a legnagyobb konzervdobozt megtöltöttem, de ha ez nem lett volna, akkor az aljával fölfelé használtam volna.
A kukoricás konzervdobozt fejjel lefelé fordítottam. A müzliszeleteket ugyanúgy rögzítettem, de alul még körbe is tekertem a kész müzlihengert.
A legkisebb konzervdobozt is körberagasztottam müzlikkel, majd hosszú kókuszrudakat állítottam bele, így lett a tortának még egy emelete.
Miután kész lettem, az egészet bevágtam egy fiókba, és még kb. 2 hétig ott várták, hogy átadjam a tortát - az egyes szinteket ezért sem rögzítettem egymáshoz, így könnyebb volt elrejteni.
Az összeállításnál csak egymásra pakoltam a konzervdobozokat: a legnagyobb - megtöltve, majd erre jött a közepes - fejjel lefelé, ennek a felülre került aljára pedig a legkisebb konzerv.

2016. április 11., hétfő

A festett selymek

... már régóta ott álltak a polcon. Megfestettem 2009-ben, aztán a szélére festett színes foltokból 2014-ben elkészült a kitűzővirág. Már akkor kitaláltam, hogy a nagy kerek körből kis szütyőt varrok majd. Körbevágtam, teamécsessel elszegtem, aztán amikor megkaptam a varrógépet, azaz 2016-ban megvarrtam: visszahajtottam a szélét és szalagot fűztem bele. De nem tetszett. Nem érvényesült a minta.
Végül előszedtem egy sima zöld pólót, és arra került a kör. Ezzel feléledt, érvényesül, hasznos, egyedi és különleges lett.
És ajándék a 30. születésnapra.
És ezzel a kupac is csökkent :-)

2016. április 6., szerda

A szombati nagybevásárláson

megvettük a legfontosabb és nélkülözhetetlen dolgot a háztartásunkba:
a 8. világítótornyos bögrét

Én simán elsétáltam mellette, Férj szúrta ki a körömlakkok, telefontokok és mindenféle mütyür között. Mivel akciós volt és van hozzá kistányér, szintén világítótornyos mintával, velünk jött, és ez lett a 8. világítótornyos bögrénk.

2016. március 23., szerda

30. szülinap

Egy ismerős 30. születésnapjára valami olyat gondoltam készíteni, amiben valahogyan benne van ez a kerek évforduló, a kerek szám. Mivel szereti a lilát, valami lilásat találtam ki, de szigorúan az otthoni alapanyagokból - a maradékhasznosítás jegyében. Így választottam ki a fonalgyűjteményből egy lilásnak tűnő motringot, valamint a maradék mindenféle színű kék fonalakat, és elkezdtem japán köröket horgolni. Pontosabban japán virágokat, amiket félbehagytam a 5. sornál (5 lsz, hozzáhorgolni az előző sor lsz-ébe, a 3 erp-k közötti láncszemekbe), azaz a szirmok pálcái már nem készültek el, csak a láncszemsor. Ezzel egyrészt gyorsabban haladtam, 30 db az mégiscsak 30 db, másrészt több esetben csak ennyire futotta a kék maradékokból. (Még úgy is, hogy a 4. sorban megint nem 4, hanem csak 3 egyráhajtásos pálcát horgoltam.)
Az összeállításnál az volt az alapelv, hogy az egységességet biztosító lila fonalak ne találkozzanak, így minden lila után 2 db kék kör következett, a másik sorban pedig a 2 db kék közé horgoltam be a lila kört, majd szintén 2 kék után a következő lilát.
Bár vékony fonalakból készült, a vastag 3,5-es tűvel* horgoltam, így lazábbak a szemek, puha és jó esése lett a sálnak. A közepére olyan kék színű virág kör került, amiből csak 1 db van az egész sálban, mert könnyebb hordani és felvenni, ha látszik, hol a közepe. Az egyes köröket folyamatosan állítottam össze, azaz horgoltam egymáshoz (2 lsz; beleölteni a szomszéd kör megfelelő fülébe, hozzáhorgolni; újra 2 lsz), de így is min. 60 fonalvég keletkezett. A fotón ezek még látszanak, mivel az eldolgozásuk majdnem ugyanannyi idő volt, mint a körök horgolása.

Mivel mindig és mindenhol a köröket horgoltam, a sál elindított egy lavinát, kaptam megrendelést bögrepulcsira és poháralátétekre is.

* Kicsit furcsák a tűszámozásaim: Van egy hármasom, ami fele olyan vékony mint egy másik, 3,5-es. Mondjuk a 3-as régi, anyukámtól örökölt, egyenes, nyéltelen, minden kiszélesedés nélküli fém, míg a 3,5-es teflonbevonatú, műanyag fogóval rendelkező horgolótű. De a köztük lévő 30 év talán nem indokolná a különbséget.

2016. március 1., kedd

Nepáli lánc

Bár már több mint 5 éve molyolok, 2015-ben voltam először Molyszülinapon és vettem részt a Molykarácsonyi húzás és ajándékozáson. Ez utóbbinak lényege, hogy a karácsonyi húzásokhoz, angyalkázásokhoz hasonlóan mindenki ad és mindenki kap ajándékot. Minden jelentkezőnek kisorsolnak egy másik jelentkezőt, akinek a kívánságlistájáról kiválaszt és megvesz egy könyvet, majd postán elküldi a húzottjának. Ugyanígy ő is kap a kívánságlistájáról egy könyvet csomagban.
A kívánságlistám összeállításával eléggé bajban voltam. Mert igen, szeretem a könyveket, szeretnék is könyveket, ám a legtöbbször megelégszem a könyvtári kölcsönzéssel, ami pedig hiányzik, az kb. nem kapható, és mostanában az alapelv: előbb kölcsönzök, utána vásárolok - ha arra érdemesnek találtatik egy könyv. Végül csak összeszedtem a minimum 10 könyvet, olvasásra váró szépirodalmi műveket, na meg kreatív könyveket: tetxtilfestős, nemezelős, Tilda, összefoglaló a gyöngyfűzésről.
A csomagban ez utóbbi könyv érkezett. A kívánságlistára azért került fel, mert egy bolti átlapozás során megtetszett, hogy nem csak egy mintát és/vagy technikát variál egy teljes könyvön keresztül, hanem van benne gyöngyszövés, egysoros és többszálas gyöngyfűzés, drótos gyöngymunkák, de szerepel benne a most divatos heringcső és Peyote-fűzés is. Mindez érthető ábrákkal és inspiráló színes képekkel. Szóval a sok kis vékony füzetet helyettesítheti.
A sok átlapozás, nézegetés és tervezés után elsőnek a nepáli lánc készült el belőle - színes, fekete, fémes gyöngyökkel.
Itt pedig sajnos kiderült a könyv egyik hibája is: nem adja meg, hogy kb. mekkora fűzőszál szükséges egy-egy mintához. Jól jött volna, hogy 5 cm nepáli mintához X méretű kásagyöngyből kb. 15 cm szál kell, tehát kb. háromszoros hosszúsággal számolj.
Sajnos toldanom kellett a szálat, de egy nagyon dekoratív, ám ugyanakkor egyszerű fűzésű nyakláncot kaptam. Így biztosan készül még ilyen lánc, de a többi mintára is sor kerül még.
Köszönöm a könyvet! És azt hiszem jövőre is karácsonyozok így :-)

2016. február 26., péntek

Összhang

Tegnap bevásároltunk Férjjel. Ez nem esemény, és nem kerülne ide, ha nem történt volna az, ami. De megtörtént, úgyhogy egy boldogságmorzsánál több, önálló bejegyzés lett belőle.

A boltok akciós, közeli szavatossági idő vagy szépséghiba miatt akciós termékeit gyakorta megnézzük. Én éppen visszaraktam pár dolgot, amit mégsem vettünk meg, Férj addig elkezdett sorban állni és a szalagra tenni a dolgokat. Az akciós kosár a szalag elején volt. Mikor visszaértem, megnéztem, és kérdeztem Férjet:
 - Nem cseréljük le az 1 db csokinkat 2 db ugyanolyan akciósra?
 - De igen - mutatta Férj a már szalagon lévő 2 csokit.
 - Nem veszünk teát? - kérdeztem tovább Férjet, kezemben egy teával.
 - Én már vettem egyet a melóba, ha akarsz otthonra is, akkor jöhet még egy - emelte fel az ugyanolyan teásdobozt a szalagról.
Ekkor már mosolyogtam, és arra gondoltam, hogy de jó, hogy ő a Férjem!

2016. február 24., szerda

Csúcsos japán virág

Munkatársam születésnapjára kitűzőt horgoltam - kék színben, mert a kék a kedvence. A szokásos japán virág készült most is, de két színben és egy kis csavarral.
A 3. sor után váltottam színt, azaz a szirmok alatti egyráhajtásos pálcák már a sötétebb kék fonalból készültek. Emellett a szirmokban a kétráhajtásos pálcák közé 3 láncszemet horgoltam, azaz az 1. kétráhajtásos pálca után 3 láncszem következett, utána az 1. láncszembe öltöttem, végül jött a 2. kétráhajtásos pálca. Így a szirmok vége nem kerek, hanem csúcsos lett.

2016. február 22., hétfő

Világítótornyos minikódex

..., ami valamikor évekkel ezelőtt készült a Millenáris valamelyik szabadtéri gyerekfoglalkozásán. Aktualitását pedig az adja, hogy a legutóbbi szombaton inkább otthon varrtam, mert a hidegben nem mentünk el ugyanoda alkotni valamit.
A közepén pár oldal papír összetűzve, a táblája fából, a gerince és a tábla mintája pedig bőrből. Ha hatalmas lenne és láncra kötött, akár a középkori kódexek modern testvére is lehetne. Így viszont egy pici tenyérméretű jegyzetfüzet, világítótornyos mintával. És a gyűjteményünk része.

2016. február 3., szerda

Megkaptam!!!

Férj szervezkedett karácsonyra, így tőle és a családtól kaptam egy varrógépet. Úgyhogy jöhetnek és jönnek is majd a varrás címkét kapott bejegyzések.
Köszönöm, Férj!

2016. január 29., péntek

2015

2015-ben először:
  • bringáztam szinte egész évben: februártól novemberig
  • voltam csak 1 napot MEKDSZ-táborban
    kocsival
    téli táborban nem Egerben
  • voltam Szolnokon, de akkor már rögtön kétszer is
  • voltam Prágában
  • voltunk Hiddensee-n
    vonatoztunk haza Hamburgból
  • főztem birslekvárt
  • squash-oltam
  • voltam molyszülinapon
  • lett saját varrógépem
    varrtam a saját varrógépemen
  • nem tudtam válaszolni arra a kérdésre, hogy melyik a gyülekezetünk
  • voltam úgy a nagyszüleim lakásában, hogy nem volt benne senki, és ez volt az utolsó alkalom, hogy csak úgy bemehettem
Az évértékeléshez még 2010-ban találtam pár kérdést Kamilla blogján. Ezt azóta már többször is használtunk, segít végiggondolni az évet, az eseményeket, az örömöket és nehézségeket. Az eredeti kérdéssor már nem elérhető, és a kérdéseket kissé átalakítottam, kibővítettem, így közzéteszem most, hátha segít másnak is.


A 2015-ös boldogságmorzsák hol rendszeresen, hol rendszertelenül vezetett listája:

2015. január
  • vendégeket fogadni és Catant nyerni
  • operát nézni a kukucskálólyukban
    opera tortát enni
  • vásárlási utalványt nyerni
  • Férjjel tömegközlekedni
  • aszalt paradicsom 
  • Berci
  • aszalt paradicsomos saláta
  • könyvet nyerni (és felajánlani) 
  • Eudoxos-tétel 
  • keresztszemes készleteket kapni
  • felfúrt könyvespolcok
  • hamburgi fahéjas katalán krém
  • kolbászt karikázni a gombaszószba
  • kecskesajt 
  • világítótornyos post-crossing lapot kapni, úgy hogy nem is vagyok benne - köszi, Kitti!
  • tulipánt kapni Férjtől
  • Férjjel ebédelni munkanapon: szerdán és pénteken is
  • hatalmas pelyhekben hulló hó - kastélyszerű épület előtt
  • gombokat válogatni
2015. február
  • Versszínház
  • MEKDSZ téli tábor
    régi egyetemi ismerősökkel találkozni
    nagyokat nevetni
  • Férj újszerű melegszendvicse
  • pirított hagymával enni szendvicset és melegszendvicset
  • tulipánt kapni, majd
    cukrászdában randizni Férjjel
  • munkatársi ebéd: vargányás szarvasragu, krokettel
    a Benczúr Ház épületdíszei
  • mosolygós islert kapni
  • házaspári csendesnap
    a csendesnapra sokat tekerni
    a csendesnapon sokat haladni a horgolással
    felfedezőFérj
  • vasárnap:
    házaspárok istentisztelete
    torta és zöld süti
    tavaszi függesztéket venni
    nem sorban állni és idegeskedni, hanem a Városligetben napsütésben sétálni
    filmet nézni és beszélgetni
    zöld süti újra
    nyugiban bejutni a Szépművészeti Múzeumba
    alkotni
    operát hallgatni
    megnézni a Román Csarnokot
  • ebédet rögtönözni
  • könyvet eladni
  • hogy a leejtett laptop működik
  • sós finomságot kapni Férjtől 
  • Nádor terem
    koncert közben horgolni
2015. március
  • március = tavasz = kacsák tavaszünnepe
  • zöldfűszeres bagett 
  • tortát biciklivel szállítani
    hogy van vendégágyunk
    spontán, buli utáni filmnézés
  • bringával elsuhanni az álló kocsisor mellett
  • papírkupacokat csökkenteni
  • Kecskemét világítótornyát megtalálni
  • kokárdatorony
  • csokrot kapni a múzeumból
  • polcot rendezni
  • cicaposta
  • csokitojást keresni a munkahelyi kertben
  • DVD-t selejtezni
2015. április
  • fogasokat, polcokat felfúrni a lakásban
  • hogy van két szobánk
  • a vendégágyunkban aludni otthon 
  • hatalmas kávés habcsók
  • medvehagymát kapni munkatárstól
  • kabát nélkül biciklizni
  • múzeumlépcsőn ücsörögni
  • az első szabadtéri piknikebéd 
  • perjátszókör 
  • az érkező cuccokat hamarabb elrendezni, mert előkészítettük nekik a helyet
    varrógéptartó komód ajtaját felszerelni
  • őszibarackos forró csoki 
  • lelakkozni a kosarakat
2015. május
  • hosszú hétvége
  • házassági évforduló
  • Óbuda Napja
    Csillaghegy tortája
    családias hangulat Csillaghegyen
  • meglepetésvendégekre hazaérni
  • rendet rakni
    a nyitott polcon
    otthon
  • bringás reggeli
    bringás uzsonna
  • lefesteni a fürdőszobai kapaszkodót = mintha újat vettünk volna
  • sok lufi a lakásban
  • világítótornyos-medvés függönyt találni 
  • Múzeumok Majálisa
    • Dobos cukrász felírójának és főszakácsának lenni; dobos tortát enni
    • világítótornyos és ajándékkísérős nyomdát gyártani
    • gyógynövényes-szalagos-cirádáspapíros tüte
  • tekerni és kijutni az Óbudai-szigetről
  • elhagyott kardigánt megtalálni
  • lufival biciklizni
  • ACSKÓ = Alapítvány a CSigák Közlekedési Oktatásáért 
  • Bubizni
  • az udvaron uzsonnázni és csigát sétáltatni 
  • briósos-pezsgős-esküvőköszöntős értekezlet 
2015. június
  • nyaralni
    • müncheni folyón szörfölők
    • nürnbergi könyvtár csomagmegőrző szekrényei
      nürnbergi puszedli
      nürnbergi városfalon sétálni
    • gömb-esőkabátok
    • zárterkélyes, szép kilátásos szoba
    • Kater Diego
    • Kleine Venedig Bambergben
    • játszótér és tó és világítótorony Kronachban
    • fél órás Lipcse
    • stralsundi szoba, kilátással a tengerre 
    • kompozni
    • Hiddensee
      biciklit annyiért bérelni, mintha átvittük volna komppal
      világítótoronyba felmászni
      hogy csomagoltam kéztörő kendőt
      tengerbe térdig belemenni a torony mellett
    • Darßer Ort
      esőben fedett helyen ücsörögni
    • naplót megírni
  • forró csokit főző férj
  • Múzeumok Éjszakáján NEM részt venni
  • Napi Bagoly
  • mongúztüntetés
  • cseresznyét enni
  • világítótornyos pólót venni (igen, férfi, de a sok sokXL-es mellett volt 1 db S-es, így jó :-)
2015. július
  • hónapindító kapucsínózás Férjjel, hétköznap, munkanap délelőtt 10-kor
    20% kedvezményt kapni a kerékpárosklub tagkártyára
  • hőstettet végrehajtani
  • viharban zárt helyen lenni
  • enyhülés
  • tejfölkefíres-babapiskótás-jostás süti
  • cukkínit és tököt és patisszont és finom csokis datolyát kapni
  • szigetszentmiklósi mininyaralás:
    • városfelfedezve tekerni
    • hangulatos ráckevei esküvő
    • bográcsozás
  • reggel elmosogatni 
  • esküvői meghívókat kapni
  • tekerni
    • árnyékos padot találni a puszta közepén
    • világítótornyos könyvet kapni
    • tiszaalpári lábmosás, sárgadinnye, földvár és Árpád-kori falu
  • összhang: boltban különválni, találni valami vicces terméket, felkapni, elindulni megmutatni Férjnek, majd félúton találkozni vele, akinek a kezében ugyanaz van - Star Wars-os tejesdoboz :-)
  • vonósnégyes szabadtéri koncertje a Margitszigeten
  • forró csokizni - ha már hűvös van
  • kondizni bevásárlás előtt
2015. augusztus
  • 3 világítótornyot találni a Westendben 
  • piknik a Marina parton 
  • kobucis névnapozás
  • a melegszendvicssütő maradék hőjében sajtot olvasztani
  • kesudiót találni 
  • szülinapi Nordsee-ebéd
    parafadugó-világítótorony a kirakatban
  • munkahelyen gyerekpezsgőt és tortát kapni
  • Férjjel sütizni ebédszünetben
  • 1 db világítótornyos póló a boltban, ami ránk várt
  • reggel Férjjel tekerni a munkába
    ebédszünetben Férjjel találkozni és jó hírt kapni
    munka után Férjjel elindulni
  • eljutni, ahová szerettem volna (Adna Cafe)
    kávézóban olvasgatni
  • játékok hosszú éjszakája a Goethében
    nagyokat nevetni
    leizzadni a kanári elmagyarázása közben
    a hódot hamar kitalálni
    avagy éljen a Concept
  • vietnámi rákleves és Nem Saigon, azaz saigon tekercs
2015. szeptember
  • házimozi
  • mákos-zabpelyhes barackturmix 
  • szendvics helyett közösségi kenyeret sütni (1/2 kg-os kenyeret hosszában, majd keresztben is több helyen bevágni. A kialakult kockák közé kolbászkarikákat, [új]hagymát, sajtot dugdosni, majd 15 percig letakarva, 10 percig takarás nélkül sütni.)
  • szurkolni
    rózsaszín-szürke csipkés sálat-kendőt venni
  • squash-bérletet nyerni
  • táncelőadásra jegyet nyerni
  • Prága
    potyautas mongúz
  • dödöllét enni
  • hintázni ebédszünetben
  • színházjegyet nyerni
  • bringás reggeli:
    forró tea
    extra habos kapucsínó
    finom keksz és croissant
    töpörtyűkrémes bagett
    kakaós csiga
  • bringás uzsonna
  • gesztenyeszedés a Műegyetemen
  • naplót írni és régi naplóbejegyzéseken nagyokat nevetni
  • szalagbolt
  • mozizni otthon
2015. október
  • októberi napsütés és fagyizás
    monori pincesor
    mindenféle bogyó-bigyó 
  • hősnek lenni és túlélni
    Roter Sand-os bögrét kapni
  • rózsaszín, virágos, húzott felsőt kapni munkatárstól 
  • fatököt venni a kedvenc dizájn száz forintos boltomban (pont ekkorát és pont nem törékeny anyagból készültet kerestem)
    Fischbrötchent enni
    joghurtfagyit mixelni
    színházban nevetni (A csemegepultos naplója)
  • sült alma sült dióval 
  • diós smoothie 
  • almarózsát sütni
  • egyiptomi menü: koshari és om ali
  • kortárs irodalmi felolvasás és tokány
  • kincskereső játék 
  • reggel tevékenynek lenni 
  • nagy könyveket eladni = üresebb polcok :-)
  • joghurt dióval és karamellöntettel
  • hosszú hétvégén Egerben nyaralni
    • a Dobó térre látni a szobából, meg patakra
    • palócgulyás
    • új egri kedvenc: diós gőzgombóc Falánk Fannynál 
    • színes levelek
    • a természet őszi színpompája
    • 2 birsalmás pitét kapni 1 áráért
    • birset találó Férj
    • cukorkörte
    • őszi koszorút alkotni
    • fürdőzni
  • répát és almát darabolni a sülő csirke alá
  • birsből és körtéből finom lekvárt főzni - reggel, munka előtt, 2 óra alatt
  • dunakeszi, alagi majori templomrom
    csipkebogyót gyűjteni
  • forró puncsot és faragnivaló tököt kapni
2015. november
  • I. Pompi, a tök 
  • rég látott ismerőssel (és a családjával) összefutni 
  • gesztenyés desszert
  • tököt nemezelni
    és parafadugóból ragasztani
  • vándortáborozó mongúzok
  • Rummikubot nyerő Férj
  • Carcassone-t kapni
2015. december
  • adventi mesék
  • munkanap a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban ebédelni Férjjel
    cipós levest enni
  • kisbolt az utcában: a fém irattartó gyűrű mellé kapcsokat és tippeket is kapni 
  • szabadságon lenni és sokat aludni
  • Bertók-torta 
  • Férj vicces e-mailjei (Logisztikai Divízió)
  • varrógépet kapni

2016. január 25., hétfő

Horgolt babatakaró

Amikor körülbelül egy éve megtudtam, hogy az egyik barátnőm babát vár, elkezdtem gondolkozni, mit is adhatnék, azaz készíthetnék majd neki. Valami babadolgot. Mondjuk horgolt babacipőt, kardigánt, kicsi sapkát vagy takarót. Gyűjtögettem az ötleteket, a mintákat. A baba közben megszületett. Aztán eldöntöttem, hogy takarót horgolok nekik. A nyár után ősz lett, majd tél, elkezdtem gondolkozni az adventi naptár-szülinapi ajándékon a mamának. Azt már láttam, hogy hiába horgolom, amikor tudom, a takaró csak a 24-ei ajándék lesz. Aztán úgy alakult, hogy az lett, de csak 22-én adtam át, és került fa alá. Addig vagy horgoltam, vagy eldolgoztam a szálakat, vagy száradt a takaró. Végül csak elkészült, 35x67 cm lett.

Egy bögrepulcsinál használt mintát kombináltam a nagyinégyzet sarokrészével és 2 ráhajtásos pálcákkal.
Középen világoskék fonalból elkészült egy téglalap, majd ezt horgoltam körbe-körbe szürke, középkék és sötétkék fonallal.
A minta: 
  1. sor: láncszemek, minden 5-et kissé nagyobbra húzni, hogy könnyebb legyen a 2. sor
  2. sor: minden 5. láncszembe: 2 krp, 1 sima, 1 hosszú és 1 sima láncszem, majd újra 2 krp
  3. sor: mint az előző sor, a 2+2 krp, közte a 3 láncszemmel az előző sor hosszú láncszemeibe kerül 
  4. sor: folytatjuk a jobbra-balra horgolást addig, amekkora közepet szeretnénk
  5. sor: színt váltunk, a szürke fonallal krp-kel spirálisan körbehorgoljuk az eddig elkészült téglalapot, a sarokrésznél 3 krp, majd 3 lsz és 3 krp követi egymást
  6. sor: folytatjuk a körbe-körbe horgolást krp-kel
  7. sor: színt váltunk, a középkék fonallal a középrész mintáját folytatjuk, azaz minden 5. láncszembe 2 krp, majd 1 sima, 1 hosszú és 1 sima lsz, majd 2 krp,
    a sarokrésznél az előző sarok 3 lsz-ére 2 krp-3 lsz-2 krp kerül (a 2 krp-k kevésbé lógnak ki a sorok mintájából)
  8. sor: folytatjuk az előző sort, a saroknál az előző sarok 2 krp-jébe 1-1 krp-t öltünk, a 3 lsz-ére pedig a 2 krp -3 lsz -2 krp kerül
  9. sor: folytatjuk az előző sor mintáját, de a sarokba a 2-2 krp közé 2 krp - 1 sima, 1 hosszú, 1 sima lsz - 2 krp kerül, majd utána jön a 2 krp+3 lsz+2 krp-ből álló sarokelem, majd újra a 2 krp -1 sima, 1 hosszú, 1 sima lsz - 2 krp az előző sor 2-2 krp-je köze, majd folytatjuk a mintát, azaz újra az előző sor hosszú lsz-eibe öltünk
  10. sor: kezdjük elölről, azaz újra a 7. sor és sarokrésze jön
  11. sor: horgoljuk, amíg bírjuk
krp: 2 ráhajtásos pálca
lsz: láncszem

2016. január 21., csütörtök

Alternatív karácsonyfa vagy adventi naptár

Valószínűleg már a legelfoglaltabbak, a karácsonymániások, a január 6-án karácsonyt ünneplők, a műfenyőt díszítők is lebontották már a karácsonyfájukat. Mi is, de azért ezt még most közzéteszem...
Lehet alternatív karácsonyfa kis lakásokba, vagy adventi naptár.
Az ötletet a Pinteresten találtam (eredeti forrása: http://oneshetwoshe.com/2011/12/rolled-paper-tree-tutorial-she-kimberly.html), de ott maradék csomagolópapírt tekertek fel és rögzítettek egy képkeretben. Nálunk azonban papírgurigákból készült, így 2015-ben ez lett Férj adventi naptára.

Hozzávalók:
A/3-as méretű falap
11 db vécépapír guriga (háztartási méret)
1/4 vécépapír guriga (irodai méret)
2x1 m sötétzöld kalapgumi
sok zöld és kevés barna csomagolópapír
a felakasztáshoz drót
tapétaragasztó
kézi fúró

Elkészítés:
A gurigákat elrendezzük a falapon fenyőfa alakban. A háztartási méreteket igény szerint összeragasztjuk egy papírcsíkkal, vagy levágunk belőlük. Az irodai méretű gurigát hosszában félbevágjuk, ha szükséges, akkor pedig alacsonyabbra is vágjuk.

A háztartási gurigákat zöld csomagolópapírral, az irodait barna csomagolópapírral vonjuk be. Ha adventi naptárnak készítjük, akkor a hengerek egyik végére kartont ragasztunk, a másik végére pedig bevont kartonkört illesztünk, amit rafiával, spárgával, szalaggal kötünk a hengerhez. Hasonlóan ehhez: http://kreativsagok.blogspot.hu/2015/01/csomagolas-gurigaba.html

A falapon bejelöljük a rögzítés helyét, majd kézi fúróval kifúrjuk a lyukakat. A lyukakba kalapgumit fűzünk. Ahol 1 lyukon 2x vezetjük át a kalapgumit, ott a falap hátulján csomóra kötjük. 

Kifúrjuk az akasztó helyét is, amibe virágkötöző drótot fűzünk, ezt meghajlítjuk, majd felakasztjuk a kész fát.