2014. május 26., hétfő

Diplomatorony

avagy a gigantikus fali kulcstartó világítótorony.
A történet régen kezdődött, még a világítótorony-mániám kezdetén. Megláttam ezt a tornyot, valamint egy kisebb testvérét egy boltban. Ha arra jártam, mindig szemeztem vele, nézegettem, de nem vettem meg. Mivel közeledett az egyetem vége, azt mondtam, hogy majd, ha meglesz a diplomám, akkor megveszem. Aztán az egyetemnek vége lett, elkezdtem dolgozni, leadtam az utolsó szakdogámat is, de nyelvvizsgahiányos voltam, így a diplomára még várnom kellett.
Közben zajlott az élet, ritkábban jártam a bolt irányában, meg is feledkeztem róla. Időközben a nyelvvizsgám is sikerült, vártam hogy az egyetem kiadja a papíromat.
Ekkortájt egyik nap Férjjel sétáltunk, nála sok csomag, az egyik egy vászonszatyor. Mikor megérkeztünk, megkérdezi, hogy nem is érdekel, mi van a nagy vászonszatyorban.
Ez volt, a diplomatorony!
Elment és megvette! Mert persze neki is megmutattam...
Azóta költözött velünk néhányszor, ami kissé megviselte: a legelső albérletünkből való kiköltözéskor leesett, és eltört az ajtaja. Megragasztottam, így jelenleg épp az előszobában őrzi a kulcsokat -és emlékeztet egy kellemes sztorira.

2014. május 21., szerda

Zsákok 1. - Horgolótűtartó

Miután eldöntöttem, hogy minden tippelőnek varrok egy kisebb zsákot, jött a neheze, a milyen és mekkora kérdése. Addig gondolkoztam, hogy a legelső végülis nem zsák, hanem egy horgolótűtartó lett.
Fogtam egy kb. A/4-es méretű anyagot. Miután az egészet beszegtem, az egyik hosszabb oldalára egy sárga szalagot varrtam. A szalag egyrészt kiemeli, hogy hol kezdődik a tartó tartó része, másrészt kicsit meg is erősíti a szegélyét. A sárga szalagtól indulva ferdén keskeny, színes szaténszalagokat varrtam az anyaghoz, hogy ne csak sima fehér legyen. A téglalap széleit visszahajtottam és levarrtam, ezzel rögzítve a záródást megoldó szalagokat is. A beszegett téglalap kb. 1/3-át felhajtottam, majd 1,5 cm-enként csíkokat varrtam rá, hogy az így keletkezett helyre kerülhessenek a ceruzák, tollak, horgolótűk.


A záródáshoz először félbehajtjuk a tárolót, majd a hajtott résztől kezdve feltekerjük, a végén a zárószalagot áttekerjük rajta, majd masnira kötjük.
 Leírva pár sor, kitalálni és megvarrni 1,5-2 óra, mialatt Férj kiolvasott egy könyvet.

2014. május 10., szombat

Gyűrűpárna - a legelső és legdíszesebb

Már korábban írtam a saját készítésű gyűrűpárnákról. (hímzett organza, a miénk és egy gyöngyös)
A folyamat ezzel a darabbal kezdődött. Bogarásztam a neten, leskicceltem a típusokat, majd alkottam egy sajátot:
keresztszemes anyagra fehérrel a pár keresztnevének díszes kezdőbetűit hímeztem, majd fehér pamutcsipkét varrtam köré, fehér gyöngyöket a betűk alá és fölé, végül két szaténszalagot a gyűrűknek.
Most kicsit soknak tűnik ennyi díszítés. Talán gyöngy nélkül... Vagy kevesebb gyönggyel... Vagy egyszerűbb betűkkel...
És ebben még csak sima tömőanyag volt, nem levendula.


2014. május 6., kedd

Hármas torta

...mert két 3-ast írtam a tetejére, és mert az egyik bögre liszt helyett 3féle finomság került bele.

Szóval tortát sütöttem: a tésztája a szokásos bögrés süti - kicsit extrán, közte savanykás ribizli-josta lekvár, a tetején csoki.
Finom lett.
A bögrés sütihez vettem egy nagy pohár joghurtot, elkevertem fél pohár olajjal és 1 egész tojással. Belekerült még fél pohár cukor, 1 bögre liszt, amibe 1 csomag sütőport kevertem. Valamint tettem hozzá darálatlan mákot, kókuszreszeléket és darált diót vegyesen, ezekből összesen lett egy pohár.
És ezért is lett hármas torta.
A tésztájába tettem még 1 kockára vágott almát. Gyümölcskenyérformában tűpróbáig sütöttem, félbevágtam, megkentem savanykás lekvárral (ribizli és josta vegyesen), majd 2 tábla olvasztott csokival leöntöttem.
Boldog születésnapot!