2015. március 30., hétfő

Foltból virág

Van egy farmerom - na jó, több is - , de most csak az egyik érdekes. Nyúzom már egy ideje, ez meg is látszik rajta, mert egyszer elestem benne. Nem lyukadt ki, nem szakadt el, épp csak világosabb lett a térdemen egy kb. 20 Ft-os méretű helyen. Emiatt kevésbé szívesen hordtam. Hanyagoltam - valljuk be.
Aztán egyik vasárnap délután kis csipkedarabot öltögettem a foltra, majd köré virágszirmokat. Azóta az egyik kedvencem lett. Vidám, tavaszi, színes, egyedi.

Ha megvettem a varrógépet, azért sűrű cikk-cakk öltéssel még körbevarrom.

2015. március 27., péntek

Bringázáshoz

... bringás fülbevaló dukál.
Még az eslő BAM kampányom befejezéseként, azaz ősszel készítettem egy biciklis fülbevalót. Azonban eddig nem tettem közzé. De tegnap
  • regisztráltam a 80. napot, amikor biciklivel mentem dolgozni, 
  • és tegnap léptem át a regisztrált 1.000 km-t is.
Ennek örömére megosztom a fülbevalót is:


2015. március 18., szerda

Gyorsított pite

Gyakran készítek quiche-t: elnyeli a maradékokat, jól csomagolható, így akár szendvicspótlónak, melegítés nélküli ebédnek is jó.
Kezdetben gyúrtam a tésztát, aztán fagyasztott leveles tésztát használtam. Legutóbb még lustább voltam kényelmesebb megoldást választottam: fogtam anyukám házi tarhonyáját, erre öntöttem sok tojásos tejfölt, és dobáltam bele sonkakockákat, hagymát.
Tepsi kiken - kevés tojásos tejföl - nyers tarhonya - sok tojásos tejföl - ízesítőket beledobál, és kissé beleforgat, hogy a tarhonya között mindenhol legyen a tojásos tejfölből - alufóliával lefed - kisüt.

2015. március 9., hétfő

Rostocki emlékfogas

A 2014-es év sem múlhatott el világítótorony megtekintése nélkül. Újra Németország felé vettük az irányt, és pont akkor látogattuk meg a kint lévő ismerőst, amikor ő a szabadságát töltötte és elment a tengerhez. Természetesen vele mentünk.
A szállásunk Neuburgban, a tengertől 8 km-re lévő kis faluban volt, az égetettagyag-gótikáról (Backsteingothik) nevezetes Wismar, valamint Rostock között. Miután megtudtam hol lesz a szállás, elkezdtem világítótornyot vadászni a közelben. Az összes mindenféle német, a vízi közlekedést segítő építmény tartalmazó oldal, a Leuchtturm Atlas (http://www.leuchtturm-atlas.de/region.html) mellett inkább az http://www.unc.edu/~rowlett/lighthouse/deu4.htm oldal bizonyult hasznosnak, ahol rövid leírás, térkép és fénykép is szerepel az egyes világítótornyokról. És csak a világítótornyok, a mindenféle bóják és parti jelzőfények nem.
Tornyokat két alkalommal néztünk, kompromisszumos megoldásként, mert az ismerős a tengert szerette volna látni, ott töltött szívesen időt, mi pedig világítótornyokat. Szerencsére azonban a tornyok a tengerparton állnak, így ahol van torony, ott van tenger is.
Első alkalommal a szállásadónk vitt el kettő három világítótoronyhoz.

Timmendorf:
Poel szigetének egyik csücskében áll ez a klasszikus világítótorony. Egy emeletes hosszú, keskeny épület, a közepén a toronnyal, aminek utolsó két emeletén a lépcső a tornyon kívül vezet. Ezen jellegzetessége miatt a naptárkészítők is kedvelik, és felismerhető is lesz.




Gollwitz:

Poel szigetének másik, azaz másik két világítótornya található itt: egy régi és egy nagyon modern, kevésbé klasszikus épület.
A régi inkább egy lakóházra hasonlít, amelyhez, egy, a padlásig vezető lépcsőházat toldottak, aminek a teteje körben üveg. Na, ez benne a világítótorony, ez a "lépcsőház" a torony maga, a lámpaház pedig az üvegfalú része.
Idővel ez kevésnek bizonyult, így építettek egy másikat, közelebb a parthoz. De ez meg túl modern lett, inkább magasfeszültség oszlopára, vagy mobilközvetítő állomásra emlékeztet.

Második alkalommal tömegközlekedve fedeztük fel Rostock Warmemünde városrészében a világítótornyokat. Mert itt is több volt ám. A legismertebb, és a naptárkészítők körében kedvelt magas, fehér kockás építmény mellett ugyanis a móló két végén is található két kisebb világítótorony.

Esetünkben ez utóbbi 3 világítótorony lesz az érdekes, ugyanis ezt örökítette meg Férj. Egy fehér műanyag fogasra fekete alkoholos filccel rajzolta meg a tornyokat.

De nem csak a kép kötődik a tengerparti kikötővároshoz, Rostockhoz, hanem a fogast is ott szereztük be - az egyik bolt előtt voltak kirakva ingyen elvihető fogasok. Mi hoztunk egyet, aztán igazi rostocki szuvenírt gyártottunk belőle.
A kronachi kardigánom lakik rajta, amit szintén ezen a nyaraláson vettünk.

Még egyszer köszönjük a nyaralást, és boldog születésnapot, Em!

2015. március 3., kedd

"A nagy mű" befejezése,

ami igazából nem is olyan nagy. Csak nagyon hosszan készült.
Évekkel ezelőtt találtam egy keresztszemes világítótoronyról készült fényképet. Mivel nagyon megtetszett, átrajzoltam papírra, és elkezdtem hímezni - plastic canvasra, azaz műanyag hímzővászonra. Ezt nem kell beszegni, elég körbevágni a kész mintát és használható.
Igen ám, csak sokkal nehezebb rá dolgozni: nem lehet egy mozdulattal a tűt be- és kivezetni, minden öltésnél külön le és fel kell húzni a szálat. Nehezebb eltalálni az öltés pontos helyét, és a negyedik felöltésnél már kifejezetten nehéz a szálat ugyanazon a helyen átvezetni.
Kb. minden ősszel elővettem, valamit haladtam vele, de készen nem lett.
A kupaccsökkentés jegyében újra előszedtem, és a hétvégén, sokadik nekifutásra végre befejeztem.
Sokáig nem gyönyörködhettünk benne, mert már be is került a téli dekorációs dobozba, a szekrény egy magas polcára.