2010. március 31., szerda

Hale

Hale village, a település a Mersey folyó partján, közel Liverpool repülőteréhez, aminek csak 7 boltja van, de van 1 világítótornya.
A repülőtérről közelítettük meg, gyalog, mert tömegközlekedés nem nagyon volt.
Ez is egy használaton kívüli torony, körülötte egy magánházzal. A lámpaháza üres volt, a mellette lévő tábla tanúsága szerint a lencséje a liverpooli tengerészeti múzeumban van (ahol pár nappal korábban nem láttunk semmi tornyosat - bár a múzeum egy része kimaradt). Az első torony ezen a helyen 1838 körül épült, a mostani épület 1907-ben lett kész, 18 m magas. Szintén a tábla írta, hogy a hely madarak áttelelő helye, amin csodálkoztunk, mivel a tenger nagyon büdös volt, és nem lehetett kagylókat gyűjteni, valamint madarakat sem láttunk.
És bár csak folyóparton áll, olyan igaz "magasban a torony, lent csapkodnak a hullámok" helyen volt.
A kitűzőn bal oldalt, zöld fával próbáltam ábrázolni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése