Ott volt a világítóhajó Liverpoolban, aztán a metró/vonatállomást díszítő fém Liverpool és New Brighton között.
A legtöbb egyéb toronnyal New Brightonban találkoztunk:
New Brigthonban az erődben alig voltak néhányan, 2 srác focizott rövidnadrágban [!] a tengerparton - míg mi télikabátban, sapkában, sálban, hatalmas széllel küzdöttünk - a part melletti szórakoztató-központban, ahol mindenféle pénznyelő automaták voltak, azonban hatalmas tömeg volt. Volt ott mindenféle: karral ajándékot kiemelős; ha sok pénzt dobsz be, talán kilök néhányat; színes, csillogó-villogó kütyük; és ez a világítótorony formájú.
Házszám:
Mindenhol annyira tipikus angol házikók voltak: barna téglával kirakva, 2 szintes, keskeny, általában ikerház egyik fele. Még a nagyvárosokban is alig találkoztunk magasabb, több emeletes lakóházakkal.
... és ugyanazon ház üvegablaka.
Ez is egy példa arra, hogy a teljesen egyen bejáratokat hogyan próbálják meg mégis egyedivé tenni. De az egyformaság rendezettebbé teszi a környezetet, és nagyon szép megoldások születtek a bejáratokra: kis szélfogó, mini előszoba, vagy csak félig beépített előtér, vagy különböző ólomüveg minták a bejárati ajtón. Ez épp egy szélfogó oldala.Aztán a Mancnester Art Galleryben is láttunk világítótornyos festményeket:
Stanhope Alexander Forbes: The Lighthouse (1892)
Alfred Wallis: Travler and Pier (1920-as évek)
Tristram Hillier: Le Havre de Grace (1939)
És a festő, aki cicákat fest, gyakran világítótoronnyal: Martin Leman.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése