2018. február 16., péntek

Még mindig 2017

Miután közzétettem a 2017-es montázst, rájöttem, hogy több minden is kimaradt belőle, így még mindig csak a tavalyiak következnek.

Októberben voltunk Prágában, és a városnézéshez munkatársamtól kaptam kölcsön az útikönyvet. Mivel szereti a Kisvakondot, és Prágában addig nézegettem valami hasznos apróságot ajándéknak, míg végül hazajöttünk. Így itthon varrtam egy textilzsákot, amire egy prágai programfüzet címlapvakondját rajzoltam át textilfilccel. A filc satírozásra nem túl gazdaságos alkalmas, inkább akrilfestékkel kellett volna, de az idő nagy úr, a filc pedig gyorsabb.

Igazi maradékfelhasználás, fél órás varrás volt a színes kocka egy babának. Az egyik legnehezebb az egyértelmű alapszínek felkutatása volt. Végül piros, sárga, kék, fehér, szürke és kissé vegyes zöld színű lett. A közepe csomagolásból származó hungarocellkocka, ami köré vékony szivacslapokat vágtam. Így könnyű, puha és kevésbé törik a közepe.






Még az egyetem első éveiben kezdtem el, és fejeztem be majdnem teljesen azt a napraforgós hímzést, amit végül egy projektzsákra varrtam rá. Több mint egy évtizedig állt úgy, hogy csak a madárház, egy fél virág öltései, valamint a kontúrok hiányoztak róla. A kupaccsökkentés jegyében elkészült, és karácsonyi csomagban elküldhettem annak, akinek eredetileg is terveztem átadni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése