2017. május 10., szerda

Drót fülbevalók - "megrendelésre"

Az egész még 2014 év elején kezdődött. Ekkor ugyanis elmentünk az egyik barátunk versestjére, ahol megdicsérték a versmondó fülbevalóját, amit én készítettem. Mivel a versmondó ezt nem rejtette véka alá, így kaptam az első megrendelésemet. Annyi kikötés volt, hogy legyen piros.
Mivel a megdicsért fülbevaló is drótos-gyöngyös, ugyanígy készültek a megrendelt darabok, amik között van egyszerűbb, lógósabb, hosszabb, rövidebb, szalmagyönggyel, kásagyönggyel, kisebb és nagyobb gyönggyel készült.


Aztán mivel a megrendelő ritkán látogat haza és a megrendelés is félig-meddig viccként hangzott el, így az átadásra csak a múlt héten került sor, de az öröm nagy volt, és ez a lényeg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése