Amikor ezt hordtam, sokan megdicsérték, aztán hamarosan szóba került, hogy én varrtam. Így történt, hogy amikor Emőkével találkoztunk, tőle nem csak dicséretet, hanem rendelést is kaptam egy táskára.
Otthon, aztán nekiálltam, és alkottam. A végeredmény ilyen lett:
A táska többszörösen újrahasznosított anyagokból készült.
- A sötétbarna anyag egy régi nadrágom volt, amelynek szűk szárát, még a nagymamám régi otthonkájának anyagával bővítettem, és így hordtam boldogan, egészen addig, amíg rám nem nyitottak egy kocsiajtót, miközben bicikliztem. A legnagyobb kár a nadrágomat érte, a térde kiszakadt, így varrós alapanyag lett belőle.
- a drapp előlap Férj régi nadrágja volt
- a pántja Férj másik nadrágjának derékrésze
- a bélése Férj régi inge volt
- a zsebek
- egy esküvői dekorációból kimaradt anyagból
- régi pólóból
- a bélésként is használt régi ingből készültek.
A záródáson sokat gondolkoztam, hogyan és mint lehetne. Mivel ez volt az első több rekeszes táskám, és csak közben találtam ki, hogyan és mit is szeretnék (és tudok) megvarrni, kissé spontán megoldásként született a lehajtós fedél, a díszes gombbal. (Volt olyan fázis, amikor megfordítható, kétféle stílusú, színű táskában gondolkoztam, cipzárral záródva a tetején.)
Zsebek - a béléstől eltérő színben, hogy könnyebb legyen megtalálni őket, pakolni beléjük. A tolltartó zseb a táska mélységét adó oldalába került, a másik rekeszbe pedig a kulcstartó karabiner. Ez utóbbi a terven és a kért zsebek között nem szerepelt, de a saját táskámon a személyes kedvencem lett: egy hosszabb pánt, a végén a kulcsnak való karabinerrel. Ajtózár nyitásához elég csak kihúzni a táskából, nem szükséges leakasztani, van elég hosszúsága, hogy a pánt végén is lehessen használni. A kulcsot a pántról leakasztani csak akkor szoktam róla, ha táskát váltok, és megszűnt a keresgélés - mind az ajtóban, mind indulás előtt.
Lassan készült, így közben Emőke beszerzett egy menő hátizsákot, de ezt az általvetős táskát is hordja azért.
