2017. november 2., csütörtök

Egy tök három élete

1.
    Szombaton az immár hagyományossá vált programunkon vettünk részt, a terézvárosi Hunyadi téren, a Tök jó fesztiválon. Kaptunk tököt, faragóeszközöket, és a faragás közben forró csokit és puncsot kortyolgattunk és gesztenyeszívet majszoltunk. Ez volt a tökünk első élete.
    A padon, az oszlop mellett, jobbra a második Férj Nyamm című faragványa

2. Aztán hazavittük a tököt, kifaragtunk a belsejét, a húsát. Ebből egyrészt levest, másrészt a sült birsalmához keverve lekvárt főztem.
A leves csak szemmérték alapján készült: tökhús, kevés víz, 1 nagy fej vöröshagyma és krumpli, valamint 2 kisebb alma. Amikor megfőttek a hozzávalók, botmixerrel pürésítettem. Tálaláskor pirított hagymát szórtunk rá.

A levest pedig a töklámpás romantikus fényénél ettük meg.
 

3. A megmaradt tökhéjat két helyen átfúrtuk, madzagot fűztünk bele, majd az ablak rácsára kötöztük, végül rossz diót szórtunk bele. Azóta több a cinke az ablakunknál :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése