2018. július 24., kedd

Munkatársam kerek születésnapjára készültek


ezek az apró ajándékok:
  • fekete bélésselyemből kitűző és hajgumira varrt virágok
  • a selyemzsák, amiben átadtam.

A fekete alapból nem az én világom, de az ajándékozott szinte csak ezt a színt hordja, így ez nem volt kérdés. Úgy mentem el alapanyagot beszerezni, ahol aztán kérdezték, hogy mire fogom használni azt a mindössze fél-egy métert, ami a minimális vásárlási mennyiség. Erre mondtam, hogy kb. 10 cm is elég lenne, mert kitűző lesz belőle, így az elkészült három mellett még további kb. 300 db virág készülhet feketében.
A virágok között van szirmos és sima kerek, valamint csak selyemből készült és selyem-tüll is.

A selyemből készült ajándéktasak behúzója keskeny szaténszalag, a végén kis fagyöngyökkel.

A hajgumira varrt virágot rögtön felvette, és azóta is többször láttam rajta, ez alapján sikerült örömet szereznem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése