2019. október 15., kedd

Toronyzsák az utcabálról

Az Angyalföldi utcabálról már többször írtam. Ezen az augusztus utolsó hétvégéjén tartott szabadtéri rendezvényen évek óta részt veszünk, azaz Férj önkénteskedik a kerületi társasklub standjánál, én pedig körbejárom a kézműves asztalokat és kosarat fonok, gyöngyöt fűzök vagy épp tarisznyát dekuzok a könyvtárban.
2014-ben azonban a helyi varrókör is tartott foglalkozást: textilt lehetett náluk festeni. Annyi volt a csavar, hogy nem csak a kész sablonokat lehetett használni, hanem saját tervezésű mintát is készíthettünk. Világítótorony nem volt, így nálunk Férj rajzolt, én kivágtam, a foglalkozásvezető felvasalta, majd kifestettem. Sajnos a mintát nem sikerült egyenesen rátenni és rávasalni a textilre, így szegény világítótorony kissé pisai ferde világítótorony lett.
A zsákra a mintát két részletben festettem. Előbb a torony és a fű kapta meg a színeit, majd továbbálltam,  fontam egy kosarat. De a ferdesége zavart, így hogy ezt kissé csökkentsem, akrilfestékbe mártott szivaccsal kék tengert is festettem rá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése