2019. október 7., hétfő

Nemezelt tok a számítógépnek

Lomtalanítunk, és selejtezzünk a mindenféle felgyülemlett kacatot, fotózunk, és hirdetéseket adunk fel: férj jófogáson a mindenféléket, én könyveket a molyon. Na meg persze elhasználom, amit felhalmoztam itthon. Például a nemezeléshez a gyapjút. Ez különösen látványos, mert a nagy, levegővel teli kupacból lett egy lapos használati tárgy - munkatársamnak ajándék.
 A Hagyományok Háza nemezelős foglalkozásain megtanultam,  hogyan is lehet sablonra nemezelni, ezt használtam itthon.
A laptoptartóhoz egy felül nyitott, hosszúkás tasakot készítettem, amely főleg alul és oldalt védi a gépet a táskában.
A szükségesnél kicsit nagyobb műanyag lappal kezdtem, ezt borítottam be előbb vízszintesen, majd függőlegesen a tépett gyapjúcsomókkal. Egy rétegben, azaz egy szappanozás-vizezés előtt egy átfedős rétegben állt a gyapjú, hasonlóan a tetőcserepekhez, azaz kicsit fedve egymást. A széleken körben kissé túlnyúlva. Miután kapott meleg vizet, és szappanhabot, buborékfóliával az egészet beborítottam, először ezen keresztül finoman kezdtem tömöríteni az anyagot. Amikor kissé összeállt, az egészet megfordítottam, majd visszahajtogattam, simogattam a túllógó gyapjút, és a másik oldalát is befedtem száraz gyapjúpamacsokkal tetőcserepesen. Ezt a tépkedés-vizezés-fordítást összesen addig folyattam, amíg mindkét oldalon 3-3 réteg nem lett. Vízszintes pamacsokkal kezdtem, majd függőleges és végül még egy vízszintes sor zárta a folyamatot. Miután mindkét oldalra felkerült a 3-3 réteg, és a visszahajtáson is túl voltam, jöhetett a mintázás, majd a gyapjú teljes összedolgozása, előbb a buborékfólia, majd lyukacsos függöny alatt - még mindig csak a tálcán és fektetve. Amikor a gyapjúpalást megerősödött annyira, feltekerve még tovább gyúrtam: 20 görgetés után jöhetett a következő irányból tekerés, majd szintén 20 görgetés. Újabb váltás, majd újabb 20 görgetés után átfordítottam az egészet. és a másik felét is feltekertem mind a négy irányból. (Feltekeréskor a sablon alatt buborékfólia, a tetején függöny, így a függöny belülre kerül, a buborékfólia simább felszíne pedig a tenyerem-alkarom alá.) Eddigre már kezdett kissé szűk lenni a sablon, így kiszedtem belőle. Jöhetett a kézben gyúrás, a belül lévő gyapjúszálak összedolgozása, a szélek, élek simogatása. Utolsó lépésként párszor gombóccá gyúrtam, és a tenyeremben görgettem. Legvégül meleg vízben kimostam belőle a szappant, és fektetve megszárítottam.
Kb. 3-4 óra alatt lett kész.
Kicsit aggódtam, hogy megfelelő legyen a mérete, de pont jó lett.

Igazából, amit leírtam az az ideális elkészítési mód. A valóságban kissé máshogy alakult: belülre terveztem kicsi virágokat, kívülre pedig színesebb borítást. De maradékból dolgoztam, nem volt elég színes gyapjúm, így az egészet kifordítottam, a belülre tervezett virágminta került kívülre.
Ez hátul látszik is, mert előbb raktam le a virágokat, amiket a fehér réteg visszahajtása kissé eltakart. De így legalább látszik, mennyire is érdemes túllógatni a szélén a tetőcserepes gyapjúpamacsokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése