2010. augusztus 19., csütörtök

Takarítás

Nemrég küldtem emailt egy ismerősnek, korábbi beszélgetésünkre reflektálva, aztán gondoltam ide is leírom gondolataimat épp most a takarításról.
Már korábban olvastam a neten valahol egy FlyLady nevű programról, amivel rendszeresen, apró darabokban takarítva lehet rendet tartani. Volt, hogy kb. 3 napig tartottam, akkor bevált, aztán megint volt valami, ami miatt megint 11-re értük haza, amikor már semmit sem lehet csinálni... Meg tervbe vettem már táblázat készítését, hogy tervezettebb legyen pl. a mosás, ágyneműcsere, vasalás, porszívózás, de még mindig csak terv... A nálunk tartott házicsoportok, vendégségek, társasozások kifejezetten jót tesznek a lakásunkkal: előtte takarítunk, közben lemehet egy mosás. Én sem szeretek takarítani (Férj tudna erről mesélni, ő sokkal rendezettebb, rendszerezettebb), ez néha látszik a lakásunkon is, és néha meg bedühödök, akkor nekiesek, kidobok, kitakarítok olyan dolgokat, amiket már nagyon régóta nem. Kb. ilyenkor kapnak az ismerősök magazinokat, egyéb mindenféléket. Meg néha ilyen címszóval ülök le kreatívkodni, hogy az addig külön tárolt üres kartondobozt és csomagolópapírt eltüntessem: dekuzott ajándékdobozt gyártva belőle, vagy kivágjam a kreatívkodható papírokból azokat a motívumokat, amiket majd fel akarok használni, vagy július közepén karácsonyi képeslapot gyártsak. De a katalógusszekrényt nagyon szeretem! Sok kicsi fiók, amiben áttekinthetően lehet tárolni a mindenféle, leginkább kreatív apróságot. Van elég fiókja, hogy ne sajnáljak valamelyikbe csak kevés dolgot tenni, aztán ha mégis kinőtte még lehet bővíteni is. Annak nagyon örülök! De már odáig eljutottunk, hogy nyaralás alatt szellőzik az ágynemű, szárad a huzat, üres a mosogató, és még a csöpögtető is. Sokkal jobb így hazaérkezni! Aztán a csomagból is rögtön 5 kosárba megy a szennyes, színek szerint. Most, hogy nyáron eggyel több szabad esténk volt otthon, talán picit a kreatív halom is megcsappant. Igyekszem arra is tudatosabban figyelni, hogy amit lehet már főzés közben elmossak, vagy max. rögtön utána. És a vendégek után is már este elmosogatunk, amíg a másik fürdik. Így kisebb a halom :-) De még van mit fejlődni!
Ügyel háza népe dolgaira, nem kenyere a semmittevés. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése