2010. október 13., szerda

Hét végi gasztrokalandok

azaz az első túrógombóc és főzés 10 emberre.

Az elmúlt hétvégén elkészítettem életem első túrógombócát. Annyira nem lett gombóc, hanem nagy túrónokedli sok grízzel, de kiderült hogy Férj úgyis a grízt szereti, ami mellette van ;-)
Eddig mindig féltem, hogy ez egy bonyolult étel, de tényleg elkészült 20 perc alatt: tégelyes tehéntúróm volt (ez alapból híg), ebbe tettem pár kanál búzadarát, kevés cukrot, kicsit hagytam állni, majd kanállal a főzővízbe szaggattam. Ha feljött a víz tetejére és újra felforrt, szűrővel kiszedtem az állás alatt elkészített búzadarára (pirítás után vízzel felönteni). A gombóckák szétestek, de tejföllel, fahéjjal és cukorral nagyon finom volt. Szerintem bekerül a repertoárba.

Főzés 10-20-30... emberre.
Szombaton egy baráti társaság jött hozzánk, ahol a beszélgetés része a közös ebéd/vacsora is. Sokat gondolkoztam, mi az, amit bevállalok 10 emberre, meg nem túl macera melegíteni/nem hűl ki 2 óra alatt. Először csirkecombokat akartam sütni zöldségkörettel együtt, tepsiben, de ez nagyon szaglott volna a beszélgetés alatt. Így lett milánói. Vettünk darált hús, tésztát, paradicsompürét. 2személyes háztartást vezetünk, ennek megfelelő mennyiségű fazékkal és adagokkal. Nagyon nem tudtuk, hogy mennyit kell főzni 10 emberre. Tésztát és sajtot bőven vettünk (ha elfogy a szósz, még lehet sajtos tésztát enni). Úgy tervezetem, hogy a 3 literes fazékban lesz a szósz, az 5 literesben pedig a tészta. Aztán elkezdtem megpirítani a húst: kicsi lett a 3 literes fazék... Át az 5-ösbe. Így viszont csak kilónként tudtam főzni a tésztát, de jénaiban meleg maradt, úgyhogy telefon: hozzanak nagy fazekat, amiben több tésztát lehet főzni. Kisebb bonyodalmakkal, de elkészült időre, meleg maradt, finom lett, viszont sok. Nagyon sok.
Kissé elszámoltuk magunkat mennyiségileg: a milánóit szombat ebédre főztem, de még szerdán is ez volt az ebéd, a maradék szósz pedig megy a mélyhűtőbe.
Úgyhogy 2 kg darált hús, 2 kg paradicsomszósz, 2 kg tészta, 2 cs. bazsalikom és (majdnem) 2 cs. oregano kb. 20 ember milánói makarónijához elég....
Viszont nem volt haszontalan a dolog, hiszen így legközelebb lehet, hogy bevállalok egy ebédet a gyülekezeti hétvégén, és talán jobban megtippeljük 10 emberre a mennyiséget :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése