2011. május 17., kedd

Húsvétsaláta és rakott káposzta

Az elmúlt időszakban két ételt is rögtönöztem, amit jó lenne megjegyezni, és gyakrabban készíteni, úgyhogy megőrzöm őket itt a blogon.

Húsvétsaláta
  • 1 fej salátát darabokra téptem, vágtam rá
  • 1 főtt tojást, valamint
  • néhány sonkakocka is került rá.
Öntetet nem raktam rá, sem fűszereket, mivel a sonkának elég karakteres íze van önmagában is. Én éppen reggelire ettem, mert az otthoni kenyérkészlet erősen megfogyatkozott, de akár ebédnek vagy vacsorának is el tudom képzelni, sonka helyett akár virslikarikákkal, gombával is.

Rakott káposzta

főztem rizst,
pirítottam darált húst,
majd előszedtem a hűtőből a savanyú káposztát.
Mivel kevés volt a káposzta csak a gyümölcstorta formába rétegeztem: a káposzta nagyobb része, rizs, darált hús, a káposzta kisebb része. Majd az egészre alufóliát tettem és beraktam a hűtőbe, mert épp nem akkor akartuk megenni, de akkor volt  időm elkészíteni. Másnap meglocsoltam tejföllel, és 15 perc alatt készre sütöttem.
A fűszereket szintén kihagytam, szeretem az ételek valódi ízét, a káposztától pedig úgyis pikáns lett.
Szóval finom lett és nagyon kellemes volt, hogy az előkészületek miatt kb. 15 perc alatt finom, kész, meleg ebédet rakhattam az asztalra.

Update:
A rakott káposztát (sima káposztából) tuningoltam tovább: mivel nem hagytam káposztalevelet a rakás tetejére, a kevés tejfölt pedig inkább a megsült rakott káposztára tartogattuk, így tojást öntöttem rá. Ha már lúd, legyen kövér alapon pedig újhagymát és fűszert is kevertem bele. Finom lett, és jól összefogta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése