2010. július 8., csütörtök

Belga tornyok 1. - Oostende


Oostende
Ennek a belga tengerparti városnak elvileg 3 világítótornya van, ebből 2 volt csak látható, és egy harmadik, toronyszerű építmény, ami a 1/2 torony lett a napunk 5 1/2 tornyából.

A hatalmas, nagyon magas, kék-fehér csíkozású tornyot, név szerint Long Nelle világítótornyát csak a távolból szemléltük. Ez nem volt nehéz, mivel a kikötőben, raktárak között álló épület 57,5 m méter magas, így bár az öböl túloldalán áll, jól látható. Sőt, leszállva a vonatról, már a vasútállomáson is a torony látványa fogadott minket. Így nem tettünk egy hatalmas kerülőt, hogy fél méterről is láthassuk ezt az egy tornyot, hanem inkább mentünk további világítótornyokat keresni.
A kép háttérében Long Nelle, előtte a 1/2 torony , valamint a móló.

Kisétáltunk a mólón lévő kisebb toronyhoz is. Elvileg a GMaps és egyéb oldalak szerint is a kikötő mindkét oldalán van 1-1 móló, 1-1 világítótoronnyal, de mi csak a település felőli, a bal(?) oldali mólót és tornyot láttuk, a másik oldalon móló sem volt, nem hogy torony...
A Mongomery-dokkon (nem LMM, hanem másik Montgomery, de Montgomery!) sétálva, hatalmas sirályok között jutottunk el a létező móló kicsi tornyához. A ködharanggal is rendelkező fém építmény a móló végén, egy kis kávézó mellett, a hatalmas hullámok felett áll. Fotózkodtunk vele, melegedtünk a kávézóban, aminek pultot díszítő világítótornyát szintén lefotóztuk, és megettük a reptéri kuponból vett csokit.

A város azonban tele volt világítótornyokkal és világítótornyokat árusító boltokkal. Az első egy tengerészeti apróságokat áruló bolt (Le Galion) volt a móló mellett. A hajók, csomók és tengeri medvék mellett rengeteg világítótornya is volt: lámpa, képkeret, hőmérő..., amiből mi egy hűtőmágnest vásároltunk meg. De nagyon tetszett az ajtótámasz is!

1 megjegyzés:

  1. Éljenek a tornyok! Meg a nyaralás és a tengerparti séták!

    És ne felejstük el, h. milyen jó fej bácsi volt a boltban, aki engedte, h. bent is fotózzunk, pedig még nem is vettünk semmit.

    VálaszTörlés