Egy péntek délután...

... sétálni indultunk Férjjel a környéken. Vicces helyen lakunk, kertes házak mellett, 10 percre a metrótól, de teljesen olyan érzés, mintha nyaralóövezetben lennénk. De nem csak a környezet olyan nyaralós, hanem az emberek is, akik például kiülnek a kertjükbe olvasgatni, vagy grilleznek a teraszon. Szóval elindultunk egy ilyen "nyaralós" sétára, és útközben találtunk egy kilomtalanított szekrényt. A hátlapját hazavittük, és mindenfélét fűrészeltünk belőle. A kartonszerű vékony préselt falemezt könnyű volt lombfűrésszel is alakítani. Elsősorban persze világítótornyok készültek, de vágtam ki csipketartó lapos orsókat, ajándékcsomagra való teáscsészét és szíveket is.
Hogy a fűrészelés ne koszoljon a lakásban, kiültünk a belső udvarra, vittünk sámlikat, dörzspapírt, könyvet, majd a szabadban vacsoráztunk. Szóval alkotó mininyaralás keletkezett belőle.
Aki kidobta a szekrényt, biztosan nem gondolta, hogy ennyire örülünk neki, és ilyen jó programunk lesz. Mire beesteledett, az egyik hátlapot teljesen feldaraboltunk, smirgliztük, már csak a festésre várnak az elemei, a másikat pedig kezelhető méretűre aprítottuk.
Két szívecskét rögtön fel is használtuk, és másnap a nászajándékra került belőle.

Bordó esküvői készlet

Az egyik egyetemi volt évfolyamtársam augusztus közepén férjhez ment. Tavasszal említette először, én pedig bőszen felajánlottam, hogy varrok gyűrűpárnát, segítek, amiben kell. Aztán május végén eltörtem a csuklóm, július elejéig gipszben volt a jobb kezem. Augusztus elejére már kezdem visszakapni a kezem, ha nem is működik tökéletesen, de újra tudok két kézzel gépelni, jobb kézzel egeret használni.
Még a tavaszi levelezés kapcsán kérdezgettem, hogy milyen színű meghívót terveznek, milyen lesz a dekoráció, megmutattam milyen gyűrűpárnákat készítettem eddig. Színek akkor még nem alakultak ki, és leginkább a pamutcsipkés-gyöngyös-monogramos párna tetszett neki. Hááát, a törés miatt ebből kb. csak a varrást tudtam megvalósítani, így a meghívó színeiből kiindulva, a csipkét megtartva varrtam a gyűrűpárnát.

Aztán a lánybúcsún felmerült, hogy nincsen szütyő, így az is készült.  Ezzel kevésbé vagyok elégedett: kör alapon jobban mutatna, és kicsit alacsonyabban, kisebbként. Így, ha szütyőnek a nagy napon kicsit nagy, az esküvői képeslapokat, emlékeket még rejtheti.

A menyasszony ruhája nem hófehér, hanem törtfehér, ekrü volt, így a szütyőt és a gyűrűpárnát is nem a hófehér selyemből, hanem egy régi szoknyám ilyen árnyalatú béléséből készítettem.
A szütyő a mostanában bevált formát kapta, azaz négyzet alapra egy téglalap, a téglalap tetején visszahajtás, annak oldalán gomblyuk az összehúzásnak. A külső réteg a selyem, belül fehér vászon, rávasalható közbéléssel megerősítve (csak erre tudtam vasalni...), díszítésnek pedig a gyűrűpárnánál is használt csipkés szalag. A behúzás adott volt (a szoknya felhajtása), és a táskajelleget erősítve mindkét oldalra került 1-1 gomblyuk, két szalagot fűztem bele egymással ellentétesen, így összehúzható, kézre akasztható, könnyebben nyitható.
Ez volt a második varrásom, ahol két réteg anyagból állítottam össze a tárolót. Készen lett, megvarrtam, de az összevarráshoz legközelebb ezt a sorrendet használom majd:

1. a külső rész oldalait összevarrni, ekkor rávarrni a szalagot, sőt bele az oldalvarrásba
2. a bélés oldalait összevarrni
3. a két réteget összeilleszteni, a külső részt visszahajtani, levarrni a házat a behúzáshoz, egyben hozzávarrni a bélést a külső anyagréteghez
4. a külső rész alját hozzávarrni csak a külső részhez
5. a bélés alját a háromnegyedig összevarrni, majd kifordítva az utolsó oldalát is (ezt is csak önmagához varrni)

A szütyőbe átadáskor lila és fehér oganzavirágokat rejtettem (ehhez hasonlókat), amik a nagy napon a menyasszony haját díszítették.

Aztán a nászajándékot is a bordó szín jegyében csomagoltuk be: mintás szalagból masni, bordó szalag, és két szívecske*. És mivel a menyasszony könyvtáros, könyv alakú dobozba rejtettük a borítékot.




*A két szívecskének azonban története van, de az már egy következő bejegyzésben olvasható.

Félkezes alkotások

Lassan újra alkotok, bőszen nyüstölöm a varrógépet, de abban az időben sem voltam teljesen tétlen, amikor jobbkezesként a jobb csuklóm zöld gipszben pompázott. Főleg az első napokban hiányzott nagyon, hogy tétlen vagyok, és ekkorra esett Óbudán a Korok napja nevű rendezvény, ahol kipróbáltam a bal kézzel festést, és a fél kézzel kosárfonást. Bár ez utóbbit inkább három kezesnek kellene nevezni, mert Férj két keze volt, ami helyettesítette a hiányzó egy kezemet. Ő fogta a készülő kosarat, tartotta szorosan az előző szálat, míg én a kettős gyűrű aktuális szálát vezettem. Együttműködés volt a javából, akár házasságra felkészítő feladatként is el tudnám képzelni :-)

A balkezes, fél kezes lét alatt hihetetlen volt szembesülni azzal, hogy a világ mennyire kétkezes, és azon belül is mennyire jobbkezes.

Rengeteg, addig természetesnek számító mozdulat előtt kellett elgondolkoznom, sőt néha segítséget kérnem.

Lelassultam, átértékelődött sok minden, más dolgok lettek fontosak, másként tekintek a körülöttünk lévő világra.