Házasság

"Nem kell márványpadló, sem gyémántnyakék, csak te kellesz!"

Nemrég sokadszorra újranéztük ezt a filmet, de ez az idézet nem csak azért került ide, mert akár ez is lehetett volna az esküvői meghívónkon, hanem mert a házasság hete és szívecskés Valentin nap volt nemrég.
A múlt szombatot egy házaspári csendesnapon, a most hétvégét pedig a lakásba bezárva, én betegen töltöttem. Mind a kettő formálta és formálhatja a házasságunkat. Szombaton inkább az elmélet volt, és az elhangzottak vagy igazak ránk (barátok is vagyunk, végül is abból lettünk házaspár), vagy inkább a munkahelyemen érzem fontosabbnak és nagyobb problémának (konfliktuskerülés). Most hétvégén inkább a gyakorlat volt terítéken: mit kezdünk egymással 2 napra bezárva 30 m2-re? És hogyan éljük meg mindezt?
Férj nagyon jól, nekem van még mit fejlődnöm...
Kaptam teát, gyógyszert, reggelit, épp csak el kellett indítanom a mosást, a mosogatóban nem állt halomban a mosatlan. Szóval gondoskodtak rólam, ez nagyon jól esett! Hogy mennyire tudtam mindezt kifejezni, nem tudom.
Aztán tevékenykedtünk közösen is: fejtettünk rejtvényt, társasoztunk, beszélgettünk. Eközben azonban sikerült néhányszor beszólnom Férjnek, amit nem kellett volna...Úgyhogy kicsit tudatosabbnak kell lennem:

• betartani az ígéreteket
• jobban odafigyelni Férjre
• megkérdezni mindig, hogy mi van vele
• nem akarni megoldani a problémákat, amikről mesél
• elrámolni a cuccaimat
• kifejezni, hogy szeretem
• gondolkodni a beszéd előtt
• nem természetesnek venni, ami annak tűnik

De leginkább az volt és van bennem mostanában, hogy mennyire hálás vagyok, hogy együtt vagyunk, hogy már csak jó sztoriként emlegetem azt a pillanatot, mikor az első randinkon zuhogó esőben próbálok telefonálni Férjnek, vagy valakit keresni a Margitszigeten, aki látta. A másik gondolat ami ezzel kapcsolatban nem hagy nyugodni az a bizonytalanság, ami a kapcsolatokról él az emberekben. Én sem tudtam hogy működnek ezek a dolgok, van amit jól el is rontottam akkor, kellett idő, amíg feldolgoztam hogy együtt vagyunk, megtanultam másként szervezni az életem, hiszen már nem csak önmagamra kellett tekintettel lennem. Mindezt egy ismerős kérdései kapcsán (mi volt az, hogy összejöttünk? mindig ilyen közvetlenek voltunk egymással? honnan tudtuk, hogy ő?).