2020. július 31., péntek

Utazás

Műanyagmentes Július 4., utolsó bejegyzése,  avagy folytatás.

Évekig napi szinten ingáztam: egyetem alatt a fővárosba be, majd egy idő után a fővárosból ki. Jártam HÉV-vel, vonattal, néha busszal. Főleg a vonat miatt megtanultam, hogy egy fél órásra tervezett úthoz is kell egy fél napi hideg élelem, és egy könyv. Szóval a fél literes palack és a szendvics alapfelszerelés volt nálam mindig is.
Nyaranta gyakran biciklizünk Férjjel, és azóta már a műanyag kanál is alapfelszerelés lett a táskánkban. A nyári melegben ugyanis szívesen ettünk volna joghurtot, kefirt. Ehhez pedig kell a kanál.
Így nem jelentett nagy változást az az ajánlás, hogy vigyek magammal előre csomagolt szendvicset, palackban vizet és evőeszközt, azért hogy ne vegyek feleslegesen csomagolt, felesleges műanyagot és felesleges szemetet jelentő ételt-italt útközben. 
A vírushelyzetben ennek a fontossága is megnőtt, hiszen az előre becsomagolt, saját készítésű szendvicsemről tudom, hogyan készült, és meg is tudom úgy enni, hogy az biztonságos legyen.
A szendvicscsomagolás egy több lépcsős utat járt be nálunk.
  • Gyerekkoromban alufóliába csomagolt szendvicseket kaptam, azután ennek vízpazarló előállítása miatt áttértem a 
  • folpackra, zsugorfóliára. Ezt nem annyira szerettem, nehezen boldogultam vele, így jött a 
  • szalvéta. Ezt meg nem minden szendvics szerette, néha beleragadt ez-az, vagy csak délutánra kiszáradt benne a kenyér. Az első műanyagmentes piknikünk után váltottunk a 
  • műanyag dobozba csomagolt szendvicsekre. Az otthon lévő, tartós műanyagból készült, amúgy ételhordó dobozainkban kezdtük hordani a szendvicseket. Jó volt, kényelmes, egyben és frissen tartotta, sőt a doboz még tálcaként is funkcionált, amikor megettük. Csak üresen is akkora helyet foglalt, mint tele.
Itt jött képbe a varrógép: szendvicscsomagolókat varrtam. Férjnek az összehajtható, konyharuhából készült változat, nekem a tasak jött be jobban. Azóta ezeket használjuk. Mivel belülre a csomagolt kenyerek zacskóiból vasalt réteg kerül, letörölhető a felülete, sőt mosógépben is mosható.
A képen mellette evőeszköztartók vannak - ezek is szintén nejlonnal béleltek, néha a rendes evőeszközkészletünk darabjai, néha egyszer használatosnak kikiáltott műanyag evőeszközök vannak benne.
Részletesebben a tárolók elkészítéséről itt írtam: https://kreativsagok.blogspot.com/2018/09/a-muanyagmentes-eletmod-fele.html

 Ez a Műanyagmentes Július tematikus bejegyzései közül az utolsó. Kissé szimbolikus is, hogy az utazással fejezem be, mert a műanyagok csökkentése tényleg egy új és izgalmas utazás lehet. Új dolgok felfedezése, új élmények, kalandok, akár ezek használata, akár egy konkrét út a csomagolásmentes boltba, vagy a piacra.
Remélem, sikerült pár ötletet adnom, és a lényeg: egy kis lépés, egy kis változás is változás!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése